Radnóti

A költészet napjára három videóval készültünk. Petri György 20 éve halt meg. Válogatott verseiből Valcz Péter rendezett előadást 2017-ben Kezdhetek folytatódni címmel Pál András és Rozs Tamás szereplésével. Ha majd újra lehet színházba járni, nézzék meg a Radnótiban. Addig is üljenek és figyeljenek!

fotó: Rádóczy Bálint

Kováts Adél Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Radnóti Színház igazgatója a napirendben hisz, megpróbál nem egész nap dolgozni, ugyanakkor élvezi is a home office előnyeit. Tudja, hogy a járványt követően szemléletet kell váltanunk, de most a legfontosabbnak a szolidaritást tartja.

Mivel tölti most az idejét?

Kováts Adél (Fotó/Forrás: Dobos Tamás, Radnóti Színház)

Színésznőként teljesen „ki vagyok iktatva”, de igazgatóként a vezetői munka operatív része zajlik. Napi kapcsolatban vagyok a színház vezetőségével, kérésekre, kérdésekre reagálunk, munkákat átszervezünk, felfüggesztünk, folyamatos a külső-belső kommunikáció, interjúk, közlemények szervezése zajlik, dramaturgokkal, rendezőkkel a jövő évad újratervezésén gondolkodunk, pályázatot írunk stb. Szóval, vannak feladataink bőven. És ezek másképp igényelnek energiát, mert hiányzik a személyes kontaktus.

Azért élvezem a home office előnyeit is. Próbálom egyfajta napirendhez tartani magamat, hiszen nagy a csábítás, hogy az ember egész nap folyamatosan dolgozzon, és párhuzamos tevékenységet végezzen, ami nem jó sem a munkatársaknak, sem a családnak. Ehhez szoktatnom kell magamat, és némi erőfeszítésembe kerül.

Szinte minden nap főzök a családra, jó, hogy „állandóan jelenlevő” anyukája lehetek az érettségire készülő lányomnak, a férjem is örül, hogy többet lát. Számunkra ez az abnormális helyzet azt hozta, hogy mi is úgy élünk most, mint egy „normális” család. Ami viszont nagyon nehéz, hogy nem merek hazamenni az anyukámhoz, de naponta beszélgetünk, és van időnk elidőzni a dolgok felett. Apósomról a férjem és a testvére gondoskodik.

Az idős családtagok miatt szorongok egy kicsit, de nemcsak a mi családunkhoz tartozókért.

Hogyan lehet összetartani ilyenkor a társulatot?

A társulattal telefonon is és szervezeti szinten is tartom a kapcsolatot. Nekem annyira jól esik, hogy felhívják egymást, és mesélik, hogy ki, kivel beszélt, ki hogy van. Működik a kötődés, a szeretetháló. Nincs meg bennem a kényszeresség, hogy színészként azonnal csináljak valamit, mert nekem van most bőven dolgom. Viszont örülök, hogy a színészkollégák aktívak, remek kezdeményezésnek tartom a Művészek az Otthoni Oktatásért Mozgalmat, amiben szerepvállalásra buzdítottam a saját társulatomat is.

Hogyan fogadta a kényszerleállást és mekkora kiesést jelent ez az intézmény számára?

Nem vagyunk felkészülve ilyen horderejű járványra, váratlan és kiszámíthatatlan. Számomra nem volt kérdés, hogy azonnal leálljon-e a színház, az élet felülír dolgokat.

Lehet keseregni, mert sújt minket, főleg azokat, akik nem alkalmazotti munkaviszonyban vannak, ezért üdvözlöm azt a két szociális kezdeményezést (FESZ „Adjuk össze” kampány és a Színházi Szolidaritási Alap), amit az előadóművészek és a színházi háttérdolgozók megsegítésére hoztak létre. Mi is a Radnóti Színház Alapítványának pillanatnyilag csekély bevételét a nem alkalmazotti státuszú kollégák támogatására fordítjuk, és mostantól kampányszerűen gyűjtünk az Alapítvány számára, hogy minél hatékonyabb lehessen ez a támogatás.

Tudjuk, hogy sok lesz a járulékos veszteségünk, és nemcsak a kulturális szektorban, hanem mindenhol. Hogy mekkora kiesést jelent, ez most megjósolhatatlan.

Nemcsak a járványt kell túlélnünk, hanem szemléletet kell váltanunk, másként kell gondolkodnunk a továbbiakban, alkalmazkodnunk kell majd azokhoz a körülményekhez, amiket a járvány hatása okoz.

Kováts Adél és Lovas Rozi a Futótűz c. előadásban (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Radnóti Színház)

Mit tanácsol az elkövetkező hetekre?

A Futótűzben Nawal azt kérdezi Sawdatól: „…és a szüleid?

– /…/ Azt mondják: Itt nem ér el minket a háború.” Hát, üzenem mindenkinek, hogy de, ide is elér. Persze nem olyan egyértelmű most semmi, mert nem tudod ki az „ellenség”. Körül vagyunk aknázva, és nem tudhatjuk, hogy nem vagyunk-e mi magunk is mások számára időzített bomba. Az a baj, hogy sokan gondolják még mindig azt, hogy ők biztosan nem fognak „felrobbanni”.

Az univerzum üzenete az, hogy legyünk szolidárisak egymással. Ez a legtöbb, amit adhat egy ember a másiknak.

