Baumgartner Sándorral, a Radnóti fővilágosítójával nem egyszerű interjút készíteni. Már a találkozó megszervezése is bonyolultnak bizonyult, de a fő probléma az volt, hogy nem gondolta, hogy vele készülő interjú érdekes volna. Szerencsére azok, akik látták már őt munka közben, hamar meggyőzték, hogy a beszélgetés a sorozat fontos eleme lesz. Nem beszélve arról, hogy idén példaértékű munkájáért Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott. Ő az, aki a fekete színpadból élő teret varázsol, arcot ad a színészeknek, hangulatot a jeleneteknek, és ezen reggel héttől olykor hajnal háromig egyfolytában dolgozik.
A színházi háttérembereket bemutató Akik nélkül nem... sorozatunk ötödik részében Baumgartner Sándor fővilágosítóval beszélgettünk. Elsőként Móga Piroska mutatja be őt saját szavaival.
Egyetemi hallgatóként abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a Radnóti társulatában tölthetem a gyakorlatomat. Az elmúlt két év során nagyon sokat tanultam – nem csak színész kollégáimtól, hanem a háttérben dolgozóktól is – a szakmai alázatról, az emberségről, a profizmusról.
Egy próbafolyamat során mindennek megvan a maga ideje. A rendelkezőpróbákon, az olvasópróba után még példánnyal a kezünkben szaladgálunk, aztán eltűnik a szövegkönyv, helyébe kerül a kellék, próbaruha helyett a jelmez, fölépül a díszlet, és egyszer csak már nem látjuk a nézőteret a ránk világító fényektől: lassan elkezd élni, valósággá válik a színpad. Ez az a pont, amikor már mindannyian tudjuk: nincs sok hátra. Lenézek a színpadról, és a nézőtéren Baumgartner Sanyit – akit mi csak Skiny-nek becézünk – pillantom meg. Három nagy monitor mögött ül, és serényen kattog megszámlálhatatlanul sok billentyűjén, egy-egy kombináció leütése után pedig teljes egészében megváltozik a színpad: árnyékok nőnek, arcok emelkednek ki a térből, a díszlet élni kezd.
Emlékszem, megdöbbentő élmény volt, mikor az Oresztész próbafolyamata során odaültem Skiny mögé, megnézni kintről egy jelenetet. A díszlet, amit addig csak óriási vastömegnek láttam, a fények hatására eleven, fenyegető állattá változott a színészek fölött. Épp olyan baljós és félelmetes lett, mint amilyennek Horváth Csaba rendező az olvasópróbán leírta a darab világát. El se tudtam képzelni, mikor hozták ezt össze a világosítók. Aztán megnéztem a próbatáblán lévő kiírást: aha, ők egész héten éjszakáznak, és Skiny délután, próbaszünetben is a nézőtéren ül Horváth Csaba rendezővel, hogy a premierre minden flottul menjen.
A fővilágosító ott van az előadás születésének minden fontosabb momentumánál, csöndben figyeli a színészek játékát és a rendező munkáját a próbák alatt, a díszlet alakulását, a történet változását, s mire a főpróbahéthez érünk, a fejében kész terv van arra, hogyan váljon a fény is részévé ennek a történetnek, hogyan szolgálja legjobban a művészi kifejezést.
Egyszer megkértem Skinyt, hogy segítsen egy egyszerűbb világítási terv összeállításában, mivel a barátaimmal vendégjátékra utaztunk és az én feladatom volt, hogy elmagyarázzam a helyi világosítónak, mit szeretnék látni. Azt gondoltam, három lámpával pikk-pakk megvan, amit elképzeltem, de ő (szó szerint) felvilágosított. Arcokat mutatott egy könyvben különböző lámpákkal megvilágítva: hogy változik a tekintet, a vonások a különböző irányból és erősséggel kapott fény nyomán. Segített kiválasztani azt, ami az elképzelésemhez leginkább passzolt, s mindezt a legnagyobb lelkesedéssel tette – ahogy az teszi, akinek valódi hivatás és szerelem a munkája.
Ha olykor felpillantok a fejem felett lógó lámpákra, már nem csupán egy izzasztóan forró, és vakító tárgyat látok, hanem azt a munkát, ami mögötte van, és Skinyt, a „fények kapitányát”, aki aznap láthatóvá teszi számunkra a pillanatokat, amik megismételhetetlenek.”
