A Radnóti Színház varrodája egyetlen zsúfolt szobából áll. A pulton, a szekrényeken, vasalódeszkákon anyagdarabok, ruhakupacok egymás hegyén-hátán, ezek alól néhol előtűnik egy-egy gombhalom, varrógép, tollcsomó... Szeptember végén járunk. A varroda ajtaja nyitva, a lámpák égnek, odabent festékszag gomolyog, a bent található ruhák száma valószínűleg rekordot dönt. Dudás Zsuzsa, centivel a nyakában, telefont szorítva a füléhez épp Zöldy Z. Gergely jelmeztervezővel egyezteti első bemutatónk, a Lear király jelmezeit. Nincs már sok idejük, a premierre mindennek tökéletesen kell mutatnia a színészeken…

Színházi háttérembereket bemutató sorozatunk mostani részében Dudás Zsuzsával, a Radnóti Színház ruhafelelősével olvashatnak interjút, akit először Szávai Viktória jellemez.

 

„Dudás Zsuzsi, vagy inkább Dudizsuzsi, így egy lendületre. Lássuk csak, mi az első kép, ami beugrik. Zsuzsi és a szatyrok. Így látom őt minden próbaidőszak őrületében, hatalmas műanyag és papírszatyrokkal, jön-megy, ingázik a színház és a varroda, a színház és különböző plázák között. Cirkál, vadászik, felderít, kockáztat. Sokszor még nincs is konkrét jelmezterv, de ő már szagot fog, és bepróbálkozik egy-két ruhadarabbal. Ő a jelmeztervező hírnöke. A színész, amikor még dunsztja sincs, hogy merrefelé alakul a szerepe ruhaügyileg, az ide-oda száguldozó Dudizsuzsi szatyrainak tartalmából nyomonkövetheti a karaktere alakulását. "Ez még csak ötlet, kiindulási pont"-mondja Zsuzsi, de a színész(nő) rögtön ráérez, mit jelent a színpadon mondjuk egy vörös tűsarkú cipő. Szövegtudás, jellemábrázolás még sehol, de az öltözőben föltűnt egy merész lángvörös tűsarkú, és fejben már valami elindul. Ilyeneket tud a Dudizsuzsi. Észrevétlenül lendíti, pöckölgeti előre az igen sok kínnal és bizonytalansággal járó próbafolyamatot. Meghallgatja az igényeket, amit a jelmeztervező sokszor képtelen befogadni. Remekül lehet neki hisztizni, állja a sarat, és nyílt tekintettel hallgatja végig a sirámokat: hol szűk, hol bő, hol nyom, hol lötyög, hol előnytelen, hol katasztrofális stb... Azt hiszem Dudizsuzsi mindent hallott már, amit jelmezzel foglalkozó szakember színházban valaha hallhatott. Mégis készen áll az újabb és újabb probléma azonnali orvoslására, és remek pszichológiai érzékkel azt is tudja, mi az, amit nem lehet egy színésznőn keresztülvinni. Kompromisszum készsége határtalan. Ilyenkor csöndben visszacsomagolja az alkalmatlannak minősített cipőt/ruhadarabot, mondván, hogy: "keresgélünk tovább". Ettől a mondattól színészen és színésznőn egyaránt úrrá lesz a végtelen nyugalom. És ez így megy egészen a premierig, fáradhatatlanul, a szatyrokkal A-ból B-be. És csodálatos módon a történet mindig kerek, valahogy mindig minden megoldódik, elsimul, előbukkannak a legmegfelelőbb ruhadarabok, a legkényelmesebb cipők. De vajon ez hány fáradhatatlan kört jelent a szatyrokkal Dudizsuzsinak?”

/Szávai Viktória/


Dudás Zsuzsa, ruhafelelős

Mi a színházi ruhafelelős feladata?

Beszerzi a színházi munkaruhákat, rendben tartja a ruharaktárt, a próbafolyamatok alatt együtt dolgozik a jelmeztervezővel… sokrétű és változatos feladatkör.

Minden próbafolyamat elején a jelmeztervező hozza a jelmeztervet. Miután azt a színház igazgatósága elfogadta, a tervezővel karöltve elkezdődik a munkám. Az olvasópróba után méreteket veszünk a színészektől és kiválasztjuk a próbaruháikat. Olyan darabokat keresünk a raktárunkban, amik hasonlítanak a leendő jelmezekre.

Ezzel egy időben elkezdjük a beszerzést. A jelmezek stílusától függően vagy ruhaboltokban vásárolunk, vagy felmérjük az ismerős varrodák kapacitását és megvarratjuk a jelmezeket. Legutóbb Remete Kriszta jelmeztervezővel dolgoztunk így a Buborékokban. 

Hogyan tudják a jelmezek közvetíteni a karakterek személyiségét?

Fontos, hogy a jelmez anyaga kifejezze a szereplő jellemét, anyagi hátterét, kultúráját, ugyanúgy, ahogy az életben. Persze egy jómódú karaktert nem kell Armani öltönybe bújtatnunk, hanem meg kell találnunk azt a ruhát, ami majdnem ugyanolyan, mint egy igazi Armani. És persze nem csak az anyagnak kell tökéletesnek lennie, a jelmez színének harmonizálnia kell a színész bőrszínével, a fazonnak a testalkatával és az összhatásnak az előadás miliőjével. 

