Radnóti

A Radnóti Színház idén úgy emlékezett meg ötvenhatról, hogy beszédtémává avatta a színházon belül az évfordulót, a családi emlékeket, a megemlékezés gesztusát és a fiatalok viszonyát mindehhez. Az intézmény dolgozói egymástól függetlenül nyilatkoztak, ezek pedig együtt adnak ki egy közös képet. Naponta ismerhetik meg egy-egy színész vagy munkatárs nézőpontját, a szövegek mellé pedig a Fotrepanról, egy online fotóarchívumból gyűjtöttünk 1956-os képeket.

Az interjúkat készítette: Kelemen Kristóf.

Nekem a gimnáziumban még azt tanították, hogy ötvenhat nem forradalom volt, hanem ellenforradalom. Igazából nem nagyon értettem ezt a szót, számomra idegen volt ez a szóösszetétel. Aztán mire megérthettem volna, a történelemtanárom bejelentette, hogy nekünk, negyedikeseknek a következő fél évben a huszadik századi történelem ismétlése helyett szabadfoglalkozásunk lesz, mert neki fogalma sincs, hogy mit kellene mondania a második világháborúról, pláne az azt követő eseményekről. No és mivel pont a rendszerváltozás évében, 1989-ben érettségiztem, ezért ezt az időszakot az érettségi tételek közül is törölték. 

Azóta viszont már megértettem ötvenhatot, sőt, még arról is tudok, miszerint az Év Embere a Time magazin választása szerint 1956-ban „A magyar szabadságharcos” lett. Érdekesség, hogy a következő évben a Time a magyar forradalmat leverő Nyikita Szergejevics Hruscsovot választotta az év emberének.

Ötvenhatról viszont mesélt a nagymamám és az édesanyám is – sajnos már egyikük sem él, így csak az általuk elmondottakra tudok visszaemlékezni. Nagyi akkoriban az Uránia mozinak volt az üzemvezetője, és amikor kitört a forradalom, ő döntött úgy, hogy bezár a mozi, és október 23-án a délutáni és esti előadások elmaradnak. Ezután napokig zárva is volt Budapest egyik legnagyobb filmszínháza.

Édesanyám ’56-ban tizenegy éves volt, és a zuglói társasházuk pincéjében töltötték a forradalom napjait Nagyival és a testvéreivel. Anyu számára – gyerekként – nagy élménnyé vált, hogy az egész ház együtt volt a pincében, napokon keresztül. 

SALLAY ISTVÁN – JEGYPÉNZTÁROS

Bálint András visszaemlékezését itt találjátok

Garai Judit - dramaturg visszaemlékezését itt találjátok

Horváth Szilvi - gazdasági titkár visszaemlékezését itt találjátok

Adorjáni Bálint visszaemlékezését itt találjátok

Schaffler Saca - marketing- és kommunikációs vezető visszaemlékezését itt találjátok

Pál András visszaemlékezését itt találjátok

Őri Rózsa rendezőasszisztens visszaemlékezését itt találjátok

Lovas Rozi visszaemlékezését itt találjátok

A Radnóti Színház idén úgy emlékezett meg ötvenhatról, hogy beszédtémává avatta a színházon belül az évfordulót, a családi emlékeket, a megemlékezés gesztusát és a fiatalok viszonyát mindehhez. Az intézmény dolgozói egymástól függetlenül nyilatkoztak, ezek pedig együtt adnak ki egy közös képet. Naponta ismerhetik meg egy-egy színész vagy munkatárs nézőpontját, a szövegek mellé pedig a Fotrepanról, egy online fotóarchívumból gyűjtöttünk 1956-os képeket.

Az interjúkat készítette: Kelemen Kristóf.

