Lukács Cecília legalább hat ember munkabérét és a szükséges közüzemi számlákat fizette ki, mialatt ez az interjú elkészült. Cili a Radnóti Színház gazdasági osztályán dolgozik, hogy pontosan milyen munkakörben, azt három év után sem tudnám megmondani. De azt tudom, hogy ha nem jön meg időben a fizetésünk, adóbevallást kell készítenünk vagy bármilyen könyvelési kérdésünk van, akkor hozzá kell fordulnunk és a problémák perceken belül megoldódnak a Nagymező utca túloldalán.

Akik nélkül nem... című interjúsorozatunkban ezúttal Lukács Cecília gazdasági vezetővel beszélgettünk. Elsőként Petrik Andrea mutatja őt be saját szavaival.

 

Igazából teljesen érthetetlen, de Cilikét még nem láttam úgynevezett passzív állapotában. Vagy a számítógép előtt ül és óriásbarna szemével fürkészi a monitort, vagy iratcsomókkal és mappákkal a kezében futkorászik egyik helyiségből a másikba, vagy telefonál épp, vagy egy-egy premier után csillogó tekintettel gratulál nekünk, színészeknek. S teszi ezt mindig, minden esetben kedvesen és lelkesen. A mogorvaság, kiégettség, lomhaság jegyei nála teljesen ismeretlenek. Hiába próbálok visszaemlékezni, még nem láttam őt büfében lézengeni, dohányzóban pletykálkodni, vagy a színház falai közt szédelegni.

Van az a bizonyos típusú ember, akit nem lehet észrevenni, hogy ott van valahol, de nagyon hiányozna, ha nem lenne. Azt hiszem, Cili ezt a típust képviseli a Radnóti Színházban. Segítőkészsége, embersége határtalan. Mindig valódi őszinteség árad belőle, ha érdeklődik afelől, mi újság a próbákon, vagy ha csak felteszi azt a nagyon egyszerű kérdést: „Hogy vagy?”. Nyilván nem igaz, hogy ő mindig jól van és sosem fáradt vagy rosszkedvű, de ezt nem vetíti és terheli rá a környezetére. Mivel ő velünk szemben pontosan a másik oldalt képviseli, a gazdasági osztályon a zord számok mindent tudó anyja, úgy tud felelni nekünk, kvázi a humán oldalnak a sokszor teljesen agyament és irreális kérdéseire, hogy azt mi is értjük.

Emlékszem, egyszer körülbelül negyvenöt percen keresztül magyarázott nekem valami egészen egyszerű könyvelési dolgot. Már szinte kínos volt számomra, hogy a világért sem fogtam fel. Ő viszont nekifogott újra és újra és elképesztő türelemmel, fegyelemmel igyekezett velem megértetni a dolgok rendjét a bérszámfejtés birodalmában. Ő nem akar több lenni, mint ami, igyekszik a munkáját száz százalékon végezni és ez az, amit én rendkívül szeretek és tisztelek benne.

Petrik Andrea

Lukács Cecília – gazdasági vezető

Mióta dolgozol a Radnóti Miklós Színházban?

2009. január elsejétől. Már egy ideje a Budaörsi Játékszínnél dolgoztam, amikor megpályáztam a Radnóti gazdasági vezetői posztját. Budaörsön egy 15 fős team tagja voltam, és a gazdasági igazgatói státuszomtól függetlenül én is mindenféle munkát végeztem: ha kellett, plakátot ragasztottam, vagy kelléket adtam be az előadásba. Itt egy teljesen más közegbe kerültem. Kezdettől fogva nagyon tetszett, hogy mindenkinek megvan a maga feladata és letisztultak a szerepkörök, átlátható minden.

A gazdasági hivatal a Nagymező utca másik oldalán, külön épületben van a színháztól. Nem volt zavaró, hogy hirtelen ennyire távol kerültél a színpadtól?

