A kézbesítő szóról egy öreg bácsi jut eszembe, aki kopott egyenruhában és oldaltáskával hordja ki a hivatalos leveleket. A sztereotípiámat Magyar Éva, a színház kézbesítője első pillantásra megdönti. Évi boltba szalad, levelet ad föl, a színház heti munkarendjét osztja ki a munkatársaknak, régi fényképeket archivál, és teszi mindezt hatalmas mosollyal és végtelen energiával. És ahogy ez már megszokott, a munkakörét neki sem a szerződésben felsorolt feladatok határozzák meg...
Akik nélkül nem… című interjúsorozatunkban ezúttal Magyar Éva színházi kézbesítővel beszélgettünk. Elsőként Martin Márta mutatja őt be saját szavaival.
„Évike színházi kézbesítő. Tapasztalataim szerint egy vállalatnál, egy gyárban, óvodában, bárhol általában nem áll a ranglétra tetején ez a pozíció. Na, nálunk Évike pótolhatatlan, ő maga is tudja ezt, és mi is éreztetjük vele. Egész nap futkározik a porta és a titkárság, a művészbejáró, a többi színház és a hivatalok közt. Mindenkiért megtesz mindent, örömmel teljesít bármilyen kérést. Szeretettel, ami árad belőle. Nem szervilisen, hanem készségesen segít. Például ha nincs időm egy próbaidőszak közben a receptet kiváltani, elmegy a gyógyszertárba és elhozza nekem a gyógyszert. Azonnal segít. És egy tábla csokoládét sem fogad el cserébe.
Egyszer a bánki tónál egy társaságban egy egész napot töltöttünk együtt. Akkor ismertem meg igazán. Elmesélte az életét, mesélt a családjáról és arról, hogyan került a színházhoz. Elmondta, hogy a szülei „komoly” pályára szánták, amihez neki minden képessége és esze meg is van. De ő csak a színházhoz vonzódott, az volt a mindene. A mi szerencsénkre idekerült.
Minden főpróbán és premieren velünk van, neki minden erről a színházról szól. A titkárság mellett egy kis szobában van az asztala, ami tele van olyan emlékekkel, amik ide kötik: tárgyakkal, képekkel régi előadásainkból, emlékekkel színészektől és munkatársaktól.
Mindenki vágyik a sikerélményre azok közül, akik színházban dolgoznak, amit hol könnyebb, hol nehezebb megszerezni, ám Évike ezt minden nap megéli. Neki egy feladat, egy megbízás, egy köszönöm teljesen elég.
Nem mindegy nekem, színésznek, hogy kik vannak körülöttem, és bár ő konkrétan nem a munkatársam, mert nincs vele minden nap fizikai kontaktusom, mint mondjuk egy öltöztetővel, mégis úgy érzem, hogy nagyon közel vagyunk egymáshoz. Izgul értünk és bármikor adhatunk a szavára.”
Magyar Éva, színházi kézbesítő
Mióta dolgozol a Radnóti Miklós Színházban?
Huszonkilenc és fél éve kerültem ide, egy évre, szerződéssel vett fel Csóti József, a színház akkori gazdasági igazgatója, aki egy év múlva véglegesített. Előtte egy olyan munkahelyen dolgoztam, ahol sok pénzt kerestem, de mindenképpen színházhoz szerettem volna kerülni és elindultam kilincselni. A sors keze, hogy itt pont ebben a munkakörben volt felvétel.
Mik a színházi kézbesítő feladatai?
Én intézem többek között a színház postázását, nekem kell mennem bankba, én végzem az anyagbeszerzést is. Emellett archiválom a plakátokat, szórólapokat és fotókat. Amikor idekerültem, azt is elmondták, hogy a hivatalos munkám mellett időnként privát dolgokat is el kell intézni a művészeknek. Mondtam, hogy ezzel semmi probléma nincs, és azóta ez is a munkám része lett. Például amikor Az alkonyt próbáltuk, a próbaidőszak alatt minden reggel elmentem Koós Olga néniért, aki akkor már nagyon beteg volt. Segítettem neki öltözködni, elhoztam próbára, hazafelé fölkísértem a lakásba. Ez is egy kedves emlék, sok másik mellett. Neki és bárki másnak is szívesen segítek, segítettem. Amikor felmegy a függöny, onnantól én is néző vagyok, és ugyanúgy elvarázsolnak a színészek a játékukkal engem is. Ezt kapom én tőlük.
