Ahogy közeledik a bemutató időpontja, úgy válik egyre feszültebbé a hangulat a Mozgófénykép próbáin; és úgy válnak egyre látványosabbá a jelenetek.
A legszembetűnőbb változás a nyílt próba óta az, hogy már szinte minden díszletelem bekerült a színpadra és a jelmezek is elkészülnek lassan. Horgas Péter díszletéről egyelőre annyit árulok el: kicsit más kontextusba helyezi az egész darabot, s felhívja a figyelmünket arra, hogy 1944. március 18. nem csupán egy „gyönyörű, tavaszi nap” volt…
Feszültebbek a színészek és a rendező (Göttinger Pál) is; mindenkinek ilyenkor jutnak még eszébe új kérdések, problémák. A háttérben is folyik a munka: be kell még gyakorolni az átállásokat, a világítást, a hangosítást…
Dinyés Dánielnek is akad még dolga, hiszen a dalokat eddig nagyrészt zongorakísérettel gyakorolták a színészek – az előadáson pedig élőzene lesz, amit egy négytagú zenekar fog produkálni. Minden számot végignéz a színészekkel; megegyeznek, mikor lép be a zenekar, milyen jeleket kell adniuk a színészeknek, ha ismét begyorsítanak stb.
-Csak simán vegyél levegőt – mondja a zeneszerző Gazsó Györgynek egy különösen nehéz belépés előtt.
-Én színész vagyok, én olyat nem tudok! – érkezik a frappáns (de talán egy kicsit ijedt) válasz.
A színpadon nincs megállás – ha „hivatalosan” épp szünet van, akkor is hol Petrik Andrea és Rétfalvi Tamás gyakorolják a számukat, hol Szávai Viktória mondja össze Szervét Tiborral a szöveget. Próba előtt már gyakorol a tánckar, próba után még megbeszélés van.
Persze nem csak a színészek dolgoznak majdnem folyamatosan; fel lehetne sorolni az előadás szinte minden résztvevőjét: a rendezőt, a koreográfust, a színpadmestert, a díszletezőket, a kellékeseket… Andrusko Marcella és Drága Diána még a vikszolás technikáját is igyekszik minél tökéletesebbre csiszolni.
Ráadásul vége van a részpróbáknak, már minden próbán egy teljes felvonásra kerül sor. Közben azért még vannak megállások, hiszen le kell tesztelni a bekerült kellékeket és például az új ruhákat is.
A színészek beülnek még néha a nézőtérre megnézni egymást (egészen furcsa érzés, mikor báli ruhás hölgyek és frakkos urak ülnek az ember körül, vagy éppen szembetalálkozik a még becsavart hajú Perczel Zitával (Petrik Andrea), vagy Karády Katalinnal (Kováts Adél) a folyosón) – megtárgyalják, kinek melyik díszletelem tetszik a legjobban, melyik kollégának a legsikerültebb a jelmeze.
Két fő dologra van ilyenkor szükség: türelemre és időre. Minden egyre pontosabban ki van számolva, egyre kevesebbet szabad hibázni, egyre gyorsabban pörögnek a jelenetek (persze azért még olykor jól jön, hogy Dinyés Dániel gyakorlatilag bármelyik zenei zárlatot képes a végtelenségig nyújtani).
Az izgalom egyre fokozódik: péntek este láthatja először a közönség Nényei Pál darabját, a Mozgófényképet, vasárnap pedig a bemutató előadásra is sor kerül.
Fabacsovics Lili