A legfegyelmezettebben tegyünk meg mindent a lehetőségeinkhez képest egymásért, és ne keressünk kiskapukat! Személyiségemből fakadóan én mindig a legrosszabb forgatókönyvre is felkészülök, annak ellenére, hogy pozitív szemléletű vagyok. Például pozitívan fogom fel, hogy az internet világában érte el ez a vírus az emberiséget. Ha ez nem lenne, sokkal nehezebben tűrnénk a karantént.

Legyünk türelmesek, ja, és azért tornázzunk is! A legjobb tanács, hogy készüljünk a legrosszabb forgatókönyvre, viselkedjünk úgy, mintha már mi is fertőzöttek lennénk, és ez segít a fegyelmezettségben. Maradjunk otthon szolidaritásból vagy önzésből, mindegy, csak legyünk fegyelmezettek! Hogy az, aki teheti, mehessen önkéntesnek vagy tehesse a dolgát értünk! És mindenekfelett maradjunk emberségesek, hogy ha ennek vége lesz egyszer, tudjunk tiszta szívvel magunkra nézni, hogy érdemes volt embernek maradni.

Az interjút Gyürke Kata készítette és megjelent a fidelio.hu-n, 2020. április 1-én.

A sorozat többi része ide kattintva érhető el!

Fejléckép: Kováts Adél (fotó: Falus Kriszta / Radnóti Színház)

A kötetekben Sartorius úr házai (Widowers' Houses) címen szerepel, Magyarországon mégis "A szerelem komédiája", "Szerelmi házasság", "A szerelem ára" címeken játszották George Bernard Shaw első színdarabját, amelyet 1892-ben írt. A Radnótiban A szerelmesek házai címen mutatjuk be Valló Péter rendezésében. Az interjút Kovács Krisztina készítette.

Közel áll a szerelmi megközelítés a Radnótiban születendő előadás víziójához?

Valló Péter: Ez a felszínen valóban egy szerelmi történet. Két fiatalról szól, akik megismerkednek, egymásba szeretnek, és megpróbálják valahogy rendesen élni az életüket, de a közeg, amelybe beleszülettek, velejéig züllött és romlott.
Egy erkölcsileg teljesen magába roskadt társadalomról ír Shaw, amelyből a fiatalok se tudnak kiszakadni, mert a szüleik és az ő szüleik is benne vannak nyakig. A két fatal, Trench és Blanche nem forradalmár típus. Egy nagyon viharvert szerelemben egymáséi lesznek, szépen tudomásul véve, hogy milyen nagy mocsok van az egésznek az alján.

Szerintem mindenki másmilyen ,,hozott” érzelmi kultúrával születik. Ez a nem egyformaságunk része. Nem mindegy azonban, hogy hova születünk: hiszem, hogy ez a választás az utunk része, és könnyíti vagy nehezíti azt. A szülői viselkedésmintánál pedig nincs erősebb, a retinánkba égve velünk marad, akár azért küzdünk, hogy megfeleljünk neki, vagy azért, hogy meghaladjuk azt. Úgy hiszem, csak a kiválasztottaknak adatik meg, hogy megfelelési kényszer nélkül éljenek.

Amióta az eszemet tudom, velem van a késztetés, hogy ,,dolgoznom kell magamon”. Ebben nagy szerepe van a vallásos neveltetésemnek, amellyel a folyamatos önvizsgálat és a „ne árts a másiknak” elemi követelménye az életem napi rutinjává vált, ami pozitív. Viszont így belém került az állandó megfelelésre való törekvés is, ami persze nem mindig segített abban, hogy az életet mélységében, önfeledten, valódi természetem szerint, félelem nélkül éljem. Ezért a szabadságért ma is sokat kell dolgoznom.

Érzelmi szokásainkon sokat lehet alakítani, a lelki térlátásunk is fejleszthető. Vezetőként kutya kötelességem, hogy tudjak bánni az érzelmi szférámmal. Ennek a nagyszabású vállalásnak a napi történései szembesítenek egy-egy problémamegoldás kapcsán azzal, hogy volt-e bennem elég önismeret, önkontroll, empátia és képesség a kritikai adokkapokra, a konfliktuskezelésre, az együttműködésre.

Temperamentumos ember vagyok, és régebben nehezen ment az indulatkezelés, ez a gyermekem születésével alapvetően változott meg. Türelmesebb lettem, elfogadóbb a mások szuverenitását illetően. A traumák, szenvedések, nehézségek megtanítottak elfogadni azt, hogy nincs minden az én kezemben, és nem is dolgom mindent uralni.

Úgy neveltek, hogy ha valamit kapsz, azt duplán kell viszonoznod. Ez a tanítás a kérést negatív tartományba helyezi, mintha ez egy csereakció lenne, fiskális szemléletet visz bele. Én is szeretek segítséget nyújtani, de megtanultam, hogy ne a saját megoldásaimban lássam az egyetlen üdvözítő utat. Ha felismerem, hogy a segítségnyújtás a szeretet megszerzéséért folyó játszma része, akkor kitérek előle. Kerülöm az ilyen kapcsolatokat.

Megjelent a Radnóti 2019|2020-as Évados Magazinjában.

fotó: Máté Balázs

Ösztön? Nem tudom, mi az.
Mintha az aurámban gesztikulálnának páros kézzel.

Féltékeny vagyok sportteljesítményekre.

Amikor először voltam szerelmes, akkor azt akartam, hogy senki ne érjen hozzá korábban.
Amikor először voltam szerelmes, akkor azt akartam, hogy senki ne érjen hozzá később.
Most elkezdtem újból szeretni, és nem is kimerítő.

Féltékenység: megint rákerestem magamra, és megint nem volt új találat.

Megjelent a Radnóti 2019|2020-as Évados Magazinjában.

fotó: Máté Balázs