Ez egy egyestés kaland. Hárman vagyunk a színpadon: Heltai Jenő, Dinyés Dániel és én. Heltai persze csak lélekben. Vagyis szellemben. Dinyés meg a zongoránál. Szirmai és Kacsóh dalait játssza, közben a helyszínen rögtönözve zenét szerez. Felidézzük ezt a szellemes, gazdag életművű, nagy magyar költőt, próza- és drámaírót, humoristát, dalszerzőt, könyvkiadót, színigazgatót. Versek, személyes emlékezések, anekdoták és sanzonok hangoznak el, beszélgetünk könnyeden, csevegősen, az irodalmi szalonok világát idézve.
„Huszonegy éves voltam, mikor első verseskönyvem megjelent, akkor bélyegeztek először erkölcstelennek és nemzetközinek. Destruktív ötven éves koromban lettem, tehát úgy látszik, nem sokat változtam ez alatt a harminc év alatt. A kritika sem.” – emlékszik vissza Heltai Jenő.
Mesélik róla, hogy az ötvenes években már csak az ágyában feküdt. Még az ágyban is mindig szivarozott. Az egyik látogatója megkérdezte: „János (a barátai Jánosnak hívták), te annyifele éltél már életedben. Hol szeretnél legszívesebben? „Itt szeretnék, ha hagynának.” – válaszolta Heltai.
(fotók: Falus Kriszta, operavilag.net)