Az én generációm ötvenhattal leginkább az iskolai ünnepségek alkalmával találkozik. Nem tudom, hogy volt-e már az oviban ötvenhatos ünnepség, de nagyon korán elindult az, hogy zászlózunk meg kivonulunk – még azelőtt, hogy tudtam volna egyáltalán, hogy miről szól ez az egész. Úgy érzem, hogy nem is szoktunk róla igazán beszélgetni, mert olyan természetes, hogy október huszonharmadikán megemlékezünk, és valahogy mindig ezeket a sablonos szövegeket és műsorokat hallgattuk végig az iskolában is, amelyektől kicsit elszemélytelenedett az egész.

Lovas Rozi, színész

Bálint András visszaemlékezését itt találjátok

Garai Judit - dramaturg visszaemlékezését itt találjátok

Horváth Szilvi - gazdasági titkár visszaemlékezését itt találjátok

Adorjáni Bálint visszaemlékezését itt találjátok

Schaffler Saca - marketing- és kommunikációs vezető visszaemlékezését itt találjátok

Pál András visszaemlékezését itt találjátok

Őri Rózsa rendezőasszisztens visszaemlékezését itt találjátok

A Radnóti Színház idén úgy emlékezett meg ötvenhatról, hogy beszédtémává avatta a színházon belül az évfordulót, a családi emlékeket, a megemlékezés gesztusát és a fiatalok viszonyát mindehhez. Az intézmény dolgozói egymástól függetlenül nyilatkoztak, ezek pedig együtt adnak ki egy közös képet. Naponta ismerhetik meg egy-egy színész vagy munkatárs nézőpontját, a szövegek mellé pedig a Fotrepanról, egy online fotóarchívumból gyűjtöttünk 1956-os képeket.

Az interjúkat készítette: Kelemen Kristóf.

„A napokban néztem egy dokumentumfilmet két Amerikában élő magyar lányról, akik kinn születtek, és az apjuk 1956 után disszidált. A film címe Hazatérés – Egy szabadságharcos története, és arról szólt, hogy a lányok kutattak az apjuk múltja után. Ők úgy tudták, hogy a papa hős volt, de amikor hazajöttek Magyarországra, hirtelen kiderült számukra, hogy nem igazán volt hős a papa, ugyanis katonatisztként ellopott mindenfélét, és le akarták csukni lopásért, és gyakorlatilag emiatti félelmében szaladt ki az országból. Az egyik lány teljesen összeomlott, de aztán a film végén kiderül, hogy az apjuk tett azért hősies dolgokat is. De a lényeg, hogy azért volt rám nagy hatással ez a dokumentumfilm, mert végre nem egy hősi ikont láttam ötvenhatból, hanem egy emberi történetet, amely ezt a nagyon bonyolult és ellentmondásos időszakot megfoghatóbbá tette.”

Őri Rózsa, rendezőasszisztens

Bálint András visszaemlékezését itt találjátok

Garai Judit - dramaturg visszaemlékezését itt találjátok

Horváth Szilvi - gazdasági titkár visszaemlékezését itt találjátok

Adorjáni Bálint visszaemlékezését itt találjátok

Schaffler Saca - marketing- és kommunikációs vezető visszaemlékezését itt találjátok

Pál András visszaemlékezését itt találjátok

A Radnóti Színház idén úgy emlékezett meg ötvenhatról, hogy beszédtémává avatta a színházon belül az évfordulót, a családi emlékeket, a megemlékezés gesztusát és a fiatalok viszonyát mindehhez. Az intézmény dolgozói egymástól függetlenül nyilatkoztak, ezek pedig együtt adnak ki egy közös képet. Naponta ismerhetik meg egy-egy színész vagy munkatárs nézőpontját, a szövegek mellé pedig a Fotrepanról, egy online fotóarchívumból gyűjtöttünk 1956-os képeket.

Az interjúkat készítette: Kelemen Kristóf.

