Milyenek voltak a főiskolás évek és hogyan jutott el a Radnótiig? Buli, nyitottság és összefogás. Pál Andrással beszélgettünk.
(fotó: Falus Kriszta)
A legelső kaposvári osztályba jártál.
A legnagyobb buli volt. A tanáraink közül is sokan akkor tanítottak először. Az akkori színház nagy szeretettel és érdeklődéssel, nyitottsággal fogadott minket. Amikor odakerültünk, akkor rendezte Mohácsi János a Csak egy szög c. előadást, mi meg folyamatosan lógtunk be a próbákra. Reggeltől hajnalig dolgoztunk – nem is nagyon volt más lehetőségünk, mert Kaposvár nagyon álmos város. A főiskolás éveket meghatározta az együttgondolkodás, a közös kérdésfeltevés. Nem színészdémon nevelés folyt; a színház és a közösségiség volt fontos számunkra.
A főiskola után Pécsre szerződtél, ahol egyből főszerepeket kaptál.
Fiatal banda volt ott akkor, hárman is szerződtünk oda az osztályból. Nagyon jó munkák voltak egy jó szellemiségű színházban. Rendezett ott Keszég László, aztán Mohácsi János is, akik akkoriban még a kaposvári színház tagjai voltak. Ilyen értelemben folytatódott a főiskola. Mohácsi rendezései mind meghívást kaptak a POSZT-ra, rengeteg díjat nyertünk velük.
Miért jöttél el?
Azt mondják, jó a főiskola után néhány évadot vidéken tölteni, mert rengeteg műfajban, sokféle szerepben próbálhatod ki magad. Havi huszonöt előadásom volt, Feydeau-tól Dosztojevszkijen át Ibsenig sokfélét játszottam. De így lehet megtanulni a szakmát. A főiskolán ízlést, gondolkodást kapsz meg technikai tudást, de hogy hogyan használd magad, hogyan létezz a színpadon, egyáltalán, hogyan néz ki egy színpad, azt vidéken lehet megtanulni fuldokolva, szenvedve, kétségek közt vergődve. Aztán hívtak más színházakhoz is, és négy év után átszerződtem a Magyar Színházba.
Ott is új csapat szerveződött akkor.
Sokan jöttek, fiatalok is, kevésbé fiatalok is, elindult valami nagyon izgalmas dolog, de mindenféle elvonások miatt a második évben el kellett törölni az egész évadot. Válságba került a Magyar Színház, amin úgy próbált túljutni, hogy ifjúsági és gyermekszínházzá alakult. Közben én elég sokat vendégeskedtem vidéken, más színházakban. Bálint András a Jadviga párnájában látott, és utána hívott ide, a Radnóti Színházba.
(fotó: Dömölky Dániel)
És hogy érzed magad itt, nagyjából egy hónap után?
Eddig jól. Szerencsére nem teljesen új minden és mindenki. Kováts Adéllal dolgoztam már Pécsen, Adorjáni Bálinttal is jóban vagyunk, ráadásul Mohácsi Jánossal próbálok éppen, úgyhogy ismerős közegben vagyok. A próbákon kifejezetten jól érzem magam. Ismerem és szeretem Moha [Mohácsi János] munkamódszerét, és a színház a színházban hálás téma – sokat tudunk róla.
Nem zavar, hogy a próbák közben íródik a darab?
Azért nagyjából lehet tudni, hova fut ki a történet. Én szeretek így dolgozni, frissen, éberen tart. Kevés idő van kipróbálni valamit, inkább egységben kell gondolkozni, nem szerepívet építgetni. A váratlan helyzetek jó dolgok. Van ennek egy jófajta boszorkánysága.
Nagy feladatok várnak még rád az évadban.
A Hedda Gablerben játszom majd Lövborgot, Valló Péter rendezésében. Nem dolgoztam még vele, de nagyon várom. És tavaszi bemutató lesz az Anatol, amiben én leszek címszereplő, azt Bálint András rendezi. Az is izgalmasnak ígérkezik.
Andrusko Marcellával készített interjú itt olvasható.