Baumgartner Sándor, fővilágosító
A Soproni Petőfi Színház – az előző munkahelyem – készített régebben közös produkciókat a Radnótival. Épp ezért már ismertem a Radnótit, és tudtam, hogy mind emberileg, mind művészileg jó színház, és ezek nekem fontos szempontok.
Ez a hely számomra még ma is egy külön kis burok a magyar színházi világon belül. Vidéki színházakban évente tíz-tizenkét bemutatót tartanak, itt ezzel szemben évi négy bemutató van, így több idő jut egy-egy produkcióra.
Mi a dolgod egy próbaidőszak alatt?
A próbaidőszak nekem is kreatív munkafolyamat. A rendező és a díszlettervező az olvasópróba után elmondja nekem a koncepciót, hogy milyen képet szeretnének látni, én pedig kitalálom, hogyan lehet azt technikailag és művészileg megvalósítani. Ilyenkor sok szempontot figyelembe kell venni, egyrészt azt, hogy a szükséges eszközök rendelkezésünkre állnak-e, illetve hogy a darab „atmoszférája” mit enged meg. Például ha az előadás Moszkvában játszódik februárban, akkor nem dolgozhatok meleg fényekkel – már persze akkor, ha a cél a természetes hatás elérése – hanem csak természetes színhőmérsékletű fényekkel.
Állandó nehézség, hogy a készülő produkció világításának egységes világa legyen és ne csak külön, önmagukban jól kitalált jeleneteket mutassunk, mert az széttördeli az előadást. Általában a bevilágításkor a legfontosabb – a koncepció után – a művész. Őt kell jól, érdekesen láttatnom. Teljesen máshogy dolgozunk, amikor „csak” egy díszletet kell bevilágítanunk, és máshogy, mikor egy színészt, aki valamit épp közölni akar.
A próbaidőszak melyik szakaszában kezdtek el fényekkel dolgozni?
Egy világítási szempontból bonyolultabb előadás esetében már több héttel a bemutató előtt kipróbálunk egy-két dolgot: megnézünk világítási vázlatokat, teszteljük, hogy mennyire működőképes az, amit előre kitaláltunk, hogy érdemes-e az ötletért egy lámparendszer kiépítésébe belefogni. Általában viszont a bemutató előtt két héttel kezdünk el a próbákon is világítani.
Mit jelent az, ha egy színész fényérzékeny?
Azt, hogy jelenet közben is tud figyelni arra, hogy világít-e rá reflektor vagy nem. Általában azoknak, akik filmeztek, ez könnyebben megy. Például ha valakinek egy nagyjelenet végén egy 15x15 centis fénysugárban kell elmondania két fontos mondatot, az nem egyszerű feladat. A társulatban nálunk szerencsére jó az arány, sokan fényérzékenyek.
Hogy néz ki egy átlagos munkanapod?
Ha nem vagyok érintett a délelőtti próbában, akkor délután három körül jövünk be a világosítókkal és elkezdjük beállítani az esti előadás fényeit. A színpadi lámpákat, amik a díszletben vannak, előadásról előadásra át kell állítanunk. Amikor elkészültünk, mindent leellenőrzünk, végigmegyünk az előadás összes fényjelén, megnézzük, minden a helyén van-e, nincsenek-e kóbor fények.
Melyik volt a kedvenc előadásod az elmúlt tizenegy radnótis évedből világítási szempontból?
Az Alkony, amit Valló Péter rendezett. Különleges előadás volt. Az volt Péter koncepciója, hogy az előadás látványvilága olyan legyen, mint egy Chagall-festmény.
És hogyan festettél meg egy Chagall-képet fényből?
Rengeteg képet néztem meg tőle, gondolkoztam, hogy mitől lehetnek bennük a különös színhasználatok. A koncepció az volt, hogy az egész előadás különös, színes rombuszokra legyen világítva. Tagolt, de színekben nagyon harmonizáló képet kellett teremtenünk, hihetetlenül jó volt csinálni.
Széplaki Nóra
A sorozat előző részei:
- Akik nélkül nem... Daróczi Gabi női öltöztető tárvezető
- Akik nélkül nem... Bóné József kelléktárvezető
- Akik nélkül nem... Lesti Kinga fodrásztárvezető
- Akik nélkül nem... Őri Rózsa rendezőasszisztens