A Karamazov testvérek című előadásban mai, igazi börtönruha is játszik.

Azt kérte Valló Péter rendező és Benedek Mari jelmeztervező, hogy ne egy régi csíkos rabruhát viseljen Adorjáni Bálint, hanem olyat, amit ma használnak a börtönökben. Nem volt egyszerű a beszerzése, dandártábornokokkal tárgyaltam az engedélyért, de sikerült! Amikor elhoztam a ruhákat, esőben, elázva álltam a Markó utcában, és vártam a taxit kezemben három zsáknyi ruhával. Az elsétáló emberek meg néztek rám, hogy „szegény nő, biztos most szabadult…” A taxis sem kimondottan örült nekem. Amikor mondtam, hogy a Radnóti Színháznak viszem a zsákokat, akkor megenyhült.

Mikor viselik a színészek először a jelmezt a próbafolyamat során?

Az első öltözés a főpróbahét előtti héten szokott lenni. Általában a díszlettel egy időben kerül fel a jelmez is a színpadra. Ilyenkor derül ki, hogy mutat a térben a ruha, és mik azok az apróságok, amiken változtatnunk kell. Például szép-e az öltés mérete, amivel le van tűzve a ruha, mi lenne, ha egy árnyalattal sötétebb lenne egy kiegészítő, vagy a ruha tartásának érdekében arrébb varrjunk-e egy patentot.

Milyen szakemberekkel szoktál együtt dolgozni?

Azt hiszem, ez alatt a huszonhat év alatt, amióta a Radnótiban vagyok, alig van olyan szakma, amivel ne találkoztam volna. Cipészekkel, bőrdíszművesekkel, férfi- és női szabókkal, iparművészekkel, kalaposokkal, kesztyűkészítőkkel, kelmefestőkkel, iparosokkal dolgoztam együtt. Még kováccsal is! A Patkányok című előadáshoz egy konkrét páncélt kellett csináltatnom, és hozzáillő alumínium szegecseket beszereznem. Most, a Spam operetthez nagykereskedésektől a legkisebb üzletekig mindent végigjártam, hogy Szávai Viktória szafari ruhájához megfelelő méretű és színű gombokat találjak, ami a karakteréhez is illik, de közben praktikus is. Amikor a Három nővért próbáltuk, a legkülönbözőbb cipészekkel és bőrösökkel dolgoztunk azon, hogy nyikorogjon Lengyel Tamás csizmája. Borzasztóan sok csizmát hoztunk, de egyik sem akart nyikorogni. Azt mondta egy cipészmester, hogy azért nem, mert régi bőrtalp kell hozzá, és idő, amíg összeérnek az anyagok. De nekünk nem volt időnk. Valaki kitalálta, hogy egy játék kacsafigurát tegyünk a csizma sarkába, ami sípolt, amikor ráléptek, ez három napig működött, aztán tönkrement. A végén találtunk egy régi csizmát, aminek már beérett az anyaga, és nagyon büszke voltam, hogy nem kellett kihúzni az előadásból a nyikorgó csizmát.

Melyik volt a Radnótiban eddig a kedvenc próbaidőszakod?

Az Oresztészé, azt nagyon szerettem csinálni. Benedek Mari jelmezterve alapján Szávai Viktória fekete csipkeruhája igazi kihívás volt. Tudtam, hogy a végeredmény nagyon szép lesz, hisz az volt a cél, hogy egy vonzó, elegáns ruhát készítsünk Helené karakterének. Ehhez azonban hetekig kellett kísérleteznünk. Meg kellett találnunk a megfelelő csipkét, ami látványos és közben elég rugalmas ahhoz, hogy beférjen a ruha alá egy heveder a repülési jelenethez, úgy, hogy azt a hatást keltse, mintha nem lenne az áttetsző csipke alatt semmi.

Szávai Viktória az Oresztész címá előadásban, rendező: Horváth Csaba, fotó: Dömölky Dániel
 

Ki kellett kísérleteznünk, mennyire lehet hosszú a ruha, mekkorák lehetnek a csipkeszemek, és milyen magas lehet Viki cipőjének a sarka, hogy ne akadjon bele és ne essen el a színpadon előadás közben. 

Milyen a kapcsolatod a színészekkel?

Az alatt az öt-hat hét alatt, amíg egy próbafolyamat tart, igazi csapattá válunk. Furcsa is, amikor egy premier után lazulnak a kötelékek és már mást jelent a színházban a délelőtti közeg, mint abban a feszített időszakban. Van úgy, hogy kapok egy-egy éjszakai SMS-t, hogy: „Ugye tényleg jó lesz az a cipő, amit délután hoztál?” Fontos ilyenkor a színészeknek a megerősítés, mert megnyugtatja őket, és így jó érzéssel fogják viselni az adott ruhadarabot a színpadon. 

Széplaki Nóra

A sorozat előző részei: