A színházi alkotók sokszor merítenek személyes élményeikből, így most előadásaink kapcsán, azok tartalmára asszociálva ugyanazt az 5-6 rövid kérdést tesszük fel az alkotóknak (legyen az színész, díszítő, rendező vagy jelmeztervező.) Az ötödik részben A csillagos ég avagy a nemzetközi sikerre való tekintet című előadásunk kapcsán négy színészt kérdeztünk.
1. Voltál már külföldi vendégszereplésen?
2. Mit vársz legjobban egy új próbafolyamat előtt?
3. Mennyire tartod magad társasági embernek, szeretsz a középpontban lenni?
4. Hogy viseled, amikor egy régen várt programod rajtad kívül álló okok miatt meghiúsul?
5. Jártál már Malajziában, vagy szívesen elmennél?
Adorjáni Bálint (Piller Róbert György, Bánk bán)
1. Igen, először a Janus Egyetemi Színpaddal voltam Göttingenben (a Lóvátett lovagok című darabbal), és Vilniusban (a Gyász-szívvel) aztán a Színművészeti Egyetemmel Opoléban és Varsóban a Novemberi éj című Wyspiański-darabbal. Ez a lengyelek nemzeti drámája, amit ott kint mindenki ismer. Ez egy verseny volt, és mi magyarul játszottuk a darabot (lengyel feliratok nélkül), de még így is nyertünk vele. Amikor Milánóban, Torinóban, és Velencében voltunk egy Goldoni-darabbal, akkor álló tapssal jutalmazták a játékunkat, és a közönségtalálkozóra is sokan eljöttek. A Radnóti Színházzal az Apacsokkal utaztunk Bukarestbe, nagyon jó volt, ott is standing ovation volt, ez volt a legmeglepőbb számunkra – persze nekik sem ismeretlen az ügynökmúlt. Ott inkább az volt a furcsa, hogy nagyon-nagyon közel ültek a nézők.
2. Hogy jó legyen a szerepem, mozgasson meg valamit bennem, foglalkoztasson, és legyen velem van a nap 24 órájában. És hogy valami újat megtanuljak, megtapasztaljak belőle. Az ember fejlődni szeretne és előrébb lépni (a bértáblázatban).
3. Úgy néz ki, hogy igen, sajnos. Amikor az ember észreveszi, hogy elnyom még három poént, hogy a figyelmet magára vonja, akkor magán is mosolyog. Társasági ember vagyok, igen, nem is nagyon szeretek egyedül lenni.
4. Kialakítottam magamban egy védelmi mechanizmust, így ami nem rajtam múlik, azt sosem veszem komolyan. A beteljesülést ajándéknak érzem. Nyilván azért, mert sokszor ért csalódás, és meg kellett tanulnom védekezni ellene. De egyébként mérhetetlenül bosszant, ha lemondják a programomat. Viszont például egyszer sem néztem utána, hogy hova megyünk turnézni, bízom abban, hogy ha valaki megszervezte, akkor biztosan jó lesz.
5. Nem, sajnos. De Kuala Lumpurba elmennék megnézni a Petronas ikertornyokat.
Szávai Viktória (Abonyi Nóra, rendező)
1. Még egyetemi hallgató voltam, amikor Splitben játszottuk az Agónia című előadást. Sajnos a 16 órás buszút alatt Martin Márta szemgyulladást kapott, és S.O.S. be kellett ugranom helyette. A saját szerepem mellett eljátszottam egy idősödő leszbikus orosz arisztokratanőt is. A másik alkalom Poznanban volt, ahová a Castel Felicevel mentünk vendégszerepelni. Itt sikerült összeszedtem egy vírust, ami pokoli torokfájással és magas lázzal járt, és azt gondoltam a végtelenül lehangoló hotelszobában, hogy nem érem meg a másnap reggelt.
