A Radnóti Színház idén úgy emlékezett meg ötvenhatról, hogy beszédtémává avatta a színházon belül az évfordulót, a családi emlékeket, a megemlékezés gesztusát és a fiatalok viszonyát mindehhez. Az intézmény dolgozói egymástól függetlenül nyilatkoztak, ezek pedig együtt adnak ki egy közös képet. Naponta ismerhetik meg egy-egy színész vagy munkatárs nézőpontját, a szövegek mellé pedig a Fotrepanról, egy online fotóarchívumból gyűjtöttünk 1956-os képeket.
Az interjúkat készítette: Kelemen Kristóf.
„Én mindig azt mondtam, hogy ötvenhat: a rendszerváltás előtt nem használtam azt a kifejezést, hogy ellenforradalom, és most se mondom azt, hogy forradalom, hanem hogy ötvenhat. Akkoriban én tizenhárom éves voltam, nyolcadikos. Jordán Tamással sok közös élményünk volt. Ők a szomszéd házban laktak a Budafoki úton, a Műegyetemnél, és egy osztályba is jártunk. Ha ki kell emelnem egy erős élményt, a november harmadikát mondom: ködös, napsütéses szombat volt, az anyámmal mentünk a munkahelyére, a Belklinikára, és a Szabadság hídon nem lehetett átmenni, mert ott állt egy tank, ezért a Petőfi híd felé vettük az irányt, majd végig a Nagykörúton, befordultunk a Kilián laktanyánál az Üllői útra, és akkor nagyon sok halottat láttam. Elszenesedett embereket – gondolom orosz katonák voltak.
Jordánnal azokban a napokban sokat gombfociztunk, mert legalább másfél hónapig nem kellett iskolába menni, és nagyon ráértünk. Aztán tíz évvel később, ’66-ban Az apacímű Szabó István-filmben az ötvenhatos jelenetet pont a gyerekkori házunk előtt forgattuk. „Aki magyar, velünk tart” – kiabáltuk Kozák Andrissal. ’56-ban az erkélyünkről néztem, ahogy vonulnak az egyetemisták a Bem térre, majd tíz évvel később mint fiatal színész végigmentem ugyanott.”
Bálint András
