Radnóti

„Hetedik jelenet, öltöztetőt kérek gyorsöltözéshez a jobb oldalra!” – hangzik el az ügyelői hívás. Egy pillanatra feltűnik Gabi, de azonnal robog is tovább. Aztán két perc elteltével ismételten előkerül ruhakupaccal a kezében. A nézők az egészből csak annyit látnak, hogy egyik jelenetről a másikra a színésznők új öltözetben, frissen, üdén mennek vissza a színpadra. Elmondása szerint minden női jelmezt fel tud idézni a Radnóti Színház elmúlt tíz évadából. Rajong a munkájáért, leplezhetetlenül csillog a szeme, miközben egy átlagos napjáról beszél.

A színházi háttérembereket bemutató Akik nélkül nem... sorozatunk második részében Daróczi Gabriellával, a Radnóti Színház női öltöztető tárvezetőjével beszélgetünk. Elsőként Kováts Adél mutatja be őt saját szavaival.

Daróczi Gabi öltöztetőnői karrierje a Radnóti Színház büfés pultja mögött indult. Gabika 5 évadon keresztül gyártotta a testreszabott szendvicseket, és szolgálta fel kinek-kinek ízlése szerint. A plusz figyelem, a kedvesség és a diszkréció, ami egész lényéből áradt, rentábilis befektetésnek bizonyult. Nem volt kérdés, hogy amikor elődje, drága Erzsikénk nyugdíjba ment, és kiderült, hogy Gabika a büféspulti „standup”-ot szívesen cserélné fel az emeleti női öltözőre, az összes művésznő teljes egyetértésben lobbizott az igazgatóságnál, hogy ő kapja meg az állást.
Gabi tehát a földszintről az emeletre került. Kockacukornyi színházunkban minden kézre esik, a nagy női öltiben (ahogy mi nevezzük) ha teltház van, hatan öltözünk. Kivételes az olyan előadás, amikor valaki egyedül birtokolhatja Gabikát. Nekem ilyen volt a Rítus. És sosem mulasztotta el megjegyezni: „holnap csak egymáséi leszünk”.
Gabika kis kuckója a nagy női öltivel szemben egy gardróbszekrény és egy ruhaállvány által határolt, kb. egy négyzetméternyi terület, ahol ő csak úgy mindig van, hogy legyen, hogy rendelkezésre álljon, anélkül, hogy strázsálna a fejünk fölött. Kis területe alkalomadtán egy bordó függönnyel szeparálható, amit talán csak akkor húz el, mikor a Bolhában – amiben ő maga is játszik – átöltözik. Ez a metamorfózis a mindig nadrágos Gabiból a Felhergelt Bakmacska szexi (ahogy fia, Danika mondta: szeszki) bombázójává meglehetősen figyelemreméltó.

