Radnóti

A színházi alkotók sokszor merítenek személyes élményeikből, így KávéSzünet című sorozatunkban ugyanazt az 5-6 rövid kérdést tesszük fel az alkotóknak az előadásaink kapcsán, azok tartalmára asszociálva. A hetedik részben Tennessee Williams Vágyvillamosának négy szereplőjét kérdeztük, amelyet Zsótér Sándor állított színpadra 2011 őszén. Az előadást az évadban utoljára május 27-én, szerdán láthatják!

1. A Te képzeletbeli villamosod merre közlekedne?

2. Összetartó családban nőttél fel?

3. Mennyire foglalkoztat az öregedés?

4. Szereted a 20. századi amerikai irodalmat, van esetleg kedvenc műved / íród?

5. Hogy jellemeznéd három szóval Zsótér Sándor munkáját?

Kováts Adél (Blanche DuBois)   

1. Az univerzum törvényei szerint nincsenek jó vagy rossz döntések. Minden döntésünk - legyen az utólag sikeresnek, vagy kudarcosnak ítélve - a fejlődésünket szolgálja, a "mi lett volna, ha" ezért teljesen értelmetlen kérdés. Ez a kérdés is elég virtuális, így a válaszom is legyen az. Az én villamosom azon vágyaim mentén haladna, amik az életemben hozott döntéseim következtében nem valósultak meg. Tehát azokba a másik életekbe vinne, amelyek nyilván másképp alakultak volna, mint ez a mostani.

2. Az én családomban magától értetődő volt a kalákában való tevékenység, legyen szó házépítésről, vagy egy lakodalom kisütéséről. Ezt a működési elvet örököltük a húgommal, és lehetőségeinkhez képest visszük tovább ennek szellemiségét. Tudom, hogy mindig számíthatok  rá. A szüleim mindig mindenben támogattak lelkileg is, elmondták a véleményüket, de hagyták, hogy menjek a saját utamon. Ez a bizalom most is mindig velem van.

3. Az öregedés elkerülhetetlen, és egyben természetes. Az öregedés maga az élet. Aki nem tudja elfogadni, az magát az életet nem fogadja el. Állandóan harcolni az idő múlásával nem más, mint állóháború. A lélek örök, jelenlegi testünkbe zárva. A szeretet a lényeg. Ha szeretsz és viszontszeretnek, ha a lelked, szellemed nyitott, ha kíváncsi vagy másokra, ha megéled az örömeidet, ha tudsz megbocsátani, az a fizikai testedben is harmóniát teremt. Ez kortalan életérzés. Egy színésznőnek egyébként is létkérdés, hogy jóban legyen a korával, hiszen ez a szakma állandóan mozog. Jönnek az új, fiatal, friss erők. Ennek örülni kell, mindenkinek megvan a maga helye. Alexander-tanárom, Magyari Beck Anna mondja, hogy a testünk egy mikrokozmosz: befelé végtelen. Ezért mindig van lehetőségünk arra, hogy jobbá tegyük a működését, és ez nem csak fizikai kérdés.

4. Még gimnazistaként meghatározó élményt jelentettek Hemingway, Sylvia Plath, Truman Capote művei, és nyilván Salinger Zabhegyezője. O’Neill Amerikai Elektra című darabjában Christine, Az utazás az éjszakába Mary-je, Arthur Miller Pillantás a hídról című darabjában Cathrin, és most Blanche a "Vágy"-ban - csodálatos szerepek. Szerencsésnek érzem magam, hogy találkozhattam velük.

5. Többször dolgoztam Sándorral. A Vágyvillamos olyan markánsan változtatta meg a gondolkodásomat; hogy is jönnék ahhoz, hogy három szóval jellemezzem ezt a munkát? Sándort nem érdeklik a lehetséges kész megoldások, a belső utaidra kíváncsi, elvárja a kockázatvállalást. Provokatív, impulzív, expresszív, néha igazságtalan, szeretetéhes, nagyon tud szeretni de nem mindenáron. Mit kaptam még tőle? A bizalmat a gondolat és a szó erejében. Megújító rendező. Kívánok minden színésznek egy Zsótér-kurzust.

Csányi Sándor (Stanley Kowalski)

1. Sok helyen voltam Európában, de Portugáliába még nem jutottam el, azt nagyon megnézném - ott úgyis vannak jó kis villamosok. Épp azon gondolkodtunk, hogy nyáron érdemes lenne elmenni oda és körülnézni az országban. San Franciscóban is vannak jó villamosok (igaz, a Vágyvillamos New Orleansban játszódik). Ha lehetne egy saját villamos vonalam, akkor az Budapest és Debrecen között közlekedne.