2. A rendező személyiségével, gondolkodásával való találkozás. Az érdekel, hogyan tudnak akár addig teljesen ismeretlen emberek egy hullámhosszra kerülni, szót érteni egymással és kibontani a kreativitásukat.
3. Egyre inkább. Érdekelnek az emberek, szeretem a nyitott, jó hangulatú beszélgetéseket. Az, hogy mindenki rám figyeljen, egyáltalán nem motivál, sőt, a civil életben sokszor kifejezetten zavar - arra ott van a színpad.
4. Általában rugalmas vagyok az ilyesmiben. Régebben megbolondultam attól, ha valami nem úgy alakult, ahogy terveztem. De nyilván a dolgok súlyától függ. Ha mondjuk az esküvőmről lenne szó, és aznap reggel visszatáncolna a vőlegényem, hogy bocs, mégse, azt valószínűleg nem tudnám nagyvonalúan kezelni.
5. Malajziában sem. És még sok más helyen, ahová iszonyatosan szeretnék eljutni. Kislány koromban mindig azt mondogattam, hogy addig nem halhatok meg, amíg nem láttam a piramisokat. Gizában voltam, tehát elvileg most már meghalhatok, viszont piramisok vannak Dél-Amerikában, Kínában, Boszniában, és a föld számos pontján, tehát még bőven van miért megöregednem.
Rétfalvi Tamás (Daniss Győző, ügyelő)
1. Igen, voltam, Erdélyben a Bárány Boldizsárral két éve. De hála az égnek, annak közel sem olyan vége lett, mint A csillagos ég című darabban...
2. Leginkább azt, hogy valami újba foghatok bele, hogy új gondolatokkal ismerkedhetek, foglalkozhatok. És ez mindig izgalommal jár.
3. Egyáltalán nem. Régen mindig azzal foglalkoztam, hogy a középpontban legyek. Mára ez átalakult az ellenkező irányba. Visszahúzódó vagyok, még ha ez annyira nem is látszik. De sokszor megtartom magamnak a gondolataimat, és megpróbálom az energiáimat koncentráltan felhasználni, nem elfecsérelni arra, hogy középre fúrjam magam.
4. Nem nagyon szeretem, de hát előfordul. Az élet folyik, és mi sodródunk benne. Nem irányíthatjuk állandóan. De ha ezt elfogadjuk, és nem harcolunk folyton ellene, akkor talán könnyebb továbblépni. Még akkor is, ha néha úgy érezzük, hogy lehetetlen.
5. Még nem. De ez után a darab után már másként gondolok rá. Bár lehetséges oda eljutni, nekem mégis lehetetlennek tűnik...
Andrusko Marcella (Kövessy Judit, Melinda)
1. Eddig még csak az osztályommal játszottunk külföldön. Jó lenne, mindig izgalmas élmény.
2. Ha olyan anyagon dolgozunk, amit korábban nem ismertem, azt mindig nagyon várom, hogy meghalljam, elolvashassam. A rendező első elképzeléseire is mindig nagyon kíváncsi vagyok. És az is jó, amikor új emberekkel dolgozhatok együtt, várom a találkozást.
3. Szeretek emberekkel együtt lenni. Igen, azt hiszem, társasági ember vagyok, többször vágyom rá, hogy társaságban legyek, mint egyedül, bár mindkettő fontos. Arra nem feltétlenül vágyom, hogy én legyek a társaság középpontja.
4. Ez teljesen kétesélyes. Van, amikor megvonom a vállam, és azonnal van B tervem, szeretem a spontán megoldásokat. Meg nevetni is szeretek azon, hogy mennyivel jobban alakul sokszor a véletlen. De van olyan állapotom is, amikor végtelenül dühös tudok lenni, ha keresztülhúzzák a számításaimat. Gyűlölöm azokat a napokat.
5. Még nem. Persze, hogy elmennék! Imádok utazni, mindenhová elmennék.
Előadásfotó: Dömölky Dániel
Portréfotók: Falus Kriszta