De a függöny többnyire nincs elhúzva. „Gabi, Gabeszkám, Gabikám!” – hallatszik valahonnan, és ő máris kirobban kis kuckójából, ahol éppen varrogatott, olvasott, SMS-t írt, vagy elküldött valami vicces matricát a Viberen Giginek, a fodrásznak a kb. 4 méterre lévő fodrásztárba, amin aztán mindannyian jót derülünk. Asztalkáján az elmaradhatatlan Nők Lapja legutóbbi számai, az aktuálisan olvasott könyv, egy kis „Bárány Boldizsár” mécses, amellyel rettegésben tart minket, mert egyszer úgyis felgyújtja a színházat. Mikulásos tányéralátét és bögre, ez utóbbiból az öltözőben is akad szép számmal. Ajándéknak jöhet minden, ami mikulásos, bár egy salsa bérlet sem rossz ötlet, és természetesen Raffaello golyócskák, az egyetlen édesség, amit megeszik, és amivel bármennyi vasalnivaló lebarterezhető.
A lányom, mikor kicsi volt, azt kérdezte: „Anya, minek neked öltöztetőnő, tudsz te egyedül öltözni!”
„Nem, nem tudok kicsim, illetve az nem úgy van. Biztos tudnék, de ő azért van, hogy nekem ne kelljen, vagyis hogy én csak magammal, a szereppel, a kollégákkal, a közönséggel foglalkozhassak, hogy minél jobb legyek aznap este. Az én öltöztetőnőmnek lenni nem csak annyi, hogy valaki elhozza a tisztítóból és ügyesen feladja rám a ruhát, felvarrja a leszakadt gombot, kimossa a harisnyámat.”
Persze már ezek is olyan intim dolgok. Hogyan is mondhatnám el neki, hogy az öltöztetőnőm előtt nem csak fizikailag vagyok meztelen. Tanúja kiszolgáltatottságomnak, szorongásaimnak, jó és rossz napjaimnak, a próbaidőszak vergődéseinek. Szövetséges, aki előtt nincs mit szégyellni, hiszen pontosan tudja, egy bukott előadás legtöbbször éppolyan keserves munkával jön létre, mint egy hangos siker. Akinek imádom a fanyar humorát, ami soha nem hagyja el, és amivel üdítően kezeli a feszültebb helyzeteket. Erős nő, aki mer büszke lenni magára. Akivel működik közöttünk valami kimondatlan szolidaritás.
Mindig úgy gondolok Gabikára, hogy az én öltöztetőnőm, miközben látom, hogy a többieknek valahogy ugyanezt a komfortérzetet nyújtja. Hogy csinálja, nem tudom.

Apropó Rítus. Az előadás maga is az, és bár nem klónozza önmagát, szerkezetébe ritkán és lassan kerülnek új elemek. Kulisszák mögötti életének is megvannak a rítusai. A rákészülés ritmusa, a gyorsöltözések szigorú rendje, amely olyan együttműködés színész és öltöztetője között, mint az artisták összjátéka. Ez a rítus profizmus, egyben láthatatlan védőháló. Valahogy személytelen is: ha más játszaná aznap este a szerepet, akkor is működnie kellene. Aztán az összetartozás évei alatt mindezekre rákerül még egy réteg, ami csak a miénk. Az enyém és az én öltöztetőnőmé. A takarásban mindig ugyanakkor odanyújtott tea rítusa, a lépcső aljáról felhajigált ruhadaraboké, korty a bekészítendő ásványvízből, a parfümöm, amit a színpad bejáratáig képes utánam hozni, „mert anélkül szart sem ér az egész”. A Nagyölelés, amiben addig tartjuk egymást, ameddig jólesik. Ez a rakoncátlanság az otthonosság védőhálója, amiben annyi humor és – azt hiszem –, szeretet van.

Így csinálja. Féltékenység nélkül gondolok arra, hogy igen, ugyanazon, és más estéken Csomikával, Mártikával, Szávai Vikivel, Petrik Andival, Marcellával is játszik rítusokat az én öltöztetőnőm. Miért is ne? Arra a kis időre mindig kölcsönadom nekik.

Daróczi Gabriella, női öltöztető tárvezető

Ez a tizedik évadom. Az első darabomban, a Szentistvánnapi búcsúban tizenhárom lány játszott és ráadásul mi is statisztáltunk. Emlékszem, Csomós Marinak volt az előadás alatt egy hihetetlen gyors átöltözése. Egy madame fűzős ruhájából kellett egy hosszú nadrágos, inges öltözetbe végszóra készen lenni. Nagyon sokáig nem boldogultunk vele. Aztán rájöttünk: össze kell fűzni a ruhákat, a kabátba beletettük a blúzt, úgy adtuk rá Marira, és úgy végre sikerült. Kezdő voltam, még nem ismertem ezeket a szakmai praktikákat.

Most már, profiként hogyan néz ki egy átlagos munkanapod? Mi a dolgod például előadások előtt és alatt?

