Radnóti

2015. április 10-én közönségtalálkozó követte a Horváth Csaba által rendezett Oresztész című előadásunkat, ebből közlünk most részleteket.

Bálint András 
Jó estét! Örülök, hogy ilyen sokan itt maradtak és kíváncsiak a beszélgetésre. Itt van Karsai György, a darab fordítója, a produkció dramaturgja, Hárs Anna, valamint a színdarab szereplői. Akit még külön bemutatnék, az Nagy Norbert, aki nem csak a Phrügiai szerepét játszotta a darabban, de a darab zenéit is ő írta. 

Az Oresztészt körülbelül fél éve játsszuk, októberben volt a bemutató. Én úgy tudom, hogy Karsai úr harmadszor-negyedszer látta. Hogy tetszett ma este?

Karsai György 
Ez egy nagyon szép összmunka, és szép ez a mozgásszínházzal egybekötött rendezői értelmezés. Látszik, hogy nagyon koncentrálnak a színészek, és jól tudják a szöveget. Én a közönséget figyelem ilyenkor, és a reakciókból látom, hogy a dolog hat: a színészi játék, a rendezés és a szöveg kellemes környezetet, hangulatot teremt a színházban. Ez a legfontosabb és az egyetlen, ami fontos a színházban: a hatás. Nekem az a benyomásom, hogy ez most jó volt. 

Néző 
Devecseri Gábor fordításával vált ismertté ez a darab, és nagyon sokszor éreztem, hogy az eredeti, patetikus szöveg megmaradt, és ritkán voltak szlenges, modernebb kifejezések. Tehát foltokban éreztem a modernizáló hajlamot, de különben megmaradt az eredeti fordítás.

Karsai György 
A darab fordítását ketten készítettük Térey Jánossal, ami úgy történt, hogy én nyersben lefordítottam, és a göröghöz nagyon szöveghű, szóról-szóra fordítást adtam Jánosnak, amit persze megpróbáltam én is nem prózában fordítani. Aztán Térey János, aki korunk egyik legkiválóbb magyar költője, kezébe vette a szöveget és megverselte. Annyit elárulhatok, hogy időnként egy-egy soron hangos veszekedésig menő harcok folytak, hogy melyik szó felel meg. Térey nagyon vigyázott arra, hogyha én azt mondtam, hogy ezek az euripidészi stílus határai, akkor azt betartsa. A régebben megszokott fordításoktól eltérően Euripidész sokkal közelebb áll az utcanyelvhez, és ezt mi megpróbáltuk átvenni. A szó szerinti fordításból csak annyi változott, amiről Önök úgy éreztek, hogy szlenges. Az a normális kultúra, amelyben minden generációnak megvan a klasszikus fordítása. 

Nem ez az első közös fordításunk Téreyvel, van egy Oidipusz király-fordításunk is, és a Trakhiszi nőket is lefordítottuk, meg Plautustól a Hőzöngő katonát. Merthogy azt gondoljuk, hogy ezek ma nekünk ezen a nyelven talán jobban tudnak megszólalni. A Devecseri-, meg előtte a Csengery János-féle, még a múlt század elejéről származó fordítások mind nagyon szépek, csodálatosak. A Devecserié támadhatatlan, korrekt fordítás, egyszerűen a színpadi gyakorlatból derül ki, hogy nehezen mondható, nehezen érthető. Fodor Géza volt az, aki a 90-es évek elején a Katona József Színház Oresztész-előadásához kapcsolódó szakmai beszélgetésen fölállt és elmondta, hogy lehet, hogy gyönyörű a szöveg, de látta maga körül, hogy a nézők elaludtak. Tehát itt valami nem stimmel. És akkor a filozófus kolléga felállt és ezt kikérte magának; és hogy aludjon, aki nem érti, és nem hajlandó velük menni. Térey szerencsére ezt nem volt hajlandó elfogadni és feszegette a határokat rendesen. 

 
Néző 
Engem az érdekelne, hogy a szöveg mellett, ami magában is elég nehéz, a mozgást meg a koreográfiát hogy lehet lepróbálni, hogy mondjuk aki felugrik a falra, közben ne arra figyeljen, hogy most hol kell kapaszkodnom, hanem a szerepre? 

