Andrusko Marcella arról mesélt, hogy miért nem bünteti meg az ellenőr a Radnóti társulatának tagjait és milyen a kapcsolat tárgyak, bábok és színészek között.
(Fotó: Falus Kriszta)
Szokatlan neved van. Utal a származásodra?
Az Andrusko ószláv név, mint azt az egyik rokonom kiderítette. Szlovákiai vagyok, ott éltem egészen az érettségiig. Utána jelentkeztem a budapesti Színművészetire, ahova nem vettek föl. Így kerültem az Új Színház stúdiójába két évre.
És utána kezdted el a Színművészetit. Bábszínész szakon.
Abban az évben csak bábos és zenés szakirány indult. Zeneileg nem vagyok képzett, a bábról pedig nem tudtam semmit. Így tulajdonképpen véletlenül keveredtem bábszakra, de nem bántam meg.
Most mégis prózai színház tagja vagy. Nem gondoltál rá, hogy bábszínész legyél?
Nem. De tetszik a bábozás mint lehetőség. Ez valami plusz. Tanultunk árnyjátékot, tárgyanimációt. Viszonyunk lett a tárgyakhoz. A bábozás nagy kreativitást, másfajta gondolkozást igényel, megtanít rá, hogy ha ránézel valamire, akkor ne csak az elsődleges jelentését lásd. Egy tárgy bármit jelenthet attól függően, hogy hogyan bánsz vele. Most is szívesen elmegyek bábos előadásokba, ha hívnak, de ha csak az lenne, azt szűknek érezném.
Rendeztél is egy bábos előadást pár osztálytársaddal, A hideg gyermeket.
A rendezés kacér gondolat volt már egy ideje, de mindig úgy képzeltem, hogy ahhoz öregebbnek, tapasztaltabbnak, okosabbnak kellene lennem.
Akkortájt, amikor ez az előadás született, volt bennünk egy nagy adag elégedetlenség, csinálni akartunk valamit, ami kicsit más, kicsit új. Nagy tapasztalat volt, nagyon jó és nehéz. Vannak még rendezői terveim, de A hideg gyermek alapján azt gondolom, még nem állok rá készen. De nagyon érdekel. És visszafelé is hat: színészként is másképp kezdtem dolgozni azután, hogy álltam a másik oldalon.
Harmadik éve vagy a Radnótiban. Változott bármi attól, hogy most már társulati tag vagy?
Igazából nem. Az jó, hogy már ismer a társulat, és nincs az a kényszer bennem, hogy bizonyítsak előttük. Az egyetlen változás, hogy végre nyugodtan tudok olvasni a villamoson; nem kell rettegnem, hogy jön az ellenőr, mert társulati tagként kapok bérletet a színháztól.
Pál Andrással készített interjú itt olvasható.
