A Trónok harcában beszélget két szereplő a hatalomról. Felvetnek egy találós kérdést. Valahogy így hangzik: egy pap, egy király és egy gazdag ember áll egy teremben. Velük szemben egy harcos, talpig fegyverben, karddal a kezében (eddig úgy hangzik, mint egy vicc). Ki marad életben? Kinél van a hatalom? Kinek engedelmeskedik a fegyveres: Istennek? A törvénynek? A pénznek? Vagy saját magának? – ennyi információból ezt lehetetlen megmondani. Az viszont világos, hogy minden a fegyveresen múlik. A hatalom tehát ott van, ahol az emberek hiszik, hogy van.
Születésemtől kezdve olyan rendszerben élek, ahol valakinek hatalma van felettem. A szüleimnek, az óvónőknek, a tanároknak, kalauzoknak, miniszterelnököknek... és körülöttem minden arra pályázik, hogy belé vessem a hitemet, hogy támogassam a hatalmát: a vallások, a reklámok, a politikusok...
Gyermekkoromban nem firtattam, ki hogyan él(vissza) a hatalommal. A gyermek van legjobban kiszolgáltatva a hatalmasoknak. Nem tud még gondoskodni magáról. Ha a szülei nem táplálják, éhen hal. Ahhoz, hogy életben tudjon maradni, meg kell tanulnia és be kell tartania a szabályokat. Még akkor is, ha azok nem tetszenek neki. Így aztán természetesnek vettük, mikor favonalzóval elverték az osztálytársunkat, aki rosszalkodott. Aki rosszalkodik, azt elverik. Ha kiabáltak velem, hogy miért nem készültem, elájultam, megbénított a tehetetlenség.
A gimnázium után, hirtelen kikerültem a rendszerből. Elballagtam belőle. Egészen Berlinig meg sem álltam. Ott aztán egy érdekes dologra lettem figyelmes: nem halok éhen. Tudok gondoskodni magamról, és én döntöm el, kinek mennyi hatalmat adok. Ha nem tetszett egy hely vagy ahogy ott bántak velem, egyszerűen eljöttem. És mindig találtam mást.
Mikor felvettek Kaposvárra, visszakerültem a rendszerbe. De Berlinből sikerült hazahozni annyi önbizalmat, hogy határt szabjak a hatalomnak. Mi az, amit még elviselek, mi az, ami nekem már nem fér bele. Többé nem hittem el, hogy ha ellentmondok, nem lesz belőlem semmi. Még akkor sem, mikor azt kiabálták, hogy így soha nem lesz belőlem színésznő. "De lesz, csak nem úgy, ahogy azt maga elképzeli." – gondoltam magamban, aztán hagytam, hadd üvöltözzön, ha attól megnyugszik.
Egy ideális világban a hatalommal bíró személyek felelősséget vállalnak, és ugyanúgy tisztelik a rájuk bízottakat, mint ahogy azt visszafelé is elvárják. Egy ideális világban nincs megalázás, zsarolás, abuzálás. De amíg nem köszönt be ez az aranykor, addig úgy tűnik, az "áldozatoknak" kell megtanulniuk megvédeni magukat. Ehhez első lépésként mondjuk nem árt tudatosítani, hogy NEM A TE HIBÁD, hogy ilyen helyzetbe kerültél! De tényleg! NEM a TE hibád! Nem te tehetsz róla, de az a jó hír, hogy tehetsz ellene. Mondhatsz nemet. Kérhetsz segítséget. Hajrá, kardos ember, hagyd a királyt, a papot, a gazdagot és sétálj el! Én neked drukkolok.
Sodró Eliza
fotó: Dobos Tamás
A szöveg a 2018|2019-es Radnóti magazinban jelent meg.