Rétfalvi Tamás (Oresztész)
Ezt szerintem biztonságosan lepróbáltuk, én annyiban segítettem meg magamat, hogy előre megtanultam a szöveget, és úgy tudtam a mozgásra figyelni, hogy biztonságos legyen. Mondta Csaba (Horváth Csaba, rendező), hogy először jó lassan próbáljuk ki a mozgásokat, és akkor szépen összeálltak. Hál’ Istennek nem volt a próbafolyamatban semmi komoly sérülés. 

Néző 
Volt-e a színészek közül, aki nem örült a szerepének? Vagy nehezen birkózott meg vele? 

Bálint András 
Viki például, ugye? Mikor elolvasta először a példányt, nem volt boldog, hiszen aránylag kevés szövege van… Viszont mi történt, mit talált ki a rendezés? 

Szávai Viktória (Helené)
Nem is a kitalációk miatt elsősorban, hanem Horváth Csaba személye volt annyira izgalmas, hogy amikor az első rendelkező próbánk volt, én nem túl jókedvűen kezdtem neki, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy tíz perc után iszonyatosan élvezem a próbát. Azzal a kellemetlen érzéssel indultam, hogy Helenének gyakorlatilag egy nyolc soros passzusa van, és amikor továbblapozunk, soha többé nem találtam a szövegét. Nem szólal meg. De aztán ezen gyorsan felülemelkedtem, mert nagyon izgalmas volt a Csabával való munka. Azt gondoltam, hogy ő ebben vizionál valamit, amit én nem látok, vagy ami a szövegkönyv alapján nem volt világos. Így szép lassan egymásra hangolódtunk és nagyon könnyű volt vele, mert olyan komplexen gondolkodik. Ő koreográfus elsősorban - bár nem tudom, ő hova sorolja magát - de nagyon jó volt belekapaszkodni abba, hogy valaki sokkal előrébb jár, mint ahogy a színész agya.

Néző 
Viszont ha megnézi az Euripidész-összest, Helenére hivatkoznak a legtöbben, mint átkozott nőre. Nincs olyan dráma, amiben nem szitkozódnának róla.

Karsai György 
De van egy dráma, amelyikben egyáltalán nem, sőt, ő az ártatlan. És ugye Viki abban is játszik, Helenét szintén (a Sanyi és Aranka Színházban tavaly ősszel bemutatott Helené című drámában). A partnere pedig ugyancsak Gazsó György Menelaoszként. De ugye világos volt az az értelmezés, hogy itt egy szerelemi háromszög is van? Ami nagyon nem egyszerűen kibontható. Ezt észrevenni, ehhez kellett a színészi gárda, meg Horváth Csaba és Hárs Anna dramaturg, hogy itt van egy olyan szerelmi háromszög, amelynek a középpontjában Oresztész áll és mindenki rá szeretne fókuszálni. Ez ma jött számomra a legvilágosabban elő, egyszerre volt komikus és tragikus. Ezt nagyon tudják érzékeltetni a remek színészek, pl. Bálint is (Adorjáni Bálint Püladészként), hogy Oresztész különböző nagy vágyak célpontja. Élektra számára is a legfőbb cél kisajátítani őt.

Néző 
Elnézést, én nagyon szeretem ezt a társulatot és szupernek tartom a színészeket, de nem értem, hogy miért kell egy görög drámában felmászni a falra? 

Karsai György 
Bocsánat, hogy itt rögtön mondok valamit: frízek. Egy templom. Nem zárja ki a kettő egymást, tehát az, hogy a Delphoi templom frízei megelevenedjenek... 

Néző 
Nagyon szép képek voltak, csak így nem figyelek a dráma mondanivalójára. 

Karsai György  
Hát igen, az egy kényes egyensúly, ebben teljesen igaza van, ez a nézői befogadói állapottól függ elsősorban. A rendező, Horváth Csaba kért tőlem görög vázaképeket, meg ábrázolásokat az úgynevezett Elgin-márványokról, amelyek a Parthenón frízei, plusz a Delphoi templomról. Ezek olyan beállítások, amelyek valóban léteznek, tehát a színészek antikizáló mozdulatokat mutatnak meg stilizáltan .. 

Néző
Én tudom, hogy ebben mennyi munka lehet. Vagyis sejtem. De én ilyenkor sajnálom a színészeket. 

Karsai György 
Önnek teljesen igaza van. A nézőnek van mindig igaza. Tehát ha ez a szándék, ez a mondanivaló, ez az értelmezés nem győzte meg, akkor igazából ennyi volt. Én nagyon szerettem, mert egyszerűen szépek. Képekbe lett fogalmazva az euripidészi gondolat. 

