Miért fontos a Radnóti Színháznak, hogy gyerekelőadás is szerepeljen a repertoárjában?
A Radnótiban mindig is voltak gyermek- és ifjúsági előadások, annak ellenére, hogy színházunknak valóban nem ez a fő profilja. Itt volt a legendás Micimackó, aztán a 80 nap alatt a Föld körül, a Mesélő kert, és legutóbb a hat évadon át műsoron lévő, nagy sikerű Bárány Boldizsár. Mint polgári művészszínház küldetésünknek tekintjük, hogy közönségünk legfiatalabb korosztályához is szóljunk. Témafelvetéseink mindig érzékenyek, és ehhez kerestük meg a megfelelő alapanyagot új gyerekelőadásunk esetében is. Fontos volt számomra, hogy üzenetértékkel bírjon az új mesedarab, és ne csak a kicsiknek szóljon, hanem igazi családi színházi élményt nyújtson. Ezt a sort kezdte meg egyébként már a Bárány Boldizsár is. Kihívás volt, hogy megtaláljuk azt a darabot, ami újszerű és lényegi kérdésekkel foglalkozik. Az Ofélia árnyszínháza megható, lírai és humánus történet. A színház terápia, és mint közvetítő eszköz, forma segíthet feldolgozni bizonyos érzékeny témákat.
Csató Kata most dolgozik először a Radnóti Színházban. Miért merült föl Benned, hogy ő rendezze az új mesedarabot?
Kata Lengyelországban tanult, több fesztiváldíjas előadás alkotója, és számomra olyan izgalmas, egyedi látásmóddal rendelkezik, és olyan formai megoldásokhoz nyúl, ami nemcsak a repertoárunkat gazdagítja, hanem a társulat szempontjából is inspiráló. Magát a Michael Ende-mesenovellát is Kata hozta, és egyszerűen beleszerettünk ebbe a történetbe. A következő lépés az volt, hogy az adaptáció megírására felkértük Kárpáti Pétert, aki visszatérő alkotó nálunk. Az írói világa abszolút alkalmas arra, hogy egy lírai, mély történetet gyerekek számára is érthetővé, átélhetővé tegyen.
Martin Márta játssza Oféliát, azt a takarítónénit, aki – miután bezár a színház, ahol éveken át dolgozott – elkezd egy nagyon izgalmas, és csodákkal teli utazást.
Számomra fontos szempont volt, hogy Márti álljon az előadás közepén, mert nemcsak a civil, de a színészi lényéből is árad a szeretet, a gondoskodás, a melegség. Az eredeti mesenovellában Ofélia picike, törékeny, gyenge hangú néni, aki nem válhatott színésszé, mert nem voltak meg azok az attribútumai, amik ehhez a pályához szükségesek – ez Márti esetében más, így új színeket kapott a történet. Gyakorlatilag Mártira lett írva ez a darab.
Egy nagyon különleges, érzékeny, ám annál látványosabb színházi forma jelenik meg az előadásban: az árnyjáték. Mit gondolsz, hogyan fog működni ez a történettel karöltve?
Gyerekkorunkban mindannyian kísérleteztünk az árnyékunkkal: elalvás előtt bábozgattunk magunknak a falon. Természetesen mindenkinek van fizikai árnyéka, de ott vannak a bennünk élő, lelki árnyak. A színháznak szerintem az is a feladata, hogy ezekkel a lelki árnyainkkal szembe tudjunk nézni. Tehát ebben a formában nemcsak a külsőségek, a vizualitás lesz fontos, hanem azt a polaritást is boncolgatja az előadás, hogy sötét nélkül nincs fény, nappalok nélkül nincsenek éjszakák, rossz nélkül nem létezik a jó sem, fiatalság nélkül nincs öregség. Remélhetőleg egy olyan színház születik, amiből a látványon és a konkrét történéseken túl érzeteket is haza tudunk majd vinni.
Az interjút készítette: Garai Judit
Portréfotó: Csizik Balázs és Misetics Mátyás
Előadásfotó: Kárpáti Iván
