Radnóti

Mert amikor ez íródik, még minden alakul, ez a munka lenyomata, hogy miből mi lesz majd. Az alábbi írás az olvasópróbán készült, még csak az érzeteket dolgozza fel. Jó olvasást, és várakozást a Futótűzre!

Miért fontos a Radnóti Színháznak, hogy gyerekelőadás is szerepeljen a repertoárjában?

A Radnótiban mindig is voltak gyermek- és ifjúsági előadások, annak ellenére, hogy színházunknak valóban nem ez a fő profilja. Itt volt a legendás Micimackó, aztán a 80 nap alatt a Föld körül, a Mesélő kert, és legutóbb a hat évadon át műsoron lévő, nagy sikerű Bárány Boldizsár. Mint polgári művészszínház küldetésünknek tekintjük, hogy közönségünk legfiatalabb korosztályához is szóljunk. Témafelvetéseink mindig érzékenyek, és ehhez kerestük meg a megfelelő alapanyagot új gyerekelőadásunk esetében is. Fontos volt számomra, hogy üzenetértékkel bírjon az új mesedarab, és ne csak a kicsiknek szóljon, hanem igazi családi színházi élményt nyújtson. Ezt a sort kezdte meg egyébként már a Bárány Boldizsár is. Kihívás volt, hogy megtaláljuk azt a darabot, ami újszerű és lényegi kérdésekkel foglalkozik. Az Ofélia árnyszínháza megható, lírai és humánus történet. A színház terápia, és mint közvetítő eszköz, forma segíthet feldolgozni bizonyos érzékeny témákat.

Csató Kata rendezővel Garai Judit dramaturg beszélgetett az Ofélia árnyszínháza bemutató kapcsán.

Mi volt az első színházi élményed, amit nem elmesélés alapján tudsz, hanem amire te magad emlékszel?

Bécsben láttam az Operaház fantomját. Kilenc vagy tíz éves lehettem. Persze már előtte is voltam színházban, sőt, állítólag voltunk a Bábszínházban is, de arra nem igazán emlékszem. Ez a bécsi viszont nagyon erős emlék! Minden megtörtént benne: például tényleg leszakadt a csillár, és pár centivel a nézők feje fölött állt meg. Arról nem is beszélve, hogy ez egy kétfelvonásos, nagy musical, és bőven belenyúlt az éjszakába, ami számunkra különleges volt, hiszen nem a szokásos időben kellett lefeküdnünk, és belepillanthattunk egy számunkra ismeretlen életbe. És maga a közeg! A bécsi színház! Nekem még a foyer is varázslatos volt. Napokig nem tértem magamhoz, olyan hatásos élmény volt.

Novemberi családi bemutatónk, az Ofélia árnyszínháza arról szól, hogy bezárnak egy színházat, és a korábban ott dolgozó takarítónéni befogadja az egyik ott felejtett árnyékot, aki otthonra lel nála - később a városban ennek híre megy, és egyre több kóbor árny kopogtat be Oféliához. Az otthon témájából kiindulva Kelemen Kristóf dramaturg beszélgetett Martin Mártával és Rusznák Andrással családról, költözésekről, a lakás berendezéséről, gyereknevelésről, játékkedvről és generációs különbségekről.

Az idei évadban a Radnóti Színház egy online publikált beszélgetéssorozatot indít: minden alkalommal a társulat két-két tagja beszélget egymással, nem feltétlenül a színházról és az előadásokról, sokkal inkább hétköznapi témákról, amelyek körülvesznek minket. A kiinduló témát mindig az új bemutató vagy egy éppen aktuális program szolgáltatja. Célunk, hogy a közönség új nézőpontból ismerhesse meg a társulat művészeit.

A Radnóti Színház idén úgy emlékezett meg ötvenhatról, hogy beszédtémává avatta a színházon belül az évfordulót, a családi emlékeket, a megemlékezés gesztusát és a fiatalok viszonyát mindehhez. Az intézmény dolgozói egymástól függetlenül nyilatkoztak, ezek pedig együtt adnak ki egy közös képet. Naponta ismerhetik meg egy-egy színész vagy munkatárs nézőpontját, a szövegek mellé pedig a Fotrepanról, egy online fotóarchívumból gyűjtöttünk 1956-os képeket.

Az interjúkat készítette: Kelemen Kristóf.

"’56-ban édesanyám tizennyolc éves volt, és a győri áruházban dolgozott. Aznap, amikor a tüntetés elindult, munkaidőben az egyik kollégájával kiszöktek az áruházból, és csatlakoztak azokhoz, akik a börtön felé mentek. Egyszer csak lövéseket hallottak: anyu mondta, hogy a mai napig meg tudná mutatni azt a kapualjat, ahova akkor bemenekültek. Később elbocsátották a munkahelyéről – úgy fogalmazott, hogy a racizáskor leépítették. Az volt az indok, hogy a legtávolabb lakókat bocsátják el, és ő akkoriban Csapodon élt, ami kb. hatvan-nyolcvan kilométerre van Győrtől. Ehhez képest két évig nem kapott állást sehol.

Sokan úgy nyilatkoznak ötvenhatról, mint a magyar történelem egy kikristályosodott, egységes pillanatáról. Az emberek vágya, hogy a történelmet szemlélve találjanak ilyen egységes pillanatokat, amikor a társadalom nagy része össze tudott kapaszkodni, de ezek a nagy történelmi események sok-sok apró hétköznapi dolog hatására születnek meg: minden nappal történelmet írunk, vagyis minden egyes döntésünkkel, állásfoglalásunkkal és meghunyászkodásunkkal. A társadalom különböző rétegei sokféleképpen sodródtak el ötvenhatig, vettek részt benne, és jöttek ki belőle – és még mindig vannak olyan területek, amelyekről nem lehet nyíltan beszélni, amelyek tabutémák. Mindenkinek megvan a maga érintettsége, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, viszont azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a történelem ismétli önmagát: ezért is fontos, hogy folyamatában és összefüggéseiben szemléljük a történelmet, megismerve és megismertetve az egyes emberek történeteit, és ezek révén kis lépésekben hozzátegyünk ötvenhat feldolgozásához."

Kováts Adél - színész, a Radnóti Színház igazgatója

Bálint András visszaemlékezését itt találjátok

Garai Judit - dramaturg visszaemlékezését itt találjátok

Horváth Szilvi - gazdasági titkár visszaemlékezését itt találjátok

Adorjáni Bálint visszaemlékezését itt találjátok

Schaffler Saca - marketing- és kommunikációs vezető visszaemlékezését itt találjátok

Pál András visszaemlékezését itt találjátok

Őri Rózsa rendezőasszisztens visszaemlékezését itt találjátok

Lovas Rozi visszaemlékezését itt találjátok

Sallay István visszaemlékezését itt találjátok