A színházi alkotók sokszor merítenek személyes élményeikből, így most előadásaink kapcsán, azok tartalmára asszociálva ugyanazt az 5-6 rövid kérdést tesszük fel az alkotóknak (legyen az színész, díszítő, rendező vagy jelmeztervező.) A harmadik részben az Oresztész című előadás négy szereplőjét - köztük két vendégszereplőt - kérdeztünk meg.

1. Próbáltad már valaha a falmászást (mint sportot)?
2. Érezted már valaha, hogy nem várt, "égi" segítségben részesültél?
3. Van olyan görög dráma, amit élvezettel olvastál vagy kedvenced volt középiskolásként?
4. Mi a legfontosabb számodra a barátságban?
5. Jártál már Görögországban?

Rétfalvi Tamás (Oresztész)

1. Egyszer próbáltam, és nagyon izgalmas volt, szeretném máskor is kipróbálni...

2. Ha lehet így értelmezni a kérdést, akkor nagyon szerencsésnek tartom magam, mivel az eddigi életem során sok mindent sikerült elérnem.
Természetesen sokat is dolgoztam, de mind az élethez, mind a munkához kell egy jó adag szerencse.

3. Akkor még nem szerettem, az egyetemen lettem a görög drámák szerelmese. Euripidész Helené c. drámáját nagyon kedvelem, elsősorban a humora miatt.

4. A másikra való figyelem, függetlenül attól, hogy éppen milyen hangulatban van a másik, vagy én.

5. Igen, gyönyörű országnak tartom. Végigjártam az ókori műemlékeket, amik fantasztikus, monumentális helyek. Voltam az Acropolison Athénban, a Meteoráknál,  és Delphoiban, ahol a jósda mellett tartották az olimpiai játékokat. Emellett jártam a thesszaloniki piacon, amelynek a hangulata különösen megfogott, mivel az emberek mentalitása egészen különbözik az itthonitól.

Andrusko Marcella (Argoszi Asszonyok Kara)



1. Egyszer kipróbáltam a Sziget fesztiválon, az nagyon jó volt, de komolyabban még nem. Viszont tervben van, mert általában szeretek mindent, ami mozgás és kihívást jelent. (És nem bánnám, ha látszana, hogy ez igazán izmos Kar!)

2. Igen. Nyáron végigcsináltam a Caminot, ott volt olyan élményem, amikor a semmiből váratlanul óriási energiát kaptam, vagy egyszerűen megoldódott egy megoldhatatlannak látszó probléma. Igyekszem nyitott szívvel járni.

3. A középiskolában egyedül a Lüzisztratét találtam olvashatónak.
Először az egyetemen, Karsai tanár úr tudta felkelteni az érdeklődésemet. Ahogy ő beszél a görög drámákról, úgy csak ő tud. És még érteni is lehet! Imádtuk, mindent elolvastunk.

4. A bizalom és a feltétel nélküli szeretet.

5. Sajnos nem. Mikor megyünk?

Blaskó Borbála (Argoszi Asszonyok Kara)



1. A falmászást még nem próbáltam ki.

2. Többször előfordult már életem során, hogy szerencsésen "megúsztam" akár szerencsétlenül is végződhető szituációkat. Sokszor észlelek különös sugallatot, mintha onnan "Föntről" gondos kezek terelgetnének és kísérnének az utamon.

3. A görög irodalom megszállottja és rajongója vagyok. Egyes görög drámák sorstragédiáiban a női lélek és mibenlét archetípusait vélem felfedezni. Ezért is veszem előszeretettel kézbe és olvasom empátiával valamennyit.

4. Akit őszinte barátomnak tekintek, az a személy semmilyen áron se áruljon el, és ne éljen vissza a bizalmammal.

5. Épp a napokban tértem haza Thessalonikiről,ahol a Forte Társulattal hatalmas sikerrel vendégszerepeltünk. Most jártam először görög földön.

Horkay Barnabás (Apollón)


1. Nem, még soha.

2. Nagyon gyakran érzek ilyet és ez jó.

3. Középiskolásként érdekelt a mitológia, de nem igazán olvastam drámákat, én az egyetemen lettem szerelmes a görög drámákba.

4. Az, ha van egy magától értetődés, hogy egyértelmű, hogy adott helyzetben mit kell adnom, vagy kapnom.

5. Nem, még soha.

előadásfotók: Dömölky Dániel

portréfotó: Falus Kriszta