A Radnóti Színház idén úgy emlékezett meg ötvenhatról, hogy beszédtémává avatta a színházon belül az évfordulót, a családi emlékeket, a megemlékezés gesztusát és a fiatalok viszonyát mindehhez. Az intézmény dolgozói egymástól függetlenül nyilatkoztak, ezek pedig együtt adnak ki egy közös képet. Naponta ismerhetik meg egy-egy színész vagy munkatárs nézőpontját, a szövegek mellé pedig a Fotrepanról, egy online fotóarchívumból gyűjtöttünk 1956-os képeket.

Az interjúkat készítette: Kelemen Kristóf.

Himfy utca a Villányi útról nézve - 1956 FOTÓ-FORTEPAN

„Nem szeretném kiadni a nagyapám történeteit. Ő ötvenhatról keveset beszélt, és akkor is suttogva, még a rendszerváltás után is. Hiába mondtuk neki, hogy már semmitől sem kell félnie, ő azt állította, hogy jobb ez így. „Ez már reflex, fiacskám”

Én a nagyapámra világ életemben hősként néztem fel, és az egész generációjára hősként nézek fel – mindenkire, aki a második világháborút megjárta. Olyat hordoznak magukban, amiről nekünk fogalmunk sincs. A nyolcvanhat éves nagybátyám, aki ’56-ban disszidált, és Ausztráliában élte le az életét, pár napja hazajött Magyarországra: a felesége, akivel az elmúlt ötvenhat évben házasok voltak, nemrég elhunyt, és a bácsikám úgy döntött, hogy ő Magyarországon szeretne meghalni – még ennyi idő után is ragaszkodik az otthonához, és boldogság neki, ha magyar hangot hallhat. Annak idején ’56-ban ő túlélt egy sortüzet, és megdöbbentő dolgokat mesélt: hogyan mászott ki a sortűz után a halottak alól, hogyan vadult meg a tömeg, és dobott ki egy ártatlan embert az ablakon, hogyan menekült el ő mindezek után Svájcba pénz és minden egyéb nélkül, hogyan segítettek ott neki az emberek, majd hogyan ismerkedett meg a későbbi magyar feleségével Ausztráliába menet a hajón. Arról is beszélt, hogy mennyire nem tudjuk ma már, hogy ’56-ban ki kit szolgált, hogy ki miért volt felelős, és a menekülők közül hányan voltak azok, akik csak az elszámoltatás elől tűntek el. Tehát azt érzem, hogy mindezeket megérteni mai fejjel nem lehet pontosan, maximum gondolkodhatunk róluk, és megpróbálhatunk közelíteni a témához.

Nekem nagyon jó képem volt ötvenhatról lázadó tinédzser koromban, és nagyon kiégett, közönyös, szomorú képzettársításaim lettek mostanra. Tinédzser koromban valami olyasmit jelentett, hogy nem szabad tűrni, ma pedig azt látom, hogy birkaként tűrünk mindent, és meg is fáradtunk már ebben az egészben – tehát nagyon csalódott vagyok. Politikai pártok kisajátították ötvenhatot, és megpróbálják azt a hatalmi céljaikra felhasználni.”

Pál András, színész

Bálint András visszaemlékezését itt találjátok

Garai Judit - dramaturg visszaemlékezését itt találjátok

Horváth Szilvi - gazdasági titkár visszaemlékezését itt találjátok

Adorjáni Bálint visszaemlékezését itt találjátok

Schaffler Saca - marketing- és kommunikációs vezető visszaemlékezését itt találjátok