1973. április 11-én, 42 éve mutatták be a Jelenetek egy házasságból című filmet Svédországban. Ingmar Bergman művének színpadi adaptációja a Radnóti Színházban 2015. április 11-én, szombaton pedig éppen 42. alkalommal lesz látható! E véletlen egybeesés örömére most megosztjuk Önökkel a Bálint András rendezővel 2013-ban készült interjút, amelyből sok érdekesség kiderül a darab előkészületeiről és a film 70-es évekbeli hatásáról is.
Biztosan sokan elvárásokkal jönnek megnézni ezt a történetet. Szerinted milyen nyomokat hagyott ez a film az emlékezetben?
Az előadást majdnem mindenki a filmhez viszonyítva nézi. Én a filmet annak idején, a 70-es években láttam és nagyon szerettem. Akkoriban éppen egy nagy házassági válságban éltem, úgyhogy nagyon aktuális is volt. De most nem néztem meg újra. Elolvastam sokszor a forgatókönyvet. Azt szokták mondani, hogy a film sötétebb volt, pesszimista, de azt is szokták mondani, hogy fekete-fehér volt – holott valójában színes; úgy emlékeznek, hogy Erland Josephson és Liv Ulmann hangja csodálatos volt – ez Szabó Ottó és Halász Jutka hangja volt, mert szinkronizálva ment. Szóval az emlékek megcsalják az embert.
Hogyan esett erre a forgatókönyvre a választásod? Megint valami válság?
Nem beszélünk magánéletről. Mi már játszottunk egy Bergmant ebben a színházban: a Rítust. Nagy híve vagyok a mesternek. Inkább az írásainak most már, mint a filmjeinek. Gyakran forgatom az önéletrajzát, a Laterna Magicát. Csodálatos. A Stockholmi Nemzeti Színház igazgatója volt hosszú évekig, több színdarabot rendezett, mint filmet. És eszembe jutott Szávai Viki meg Schneider Zoli. Hogy ezek ők.
A kétszáz oldalas szöveget hetvenre húztátok. Miért nem kellett az a százharminc?
Mert akkor hétkor kezdődne az előadás, és még fél egykor is itt ülnénk.Praktikus. Milyen elvek alapján húztatok?
Kihúztuk az összes mellékszereplőt. És igyekeztünk az eredeti hat jelenetes felosztást megtartva arányosan elmesélni a történetet. Sokat kihúztunk a nosztalgikus érzelmi ömlengésekből és moralizálásból. Efölött elszállt az idő. Tömörebben fogalmazunk manapság. De a lényeget megtartottuk.
Cél volt, hogy ezt a párkapcsolatot a mai társadalmi adottságok viszonylatában vizsgáljátok, vagy ami érvényes volt akkor, az a színpadon most is az lehet?
Gondolom, érvényes, de úgy döntöttünk, hogy a történet ma játszódik. Ez megtörténhet ma egy értelmiségi házaspárral. Egy kritikában azt olvastam, képtelenség, hogy a Radnóti Színház bemutat egy darabot egy házaspárról, akiknek van egy lakásuk, egy nyaralójuk, két autójuk és egy vitorlásuk. Hol van itt a magyar társadalom? Szerintem a magyar társadalomban ma van egy ilyen réteg. Negyven éve ez elképzelhetetlen lett volna Magyarországon, tehát bizonyos értelemben utolértük a svéd modellt.
A film sugárzása után megugrott a válások száma és kétszer annyian fordultak házassági tanácsadóhoz, mint korábban. Számítottatok hasonló hatásra?
Játszottuk eddig nagyjából tízszer. Azt nem tudom, hogy utána hova mennek a nézők, de az előadás alatt gyakori az „aha” élmény. Ezek a bizonyos „velünk is megtörtént, vagy legalább egy barátunkkal”- típusú történetek.
| A tévésorozat elképesztő nézettségi rekordokkal büszkélkedhetett Skandináviában. Bár Bergman soha nem titkolta, hogy a tömegeket célozza művével, filmjének hangos visszhangja még őt magát is meglepte. Nemegyszer előfordult, hogy civakodó párok megállították az utcán, hogy tanácsot kérjenek tőle. Végül kénytelen volt még a telefonszámát is megváltoztatni, hogy véget vessen az állandó zaklatásnak. |
Amikor néztem az előadást, elkapott egy enyhe szorongás, amit aztán egy megkönnyebbülés követett, amikor átfutott a fejemen, hogy mekkora mázli, hogy ezt egyedül nézem, és nem ül mellettem senki, akivel együtt élek, vagy éltem, vagy tervezek élni. Javasolnád ezt az előadást pároknak?
Ahogy körülnézek, látom, kézenfogva ülnek a nézőtéren. Remélem, ettől nem fognak elválni. A művészetnek, a színháznak mégis az a lényege, hogy ha látom, hogy megtörténik valami a színpadon, annak egyfajta fölemelő, megtisztító hatása van; ez a katarzis. Attól, hogy megtörténik a színpadon, én felszabadultabban megyek haza, úgy gondolom. Nagy szörnyűségek nem történnek, de ez egy realista párkapcsolat.