„Nem szeretném kiadni a nagyapám történeteit. Ő ötvenhatról keveset beszélt, és akkor is suttogva, még a rendszerváltás után is. Hiába mondtuk neki, hogy már semmitől sem kell félnie, ő azt állította, hogy jobb ez így. „Ez már reflex, fiacskám”

Én a nagyapámra világ életemben hősként néztem fel, és az egész generációjára hősként nézek fel – mindenkire, aki a második világháborút megjárta. Olyat hordoznak magukban, amiről nekünk fogalmunk sincs. A nyolcvanhat éves nagybátyám, aki ’56-ban disszidált, és Ausztráliában élte le az életét, pár napja hazajött Magyarországra: a felesége, akivel az elmúlt ötvenhat évben házasok voltak, nemrég elhunyt, és a bácsikám úgy döntött, hogy ő Magyarországon szeretne meghalni – még ennyi idő után is ragaszkodik az otthonához, és boldogság neki, ha magyar hangot hallhat. Annak idején ’56-ban ő túlélt egy sortüzet, és megdöbbentő dolgokat mesélt: hogyan mászott ki a sortűz után a halottak alól, hogyan vadult meg a tömeg, és dobott ki egy ártatlan embert az ablakon, hogyan menekült el ő mindezek után Svájcba pénz és minden egyéb nélkül, hogyan segítettek ott neki az emberek, majd hogyan ismerkedett meg a későbbi magyar feleségével Ausztráliába menet a hajón. Arról is beszélt, hogy mennyire nem tudjuk ma már, hogy ’56-ban ki kit szolgált, hogy ki miért volt felelős, és a menekülők közül hányan voltak azok, akik csak az elszámoltatás elől tűntek el. Tehát azt érzem, hogy mindezeket megérteni mai fejjel nem lehet pontosan, maximum gondolkodhatunk róluk, és megpróbálhatunk közelíteni a témához.

Nekem nagyon jó képem volt ötvenhatról lázadó tinédzser koromban, és nagyon kiégett, közönyös, szomorú képzettársításaim lettek mostanra. Tinédzser koromban valami olyasmit jelentett, hogy nem szabad tűrni, ma pedig azt látom, hogy birkaként tűrünk mindent, és meg is fáradtunk már ebben az egészben – tehát nagyon csalódott vagyok. Politikai pártok kisajátították ötvenhatot, és megpróbálják azt a hatalmi céljaikra felhasználni.”

Pál András, színész

Bálint András visszaemlékezését itt találjátok

Garai Judit - dramaturg visszaemlékezését itt találjátok

Horváth Szilvi - gazdasági titkár visszaemlékezését itt találjátok

Adorjáni Bálint visszaemlékezését itt találjátok

Schaffler Saca - marketing- és kommunikációs vezető visszaemlékezését itt találjátok

A Radnóti Színház idén úgy emlékezett meg ötvenhatról, hogy beszédtémává avatta a színházon belül az évfordulót, a családi emlékeket, a megemlékezés gesztusát és a fiatalok viszonyát mindehhez. Az intézmény dolgozói egymástól függetlenül nyilatkoztak, ezek pedig együtt adnak ki egy közös képet. Naponta ismerhetik meg egy-egy színész vagy munkatárs nézőpontját, a szövegek mellé pedig a Fotrepanról, egy online fotóarchívumból gyűjtöttünk 1956-os képeket.

Az interjúkat készítette: Kelemen Kristóf.

„Nagyon szeretem a Szamárköhögés című Gárdos Péter filmet, abban van egy jelenet, amikor Törőcsik Mari felmegy a lakásba, és a hóna alatt visz egy kenyeret, amit korábban átlőttek, és csak fönt veszi észre, hogy tulajdonképpen őt majdnem megölték – mindez végtelenül egyszerűen van megmutatva. Nekem ez a momentum arról szól, hogy hogyan válik a történelem az életünk részévé. Sose tudod, amikor benne vagy, hogy ez most a történelem, és így tulajdonképpen ugyanolyan egyszerű része lesz az életnek a forradalom, a felkelés, a megemlékezés, mint az az átlőtt kenyér.”

Schaffler Saca, marketing- és kommunikációs vezető

Bálint András visszaemlékezését itt találjátok

Garai Judit - dramaturg visszaemlékezését itt találjátok

Horváth Szilvi - gazdasági titkár visszaemlékezését itt találjátok

Adorjáni Bálint visszaemlékezését itt találjátok