Kinek kell megfelelni? Mikor vagy gátlástalan? | mARTINOVICS dORINA VÁLASZOL

Színészként egy próbafolyamat során elsősorban az adott rendezőnek kell megfelelni, de legalább ilyen fontosak azok a színészek is, akikkel együtt dolgozom. És persze a bemutató napjától meg kell felelni a nézőknek és saját magamnak is.

Azt hiszem, a teljes gátlástalanság nekem ismeretlen érzés. Akkor tudok könnyedén, gátlások nélkül próbálni, ha bíznak bennem. Ha türelmet, kíván csiságot és bizalmat érzek, ami szerin tem nagyon fontos az alkotó munkához. A saját gátlásaimmal persze mindig
meg kell küzdenem.

fotó: Dobos Tamás

A szöveg a 2018|2019-es Radnóti magazinban jelent meg.

0 Tovább

Krusovszky Dénes: A harmadik utas

Krusovszky Dénes József Attila-díjas költő, író, kritikus, szerkesztő, műfordító. Nemzedékének egyik legjelentősebb költője. Első regénye, az Akik már nem leszünk sosem generációkon és országhatárokon átívelő történet. Az elsőként itt megjelent írása a komfortzóna okozta lelkiismeretfurdalás zónáját jelöli ki.

Előző éjjel feltettem az autót a megosztó oldalra, aztán lefeküdtem aludni. Reggel legalább tíz üzenet jött az út kapcsán, de egy részük csak érdeklődés volt, a szokásos inadekvát kérdésekkel, hogy nem indulnék-e előbb vagy később, nem mennék-e máshonnan máshová, tennék-e kitérőt itt vagy ott. Mivel minderre már az út hirdetésében válaszoltam, hiszen azt állítottam be, hogy se útvonalmódosítás, se kitérő nem fér bele, és időben is maximum plusz-mínusz fél óra a mozgástér, csupán egy sablonválaszt küldtem körbe angolul. A komoly érdeklődők közül a portugál turista párnak viszont azonnal visszaírtam, hogy minden oké, van két szabad helyem, amire ők negyed órán belül le is foglalták az üléseket.

0 Tovább

Ki kell-e mindent beszélni? Mit érdemes a nyilvánosság elé tárni? | mARTIN mÁRTA VÁLASZOL

Magamról nem lenne fontos mindent kibeszélni, de sajnos én olyan alkat vagyok, hogy kibeszélek magamról mindent. Barátaim, kollégáim aranyosak, mindenki úgy csinál, mintha érdekelné, amit mondok. Ha bánatom van vagy örömöm, itt fáj, ott fáj – napi problémákat és történéseket nekem muszáj megosztanom. Szóval én kibeszélem magamat. Ez egyrészt alkat kérdése, másrészt pedig szocializációé is, nekem nincs kivel megbeszélni a dolgaimat, nincs társam. 25 éve élek anyukámmal, akivel korábban sem ment nagyon a mély beszélgetés és most sem. Na, most kibeszélem az édesanyámat! Fontos, hogy a baráti vagy munkahelyi beszélgetéseknek van egy íratlan szabálya, az nem a nyilvánosságra tartozik, és ezzel mindkét fél tisztában van, a fecsegő és a hallgató is.

A múlt rendszerben a politika nem ártott a családunk mindennapi életének, bár ’56-ról van nyomasztó élményem.

Azt teljesen feleslegesnek tartom, hogy tetemrehívást csináljunk abból, ha a szüleinkről vagy közeli barátokról, ismerősökről kiderül, hogy ők bizony „kibeszéltek”, jelentettek rólunk, a környezetünkről. Nem ítélném el őket, hiszen nem lehet tudni, milyen indíttatásból vagy kényszerből tették mindezt. Ahhoz is ambivalens a viszonyulásom, hogy vajon amit Esterházy Péter vagy Forgách András csinált, hogy könyvet írtak a szüleik ügynökmúltjáról, azt én megtettem-e volna. Egyrészt az írás gyógyító terápia és egy nagyon kemény szembenézés a múlttal, másrészt talán példamutató másoknak, a társadalomnak, hogy így is lehet, és hogy muszáj feldolgoznunk, ebben az értelemben „kibeszélnünk” a traumáinkat. Nekem is jó olyan előadásokban játszanom, mint a Futótűz, ahol a múlt kíméletlen, ugyanakkor tiszta feltárása történik meg.

Azt hiszem, rosszul beszéljük ki a társadalmi traumáinkat, talán nincs is rá recept, hogyan lehetne ezt jól csinálni, gondolok itt a metoo-kampányra is. A felelősségünk viszont hatalmas a ki nem beszélésben és a kibeszélésben egyaránt.

fotó: Dobos Tamás

A szöveg a 2018|2019-es Radnóti magazinban jelent meg.

0 Tovább

A népszerűség hatalom? Hogyan lehet a népszerűséget jóra használni? | pÁL aNDRÁS VÁLASZOL

Én messze nem vagyok egy ismert színész. Amíg fönn vagyok a színpadon, a nézők részéről tényleg sokszor érzem a szeretetet, de aztán, ha kimegyek az utcára a kis hülye nadrágomban és a furcsa zoknimban, általában nem ismernek fel. Ami teljesen rendben van, és én ezt szeretem.

A baráti társaságomban vagy akár a gimnáziumban népszerűnek érezhettem magam, és pont attól szenvedtem, hogy ez felelősség. Gimnáziumban több félénkebb vagy védtelenebb embertársamat próbáltam nagyon keményen megvédeni, még akkor is, ha nem kérték ezt. Volt, hogy az erősebbnek vélt személyiségemtől félő tanárok nagyobb plénum előtt elkerülték az én bárminemű megregulázásomat, de abban a pillanatban, hogy a saját hatalmuk pályáján játszottunk, megaláztak és tönkretettek, még ha nem is érdemeltem meg a tudásom alapján.

Én a társulati létben csikó vagyok. Egyszerre akarok bátor maradni, de megfontoltnak kell lennem. Tehát a vakmerőséget és a bátorságot
magamban újra kell pozicionálnom. De nagyon nem kedvelem a kussolást. Rosszul esik bármilyen kritika, de másnapra általában mindent belátok. Ilyen a természetem. Én is nagyon tudok kritizálni, valószínűleg rosszul esik hallani tőlem, de a megbocsátás és a revideálás nélkül nem lehet szerintem gondolkodni. Tehát ha én ma gondolok valamit, és holnap nem mondhatom, hogy már nem úgy gondolom, akkor megszűntem létezni. Akkor egy elvhű, makacs barom maradok, ami szerintem gátja egy művészembernek.

A társulaton belül például László Zsoci vagy Sneci úgy vannak jelen, hogy amit ők csinálnak és gondolnak, annak van következménye – az hat. Kezdem érezni, hogy ez néha nálam is előfordul, ami felelősséggel jár. A tanítás során is próbálom tanulni, hogy nem mindegy, mikor mit mondok.

A jól használt felelősség változással jár. A változás fájdalom vagy sérelem nélkül nem létezik, és én mélyen megértem, hogy emberek nem akarják feladni, amit kemény melóval megszereztek, és nagyon látszik – a mi országunkban különösen, de szerintem a szakmánkban is –, hogy egy pillanat alatt bárki bármiben bármikor pótolható. Nagyon kevesen vannak, akik megengedhetik maguknak, hogy keményen megmondják a véleményüket.

A kérdés kapcsán még akarva-akaratlanul Alföldi Robi jut eszembe, akit közelebbről is megismertem a III. Richárd próbafolyamata alatt. Bírom, ahogy ő jelen van, ahogyan beleáll ügyekbe, miközben azt is jó volt látni, amikor színészként szenvedtünk egymás mellett a főpróbahéten, és egymástól kérdeztük, hogy ez itt jó vagy nem.

fotó: Dobos Tamás

A szöveg a 2018|2019-es Radnóti magazinban jelent meg.

0 Tovább

Földényi F. László: A csalogány éneke

Földényi F. László József Attila- és Széchenyi-díjas esztéta, rodalomtörténész, műfordító és egyetemi tanár. A melankólia dicsérete című legújabb könyvéért Libri irodalmi díjra jelölték. Jelen írása egy rövidke Shakespeare-idézetből indul ki, majd a mitológiát és az ornitológiát érintve izgalmas kultúrtörténeti séta során elmélkedik emberek és állatok, növények és ásványok egymásba való átjárhatóságáról.

"Menni akarsz? Még nem hajnalodik. / Ez nem pacsirta volt - ez csalogány, / az szúrt bele az ijedős füledbe." E (Nádasdy Ádám által magyarított) szavakkal próbálja viszszatartani Júlia Rómeót. A fúnak azonban pontosabb a hallása, s tudja, hogy ami odakintről behallatszik, az nem pacsirta hangja. És persze tudja azt is, hogy nem lenne szabad hinnie a lánynak: "Indulok
élni. Maradnom: halál." Azután meggon dolja magát: ő kezd kardoskodni amellett, hogy tényleg a csalogány szól odakint. Mire a lány lesz az, aki pacsirtának mondja azt, ami valóban az. Eleinte Júlia választja a bizonytalant (kockáztatva, hogy fölfedezik őket és a fút megölik), Rómeó pedig
a biztost (jobb, ha menekülőre fogja). Később a lány az, aki biztosra megy (meneküljön Rómeó, ahogy csak tud), a fú pedig, már-már egy öngyilkos elszántságával a bizonytalan mellett dönt (és csak azért is marad). Olyasmiről vitatkoznak, amit ma - elég ormótlan kifejezéssel - komfortzónának neveznének. Ha elhagyják (vagyis kilépnek az időtlennek tetsző boldogságból), akkor boldogtalanok lesznek, de életben maradnak. Ha nem (azaz belefeledkeznek a pillanat gyönyörébe), akkor tetten érik őket, aminek halál a vége. Életről és halálról van hát szó. Mint a darab végére kiderül, a kettőt alig-alig választja el valami egymástól. És mégis, áthidalhatatlannak tetsző szakadék van köztük. Ahogyan a bizonyos és a bizonytalan, az ismert és az ismeretlen között is.

0 Tovább

Radnóti

blogavatar

A Radnóti Miklós Színház blogja. Hírek, információk, érdekességek.

Facebook

További képek Instagram oldalunkon

Hírlevél feliratkozás

* indicates required

Hozzájárulok, hogy a Radnóti Színház hírlevelet, ajánlót és egyéb értesítést küldjön számomra

Amennyiben nem szeretné kapni a Radnóti Színház hírleveleit, minden levelünk alján megtalálja a leiratkozás gombot. A Radnóti Színház adatkezeléssel és adatvédelemmel kapcsolatos irányelveit itt találja: http://radnotiszinhaz.hu/adatkezelesi-es-adatvedelmi-tajekoztato/ További információ: titkarsag@radnotiszinhaz.hu.

We use Mailchimp as our marketing platform. By clicking below to subscribe, you acknowledge that your information will be transferred to Mailchimp for processing. Learn more about Mailchimp's privacy practices here.