2. Igazából nem, de Réka, a feleségem családja nagyon-nagyon összetartó és ez nekem tulajdonképpen egy második találkozás a családdal. Az embernek van a saját családja, meg az, ahova beházasodik, amit választ, és ez utóbbi most nekem egy csomó mindent ad, amit nem kaptam meg annak idején.

3. Nem nagyon. Azt jó látni, hogy a színészek nem úgy öregednek, mint az átlagemberek. Attól, hogy folyamatosan fiatalok között vagy, hogy mindig jön valami új inger, mindig kell, hogy fejlődj, valahogy nem fáradsz úgy bele. Én idén leszek negyven, tehát azért valamennyire foglalkoztat a kor, de az jó, ha van az embernek egy fiatal gyereke, mert az fiatalon tartja.

4. Igen, de valami miatt én az oroszokat sokkal többre tartom, mint az amerikaiakat. Charles Bukowskit nagyon szeretem, talán az egyetlenként. A drámaírókat nem igazán: Arthur Miller, O’Neill és Tennessee Williams kicsit a tetején maradnak, ahhoz képest, amit az oroszok tudnak. Nekem ők soha nem voltak nagy kedvenceim. Regényírók között inkább vannak nekem tetszők, például Kurt Vonnegut.

5. Hmmmm. Kitartó. Kétszer dolgoztam Zsótérral: a Médeában és a Vágyvillamosban, és mindkettő nagyon nehéz munka volt. Van, amit nem értek abból, amit ő akar, viszont azt biztosan állíthatom, minden elfogultság nélkül, hogy az életemben az első ötben van ez a két munka. Nagyon meghatározó és fontos mindkettő, annyit tanultam belőlük… De ezek nem voltak önfeledt munkák. Nem volt felhőtlen, nagyon vidám próbafolyamat egyik sem, de nyilván a tanulási folyamat része, hogy ez fájdalommal meg küszködéssel jár. Ha valamit nem engednék el az életemből, akkor az ez a két munka, ezekhez ragaszkodom a leginkább. 

Petrik Andrea (Stella DuBois Kowalski)

1. Időnként a gyerekkoromba szeretnék visszautazni a képzeletbeli villamossal. Jó lenne, ha lenne egy ilyen járat, s én utazhatnék végállomásig s vissza, amikor kedvem tartja.

2. Igen, nagyszerű családban nevelkedtem.

3. Eléggé. Megijedek, ha szembesülök azzal a jelenséggel, hogy valaki nem tudja elfogadni a korát. Színésznőknél ez a helyzet extra plusz. Úgy kellene élni, hogy jó érzéssel vállalja az ember azt az arcot és testet, amit összegyúrt magának az évek során.

4. Igen, nagyon szeretem. Például Arthur Millert nagy örömmel játszanék. Eddig nem talált meg, pedig közel érzem magamhoz a világát.

5. Zsótérnál nincs félrebeszélés, minden a munkát szolgálja. Egy másik szinten és színvonalon dolgozik, mint amihez az ember általában hozzászokott. A közös munka során minden szempontból karban tartja a színészeit, biztonságosan vezeti őket, megkövetel - sokszor keményen és szigorúan -, viszont az eredmény, amit ezáltal elér, beépül egy érzékenyebb alkotó emberbe, lehet ezt kamatoztatni, és időnként vissza-visszanyúlni ahhoz a tudáshoz, amit a színész tőle kap.

Schneider Zoltán (Harold Mitchell)

1. Az enyém boldogan áll a remízben és nem csinál semmit.

2. Igen. És a mai napig abban élek. Nem is tudok másféle családot elképzelni.

3. Engem az öregedés nem foglalkoztat. Viszont az öregedést én nagyon foglalkoztatom! Bár nem foglalkozom vele, de van és nyűg.

4. Minden irodalmat szeretek. Az amerikait is. Amíg azonban nem jutok végig a magyar irodalmon, addig lesznek hiányosságaim az amerikai irodalom terén.

5.  (1.) Lehetetlen (2.) három (3.) szóval. De ha nagyon muszáj: megterhelő, váratlan, homeopátiás (később szívódik fel).

Előadásfotó: Koncz Zsuzsa

Portréfotók: Falus Kriszta