Azért elég gyötrelmes.
Gyötrelmes, mint maga az élet.
Remény is van kódolva az előadásba?
Az én mániám volt, hogy az utolsó mondat ez legyen: „Köszönöm a beszélgetést.” A darab eleje óta eltelt 15 év. Nem élnek már együtt, mással élnek, időnként találkoznak és beszélgetnek egymással. Azt gondolom, hogy a házasságban a kémia mellett nagyon fontos, hogy szót értsenek egymással a felek, tudjanak egymás szemébe nézni, meg tudják vitatni az élet problémáit. A beszélgetés a legfontosabb, mert a szerelemből, a testi vágyódásból idővel kevesebb lesz, de a kapcsolat, hogy értsék egymást, az meg kell, hogy maradjon. És náluk megmaradt.
| Bergman a forgatókönyv előaszavában így nyilakozik hőseiről: „Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók. Egyszerre.” |
Bergman a forgatókönyve előszavában leírja, hogy három hónapig írta és fél élet tapasztalatát sűrítette a Jelenetekbe. Neked is volt mit beletenni?
Én a harmadik házasságomban élek, de harminc éve. Két fantasztikus kolléga játssza Marianne és Johan szerepét, Viktória és Zoli, rájuk írtuk a példányt. Ez olyan munka, amiben elkerülhetetlen, hogy az ember valamennyit mondjon magáról, de az ember igyekszik nem az intimszférába beletenyerelni. A színházi próbafolyamat során, főleg egy ilyen darabnál természetes, hogy közel kerülünk egymáshoz, beszélgetünk, kíváncsiak vagyunk a másikra, de elkerültük a magánéletet. Szemérmesek voltunk. És aztán szemérmetlenek voltunk, amikor arról volt szó, hogy milyen egy csók, egy szeretkezés vagy verekedés a színpadon. Persze színházi. De csak akkor van ereje a színháznak, ha mögötte dobog a szív.
Szerinted van remény arra, hogy két ember boldogan él, amíg meg nem hal?
Nekem biztos nincs receptem rá, Bergmannak sincs. Elmeséli ezt a történetet, a válságokat, a boldogságokat. Karenina Anna első mondata, hogy „A boldog családok mind hasonlítanak egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” Az elején úgy tűnik, minden nagyon rendben van: boldogok, van két gyerekük, harmonikus, kiegyensúlyozott kapcsolatban élnek. És aztán kiderülnek a repedések. A szőnyeg alá söprés művészete.
Szerinted miben változik meg egy kapcsolat a házasság során?
Biztos, hogy a megszokás, a rutin semminek nem tesz jót. Színháznak se, életnek se, szerelemnek se, munkának se. Valószínűleg azok élnek tehetségesen, akik képesek túllépni a rutinon, mindig tudnak valami újat adni, ami nem könnyű. És a másik iránti figyelem, kíváncsiság. Megbeszélni este, hogy mi volt aznap. Hogy mi van a másikkal, és mit gondol erről vagy arról. Nyilván azért választja egymást két ember, mert alapvetően hasonlítanak. Johan és Marianne értelmiségi. Egy ügyvédnő és egy pszichológus. Az értelmiségi lét egyik megfogalmazása, hogy az ember látja önmagát, reflektál önmagukra. Ők önkritikusok, sok bennük a kontroll, ami időnként elszabadul.
Volt, amit az első próbán mondtál a színészeknek és teljesen másképp alakult a próbafolyamat közben?
Fiatalkoromban sok szerelmes jelenetben játszottam, főleg filmen. Tudom, hogy az ágyjelenet nagyon érzékeny dolog. Én szemérmesebb voltam a terveimben. Zoli és Viki segítettek nekem, hogy ne szégyelljem magam. Az a tapasztalatom, hogy ha szeretkezést látok színházban vagy filmen, és szégyellem magam, akkor rosszul csinálták. Nem a pornográfiáról beszélek természetesen. De az erotika nagyon fontos, és úgy érzem, hogy megtaláltuk azt a formát, ami szép és igaz.
Zárásnak egy pozitív gondolat: kutatások kimutatták, hogy mindamellett, hogy egyre kevesebb házasság köttetik, és hogy ezeknek több mint a fele válással végződik, mégis, azok az emberek, akik párkapcsolatban élnek, egyfajta pszichológiai védettséget élveznek, tehát sokkal kevésbé vannak kiszolgáltatva a reménytelenségnek. A boldog párkapcsolat pedig még az immunrendszert is erősíti.
Ez biztató. Akkor tessék párkapcsolatban élni!
Elhangzott: 2013.02.01. - a Ráhangoló beszélgetéssorozat keretében
