Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mozgófénykép Próbanapló - 2. rész (visszaolvasó próba)

- Ez egy nagyon fontos bemutató - indítja a próbát Bálint András - Az a fajta játékos, zenés siker van megcélozva, mint amilyen a Naftalin, vagy amilyen az Anconai szerelmesek volt. Ti is tudjátok, hogy Nényei Pál ösztöndíjasa volt a Radnóti Színháznak. Tavaly tavasszal állt elő az ötlettel, azóta gondolkodtunk, beszélgettünk róla közösen. Az eredmény egy szemtelen, pimasz, játékos, szabad, ironikus darab. A színháznak pedig fontos feladata, hogy kortárs magyar drámákat mutasson be.

0 Tovább

MOZGÓFÉNYKÉP OLVASÓPRÓBA

Próbanapló - 1. rész

2013.03.04.

Egy darab színpadra kerülését mindig nagy izgalom övezi. Főleg ha kortárs. Főleg ha ősbemutató. Főleg ha a szerző első színpadi bemutatója… Még inkább főleg, ha a Radnóti Színházról van szó.

0 Tovább

VASÁRNAPI SZALON – KURÁZSI MAMA ÉS GYEREKEI

A Radnóti Színház 2012-ben indult színház-pedagógiai programján keresztül már eddig is számos alkalommal nyílt lehetőségünk párbeszédet folytatni a közönséggel. Ezek a beszélgetések, legnagyobb örömünkre, nem csak - remélhetőleg mindkét fél számára - hasznosak, de jó hangulatban is telnek. Mivel azonban a program eseményeire az érdeklődők csak korlátozott számban férnek be, ezentúl írásbeli összefoglalót adunk a találkozókról.

0 Tovább

Radnóti

blogavatar

A Radnóti Miklós Színház blogja. Hírek, információk, érdekességek.

Facebook

További képek Instagram oldalunkon

Hírlevél feliratkozás

* indicates required

Hozzájárulok, hogy a Radnóti Színház hírlevelet, ajánlót és egyéb értesítést küldjön számomra

Amennyiben nem szeretné kapni a Radnóti Színház hírleveleit, minden levelünk alján megtalálja a leiratkozás gombot. A Radnóti Színház adatkezeléssel és adatvédelemmel kapcsolatos irányelveit itt találja: http://radnotiszinhaz.hu/adatkezelesi-es-adatvedelmi-tajekoztato/ További információ: titkarsag@radnotiszinhaz.hu.

We use Mailchimp as our marketing platform. By clicking below to subscribe, you acknowledge that your information will be transferred to Mailchimp for processing. Learn more about Mailchimp's privacy practices here.