Régen, amikor még nem volt se fax, se internet, a színházi titkárságokra én vittem el a kikérőket. Ezt azért szerettem, mert beleshettem mindenhová. Belógtam a nézőterekre, végigszaladtam mindenhol. Egyszer, egyik délután a Madách Színházba kellett mennem, ahol a műszaki vezető kísért el az irodákig. Miközben mentünk, megláttam a díszleteket a színpad alatt, és ő végigmutatta nekem az összeset!
Mi változott az elmúlt harminc évben a munkakörödben?
Idebent tulajdonképpen nem sok minden változott. Ez a hely nekem egy burok a világgal szemben. Bárhol azt mondom, hogy a Radnóti Színháznál vagyok, irigyelnek. Itt nem „humán erőforrások” vagyunk, hanem emberek. Bár most már egyre kevesebb időnk van hosszabban beszélgetni, de mégis figyelünk egymásra, tudunk egymás és a színház ügyes-bajos dolgairól. A mai világ már nem ilyen, de ez a színház még igen, és ezért is nagyon jó itt lenni.
Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
Azt, hogy ennyit mehetek, hogy ritkán tudom, hogy másnap mi lesz a dolgom. Élvezem a változatosságot.
És mi a legnehezebb?
Azt gondolom, a színház egy olyan hely, ahol az ember vagy megszokik (és beleszeret), vagy megszökik. Szerintem ezt nagyon kell szeretni, kell hozzá tisztelet és alázat a színházzal, a művészekkel és a kollégákkal szemben. Tudni kell, hogy hol van az ember helye a társulaton belül. Mindig úgy állok hozzá, hogy van egy feladat és azt tűzön-vízen át meg kell oldani. Nehéz volt például az első Színházak Éjszakája. Minden színházba én hordtam ki a szóróanyagokat, ami fizikailag embert próbáló volt, de mindent elintéztem, és ez jó érzéssel töltött el. Van, amikor egész nap megyek ide-oda és egy órát vagyok bent a színházban. Máskor jobban ráérek, például legutóbb volt időm arra, hogy elolvassam a Turandotot. Erről is azt gondolom, hogy bár szorosan nem a munkám része, kíváncsi vagyok rá, hiszen minden bemutatóban mindannyiunk munkája benne van.
Miben más a munkád egy főpróbahéten?
Ilyenkor, ha belépek reggel a portára, szinte kézzel fogható a feszült koncentrálás, ami a színházban mindenhol érződik. Ehhez alkalmazkodik az ember. Például, ha bemegyek a büfébe, akkor nem zavarok senkit, mert mindenki „el van varázsolva”. Így visszagondolva vicces, hogy amikor idekerültem, gyakorlatilag be se mertem menni a társalgóba. Rettenetesen zavarban voltam (néha még ma is), főleg Bálint Andrással szemben. Az Álmodozások kora – melyben ő játszotta a főszerepet – az egyik kedvenc filmem. Eleinte furcsa volt, hogy a „vászonról” igazgatómmá lépett elő. Az első napjaim egyikén meséltem a titkárságon a Régimódi történetről, ő ezt meghallotta és azt mondta: „Abban én is játszottam!” Mire én: „Igen, de magára nem emlékszem.” Na, akkor megállt a levegő a titkárságon. De Andris azóta is mindig azt mondja, ő azt szereti bennem, hogy őszinte vagyok. Nem is nagyon tudok másmilyen lenni.
Széplaki Nóra
A sorozat előző részei:
- Akik nélkül nem... Badics András
- Akik nélkül nem... Hárs Anna
- Akik nélkül nem... Farkas Erzsébet
- Akik nélkül nem... Dudás Zsuzsa
- Akik nélkül nem... Kovács János
- Akik nélkül nem... Dani Viktória
- Akik nélkül nem... Baumgartner Sándor
- Akik nélkül nem... Őri Rózsa
- Akik nélkül nem... Lesti Kinga
- Akik nélkül nem... Daróczi Gabi
- Akik nélkül nem... Bóné József