Néző 
Zseniális volt az az irónia, ahogy megjelent Apollón deus ex machina. Ő maga rettenetesen ellenszenves, folyamatosan mindent kavar, az események elindítója, továbbgördítője, kilopja Helenét mindenki közül, azok ott átkozódnak, dühöngnek, ő meg eltünteti a csajt - elképesztő. Nagyon ügyes volt a Phrügiai jelenete is, mert az eredeti szövegben beszédhibás ez a figura, és ezt feloldotta ezzel a bohókás mozgással és minden egyébbel, szóval profi volt, nagyon tetszett. 

Néző
Ebben az interpretációban Apollón visszatérése olyan volt, mint ahogy az elképzeléseim szerint annak idején, amikor bemutatták a görög nép előtt a darabot: a színészek látták a takarásból, hogy a közönségnek nem tetszik, amit látnak - tehát valamit ki kellett találni. És akkor az Apollónt játszó színész kiötölte, hogy egy zsinóron bejön, mindenkit hazaküld, mindenkit összead és szépen elrendezi a dolgokat. Így a nézők megnyugodtak, a demokrácia megmaradt, és az istenek mégiscsak jó fejek. Mennyire volt itt szándékos az az irónia, ami az írott szövegben benne van erőteljesen? 

Bálint András 
Nagyon sokat nevettek ma este, és ennek nagyon örülünk, mert sok irónia van ebben a darabban és az előadásban. Csaba eredetileg olyasmit gondolt, hogy a plafonról egy bungee jumping-szerű hurok kellene, és aztán lett ez a bonyolult reptető-szerkezet, amivel Apollón leereszkedik. Nagyon sok munka van benne, de azt gondolom, hogy jól kifejezi azt a bizonyos deus ex machinát. Hogy volt ez akkor, Gyuri? Hogy jelenhetett meg ez 2500 éve?

Karsai György 
Sokért nem adnám, ha 408-ban lehetnék azon a márciusi napon, amikor az Oresztészt játszották az athéni Dionüszosz színházban, de a színpad felépítését pontosan tudjuk. Akkor már épített szkéné volt - vagyis ez a hátsó fal, amit a néző látott a színházban - és ennek a teteje lapos, másfél-két méter széles, fából készült rész volt, amit úgy hívtak, hogy az istenek megjelenési helye, tehát nyilvánvalóan ott jelent meg Apollón. Itt a probléma az Oresztész kapcsán az, hogy a vár fokán megjelenik ez a négyes, vagyis Oresztész, Élektra, Püladész és Hermioné - ez már eleve egy színházi konvenció áthágása. Felmennek oda, ahol elvileg csak az istenség jelenhet meg. Az utolsó évtized majdnem utolsó drámájáról van szó, amikor Euripidész már mindent megenged magának. Van benne sok-sok irónia meg világvége hangulat, bármi megtörténhet. Például milyen dolog az, hogy Oresztész ott tartja a kardját Hermioné nyakánál, és akkor jön ez az ugra-bugra Apollón és azt mondja: „Ja, feleségül veszed inkább! Nem megölöd, hanem megcsókolod.” Ezt itt gyönyörűen csinálták, sokkal-sokkal finomabban, mint bármikor, amikor láttam. Vagy vegyük Püladészt és Élektrát: úgy gyűlölik egymást, ahogy két ember egyáltalán csak gyűlölheti. Itt belőlük is egy pár lesz, mert az istennek így tetszik. Ez Euripidész pesszimizmusa: hogy az istenek közbeavatkoznak az emberek sorsába, de csak pusztítani tudnak. Kapcsolatokat. Jó esetben nem gyilkolnak, de mindenképpen morálisan tönkretesznek. Ez az 5. század végének a kiábrándult filozófiája. 

Néző
Engem nagyon érdekelnek a díszletben a falból kiálló tüskék. Számomra az első pillanatban egyértelmű volt, hogy a mozgás erőteljesen ezekre fog épülni. Hogyan kerültek be a tüskék ezekre a helyekre? A mozgás alakította ki a tüskék helyét, vagy a tüskék helye alakította ki a mozgást?  

Bálint András
Az utóbbi. Abban a szerencsében volt része a díszlettervezőnek és a rendezőnek, hogy ez az évad első produkciója volt, tehát amikor szeptember elején elkezdtük a próbákat, akkor már állt a díszlet. Azt kértük Khell Zsolttól, a tervezőtől, hogy készítse el a díszletet, és nyáron megcsinálta, tehát a tüskékkel próbáltunk. Finomítottak rajta valamennyit, át kellett csiszolni, mert balesetveszélyes volt, de azért alapvetően ezek voltak. Minek látják ezt a képet? Azon kívül, hogy tüskék?

Néző

Tőrök, amik a falból kiállnak. 

Néző 

Kripta hangulata van az egésznek.Temetkezési hely?

Bálint András 
Ez valamilyen vár, valami pince, börtön. Ez volt az elképzelés, és természetesen ehhez alkalmazkodott a játék. 

Karsai György 
Itt egy háború zajlott: ez egy átmeneti helyzet, már nincs és még nincs. Ez az egyetlen olyan feldolgozása a mítoszkörnek, amikor túl vagyunk már a gyilkosságon, de Oresztész még nem ment el se Delphoiba, se Athénba. Senki földjén vagyunk, a pusztulás közepén, ahonnan majd valamerre el kell mozdulni, és ezek a kiálló valamik, ezek arra is emlékeztethetnek, hogy a trójai háború után vagyunk. A dárdák még kiállnak a falból. Azok a dárdák, amelyeket a harcosok belevertek. Szóval nagyon messzire vezető színpadkép ez. Nagyon szép. 

Néző 
A színészeket szeretném kérdezni, hogy amikor benne vannak a darabban, mennyire érzékelik a közönséget, mennyire figyelik, hogy mi tudjuk-e őket követni? 

Martinovics Dorina (Élektra)
Hát, érezzünk, hogy hol tart a néző, nyilván hogyha beszélnek vagy sms-eznek, azt még jobban. Én indítom a darabot, és nehéz elkezdeni mindig, nagy vihogás van és tanári pszt!-eket hallani az előadás elején. Ezt inkább magamra veszem, nem merem elkezdeni, aztán mégiscsak belekezdek. Utána nyilván lehet érezni, hogy nevetnek, nagyon figyelnek, kicsúsznak ott hátul, mert nagyon figyelnek. Ilyenkor van nagy taps a végén, szóval ezeket érezzük. De kizárjuk, amennyire lehet. Próbáljuk a saját dolgunkat csinálni és nem nézünk le a nézőkre. Bálint? 

Adorjáni Bálint (Püladész)
Azt lehet érezni, amikor nem figyelnek, de ez a feladatunk, hogy valamit izgalmasan interpretáljunk, ami leköti a figyelmüket. Ezt folyamatosan lehet érezni, főleg, ha van egy hosszú jelenet, aminek bonyolult a szövege. Lehet érezni, hogy mikor fáradnak el, mikor térnek vissza, mikor történik egy olyan momentum, amibe bele tudnak kapaszkodni. Nyilván az a legideálisabb, amikor még  figyelnek. De van, amikor megcsörren egy telefon, azt nyilván valahogy színpadon meg kell oldani. Akkor kivár az ember kicsit és még nagyobb energiával megy tovább, hiszen vissza kell húzni a közönséget a történetbe. Vagy valami leesik, vagy történik valami váratlan dolog, amit jó esetben a jelenet vagy a darab előnyére lehet fordítani, és akkor talán a néző is elfogadja. Ez egy közös játék, színház nincs nézők nélkül, így mindenki a saját magáét teszi hozzá.

Néző
Amikor Helené sikoltozik, az ott szexuális utalás akart lenni? Mert azt nem nagyon értettem.

Szávai Viktória (Helené)
Igen, az az volt. Egyébként pont ma - visszacsatolva az előző kérdéshez, hogy mennyire lehet érzékelni a nézőket - volt egy kis kuncogás, ami zavart már az elején. Így nyilván az embert az motiválja, hogy aki kuncog, azt lekösse, hogy belegáncsoljon ebbe a helyzetbe. Ez egy kihívás a színésznek...vagyis nekem kihívás, ha azt hallom, hogy valaki kívülről nevetségesnek találja. Szóval akkor azt gondoltam, hogy igen, szembesüljetek ezzel, ez fog történni, Helené most el fog élvezni, így. Ez a színész energiáját is generálja.

Előadásfotók: Dömölky Dániel

Közönségtalálkozó fotók: Pap Zsuzsanna