Harmadszor dolgozol a Radnóti Színházban, milyen kihívásokkal kell megküzdeni ezen a színpadon?
Mindig az adott mű a kihívás. Az aktuális tér, a darab viszonylatában persze lehet kellemetlen, de akár kifejezetten kedvező is. A Radnóti Színház esetében a kétszintes nézőtér okoz némi problémát, a láthatóság szempontjából. Erre mindig egy kicsit jobban oda kell figyelnem.
Hogyan indulsz neki általában a munkának?
A mű, illetve az azzal kapcsolatos anyagok, életrajzok, fellelhető videók megismerésével kezdem. Aztán beszélgetés a rendezővel. Mielőtt még bármi elképzelésem lenne a díszletről, mindig készítek egy meglehetősen pontos makettet a színpadról. Akkor is, ha ötödször dolgozom annál a színháznál, mert ez a tevékenység nagyon jól ráhangol a munkára és persze nagyon praktikus is. Nagyjából ezek az előkészületek.
Mi ihlette az Anatol és a nők díszletét? Mi volt a koncepció?
A rendezővel megfogalmaztunk néhány alapvető szempontot a stílus, funkcionalitás és persze az anyagi lehetőségek tekintetében. Ezek mentén próbáltam elindulni. A koncepció érdekessége talán az, hogy a térben egyszerre jelenik meg stilizáltság és realizmus. Van egy szecessziós stílben megfogalmazott realista alapkeret, de ezen belül egy papírháttér előtt játszódnak a jelenetek, nagyon kevés bútorral és kellékkel.
Díszlettervezés szempontjából milyen különbségek vannak kis színház és nagy színház között?
Sajnos a jó ötletek mindenhol nehezen jönnek. Tervezéstechnikai oldalról persze lehetnek különbségek, a közérzetemet azonban a munkatársak és nem a színház mérete határozzák meg.
(Makettfotók: Szabó Dorottya
Portréfotó: Tóth László)