Kezdés előtt legalább három órával már bent vagyok. Előkészítem a jelmezeket, a kiegészítőket, a fehérneműket – minden jelmezhez van külön fehérnemű, megfelelő melltartó, harisnya stb. Kivasalom, kiteszem a ruhákat. Mikor ezekkel készen vagyok, nagyjából akkor kezdenek megérkezni a művésznők. Elmennek a fodrásztárba, aztán ki-ki a színpadra lépés sorrendjében kezd el öltözni.
Az előadások alatt készenlétben állunk, mert bármi történhet a jelmezekkel. Volt már olyan a Kurázsi mamánál, hogy elszakadt Kováts Adél felsőjének a pántja és két jelenet között meg kellett varrni, vagy A csillagos égben Petrik Andi szoknyáján szétment a cipzár és gyorsan kellett rendbe hozni. Jött a csapat, egyikünk fűzte a cérnát, a másik összefogta a szoknyát, a harmadik varrta.

Mi a dolgod a próbaidőszakok alatt?

Minden próbaidőszakban általában az utolsó két hétben kapjuk meg a jelmezeket. Amíg azok nincsenek meg, a színészek próbaruhában dolgoznak. Azokat mi válogatjuk össze nekik, úgy, hogy hasonlítsanak a leendő játszó ruhákra. Amikor megérkeznek a jelmezek, azokat mindig átnézem, szeretem érezni, hogy milyenek a ruhák, hogy tudjam, hogyan kell például bekapcsolni őket. Volt ezzel kapcsolatban egy érdekes eset a Farkasok és bárányokban: Martin Mártával volt gyorsöltözésünk hátul, a sötétben. Egy inget kellett ráadnom, ami tele volt gombokkal. Azt a sötétben mindig könnyen be tudtam gombolni, viszont egyszer, mikor az öltözőben kellett volna, nem sikerült, csak miután becsuktam a szemem. Vagy például Kováts Adélnak a Naftalinban volt egy kis kabátja, amit mindig ő maga vett fel és gombolt be. Egyszer éppen előadás előtt lakkozta ki a körmét, és megkért, hogy adjam rá én, de nem tudtam. Nem ismertem a ruhát és nem éreztem, hogyan kell.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

A gyorsöltözéseket. Azért van a főpróbahét, hogy mindent kigyakoroljunk. Előadásokon általában már nem hibázunk, de néha előfordul, hogy élesben valami nem működik, olyankor gyorsan kell megoldást találnunk. Például egyszer nem ment fel egy ruha cipzárja, szerencsére sállal el tudtuk takarni a rést. Vagy Debrecenben egy tájelőadáson beakadt a cipzár és le kellett tépni a ruhát ahhoz, hogy végszóra be tudjon lépni a színésznő a színpadra.

Mennyire személyes ez a munkakör? Milyen a kapcsolatod a színésznőkkel?

Állítólag én nagyon elkényeztetem őket. Borbás Gabi mondta egyszer, hogy én vagyok az anya itt fent az emeleten. Amikor bejövök, az aznap játszó színésznőknek mindig megcsinálom a teáját. Így van ez, amióta itt vagyok. Mindenkinek megvan a maga kedvence: van, aki gyógyteát iszik, van, aki gyümölcsteát, és mire bejönnek, az asztalon várja őket. Ez egy apróság, de segít megteremteni azt a közeget, amiből ők nyugodtan tudnak színpadra lépni.

A Bárány Boldizsár című gyerekelőadásban te is jelen vagy több szerepben. Milyen érzés, amikor téged öltöztetnek?

Nagyon furcsa. Itt fönt egyedül készülök el, de aztán gyorsöltözésnél már segítségre van szükségem; az egyiknél Marjai Virág van ott, csak hogy akasszák a hóhért. Vicces, mikor én vagyok, akit öltöztetnek. Egyedül nem tudnám megoldani.

Széplaki Nóra