A próba elkezdődik, sajnos még sokan hiányoznak, többen egészségügyi okokból. Ez azonban nem sokáig jelent gondot Göttinger Pálnak, aki egy idő után nyugodtan instruálja a jelen nem lévő színészeket is. Lelkesen rohangál fel a színpadra, mutatja, ki hogyan és hova lépjen, hova álljon, mit csináljon.

Katona Gábor (a koreográfus) sok ötlettel látja el a színészeket, igaz, a mozgáspróbák még nem kezdődtek el. Horgas Péter (a díszlettervező) is gyakran ad tanácsokat, főleg arra, hogyan lehet bizonyos problémákat a díszlet segítségével megoldani. Rejtekhelyeket, izgalmas megoldásokat találnak ki együtt, a színészek is hamar ötletelni kezdenek.

-Úgy teszek, mintha Horgas Péter mindenható lenne – állapítja meg Szervét Tibor, aki számtalan, olykor valóban elég vad megoldással áll elő.

Kováts Adélról megállapítják, hogy minden bizonnyal operettlépcsőt szeretne; míg Adorjáni Bálint megelégedne egy valósághű kocsiajtóval is, Rétfalvi Tamás pedig remekül elszórakozik az asztalon álló telefonnal. Horgas Péter nyugodtan bólogat mindenre: persze, meg tudja oldani. Tényleg mindenhatónak tűnik…

Kováts Adél kezében a toll egy pillanat alatt Karády Katalin jellegzetes szipkájává válik, ez a jelenet különösen magával ragad mindenkit.
Petrik Andreát érkezése után nem sokkal az asztal alá száműzi a szerepe, onnan nézelődik békésen.
Rétfalvi Tamás tanulja a szövegét, igyekszik már most minél inkább játszani.

Meg-megáll még olykor a próba, kérdések merülnek fel, de aztán valahogy mindenki elengedi magát. Göttinger Pál egy bögrével a kezében ül az első sorban, lába feltéve a színpadra, s teli torokból énekli a dalok első sorát (csak hogy jelezze, hol is vannak a dalbetétek).

Amíg Rétfalvi Tamás és Petrik Andrea párosa a veszekedést próbálgatja, Adorjáni Bálinton látszik, hogy folyton a színpadon lenne. Amint lehetősége nyílik rá, ledobja a csokornyakkendőt (amivel bizonyára Jávor Pál híres eleganciáját akarta eddig szemléltetni), és boldogan rohan fel „Gazsó-dublőrnek”, Kabost játszani. Miután pedig megérkezik Gazsó György, Adorjáni kitartóan győzködi a rendezőt, hogy hadd menjen fel Szávai Viktória mögé háttértáncolni.

Szervét Tibor a próba végére teljesen belefeledkezik a szerepébe, gyakran már szövegkönyv nélkül mászkál, sóhajtozik. Tanácsokat ad színésztársainak, magyaráz, segíti őket („Jaj, jaj, jaj… A 16. oldal tetején jajgatok” – súg valakinek.).
Gazsó György abszolút partnere a játékban, gyakran teljesen belefeledkeznek a szópárbajba, a szituációkba.

A próba a tervezettnél is gyorsabban halad, az ötletfolyam azonban még a büfében sem áll le. Hogy mindezekből mi valósul meg, azt Önök is megnézhetik április 21-én, a Mozgófénykép bemutatóján.

Fabacsovics Lili