Radnóti

Rendelkezőpróba. Ez olyasmi a színházban, mint a szabásminta készítése a szabóműhelyben. Az anyag adott - esetünkben az Anatol az, de hogy a ruha (vagyis az előadás) milyen szabású legyen, egyenes vonalú vagy ejtett, sliccelt vagy raffolt, zsabós vagy zsebes - az most dől el. A rendező nagy vonalakban vázolja, hogy képzeli a jeleneteket. Mind tartalmilag, mind formailag. Honnan hova megy színész, honnan hová tart a jelenet. És ez az első nagy csaták időszaka is, ugyanis ekkor találkoznak a rendező és a színészek elképzelései. Különösen izgalmasan alakul ez Bálint András és Pál András - vagy ahogyan Schneider Zoltán hívja őket: a két Anatol - esetében. Az Andrások nagyon különböznek, de sok szempontból hasonlítanak is.

Harmadszor dolgozol a Radnóti Színházban, milyen kihívásokkal kell megküzdeni ezen a színpadon?

Mindig az adott mű a kihívás. Az aktuális tér, a darab viszonylatában persze lehet kellemetlen, de akár kifejezetten kedvező is. A Radnóti Színház esetében a kétszintes nézőtér okoz némi problémát, a láthatóság szempontjából. Erre mindig egy kicsit jobban oda kell figyelnem.

"Szörnyű, hogy szaladnak az órák,
a nap mily gyorsan elsuhan,
reggel indulok pénzt keresni
s mire megjövök, este van.
Kislányomat már alig látom,
szinte ünnepnap, hogyha lát,
máskor csak hang a telefonban…
S ez így megy egész héten át,
így megy ez hónapokon át, és
nem érek már rá semmire,
szeretném még megírni ezt-azt,
de senkinek sem érdeke,"

Szabő Lőrinc: Monológ a sötétben (részlet)

Aki legdrágább, aki legszebb,
aki fény bennem, ragyogó,
az örök bálványnak, a szentnek;
üdvözlet örökkévaló!

Baudelaire: Himnusz (fordította Szabó Lőrinc, részlet)