Van egy mondásom: „A zebrán túl vagyunk!” Ezt már a többiek is átvették. Az elején ez nehéz volt. Nem értettem, miért nincs minden helyben, és hogyan fogunk így összehangolt munkát végezni, de mára már megszoktuk, működik a rendszer. A zebrán túl is van élet!

Ha megkérdezné egy néző, mi a te munkád, hogy fogalmaznád meg?

A gazdasági hivatalban az operatív munkát fogom össze. A színészek szerepelnek, – ami egy csodálatos élmény, – abból lesz a bevétel, amit a szervezők és a pénztárosok vesznek át. Végül nálam összegződik ez a pénz, és így átlátom, miből lehet gazdálkodni. Ez a munka nem látványos, de biztosítja, hogy mindenki időben és biztosan megkapja a fizetését, hogy gazdaságilag minden jól működjön, és hogy minden kiadásra meglegyen a fedezet. Természetesen e mögött a folyamat mögött az egész csapatom összehangolt munkája van. Mi utaljuk el időben a munkabéreket, a számlákat, figyeljük a határidőket és számolunk el az állami intézmények felé.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

Azt, amikor szépen összecsengenek a számok. Nekem ez olyan, mint a muzsika, mint az összhangzat a zenében. Szeretem a számokat. Mikor készülünk egy bemutatóra, szépen, sorban minden részlet megteremtődik. Megérkeznek hozzám a díszlet számlái, majd a színházba is a díszlet. Olyankor megnézem, hogy néz ki a valóságban az, ami nálam a papíron van, és ugyanígy a jelmezekkel is. Megfogom az anyagokat, amit előzőleg csak a számlán láttam. Szeretem, hogy kézzel foghatóvá válnak a betűk és a számok, hogy meg lehet nézni, mi van a számla mögött. Így a bemutatón, úgy érzem, én és a kollégáim is hozzátettünk valamit az előadáshoz, és ez nekem öröm és sikerélmény.

Hány számla fordul meg a kezedben egy év alatt?

Több ezer. Tavaly csak szállítási számlából 1905 volt, a pénztári ennek a duplája. És ez még nem az összes.

Ebben a munkakörben mennyire vagy napi kapcsolatban a színészekkel és a társulat többi tagjával?

A Radnóti egy család. Ritka az a színház, ahol tudják a másikról, hogy kinek mikor van a születésnapja és fel is köszöntik egymást, vagy ha van valakinek valami fájdalma, akkor felhívják. Nekem is volt egy nehezebb periódusom, amikor olyan emberek hívtak fel, akikre nem is számítottam volna. Például az, hogy Bálint András akkor felhívott és telefonon keresztül megszorította a kezemet, nagyon fontos volt nekem. Ugyanígy együtt örültünk, amikor megszületett a kisfiam, abban a boldogságban is mindenki velem volt. Ez nem csak a színházakban, bármilyen más intézményben is ritka. Mikor a közelmúltban Kováts Adél átvette a színház vezetését, nagyon jól esett, hogy a pályázati anyagában szerepelt a nevem, és személyesen is jelezte, hogy számít rám. A saját kis családom mellett ennek a színházi családnak is tagja vagyok, otthonra leltem itt.

De emellett – bár azt mondjuk, család vagyunk – ezért a családért tenni is kell. Ahhoz, hogy ez működjön, fel kell állnunk a székeinkből és át kell mennünk a zebra másik oldalára. Ott vagyunk a főpróbákon, a születésnapi köszöntéseken. Amikor sok munka van ideát, ez néha háttérbe szorul a részünkről, és nehéz visszatérni. Mióta ebben az épületben van a próbatermünk, szerencsére egyre több színésszel találkozunk. Emlékszem, amikor ide kerültem, olyan nagy volt itt a csend, hogy az első hét után vissza akartam menni Budaörsre, úgy éreztem, itt nincs élet. De aztán végre jöttek a feladatok és két-három hónap múlva már egy szavam sem volt.

Széplaki Nóra

A sorozat előző részei: