Radnóti

A Radnóti Ifjúsági Műhelyben a színészeken a fókusz. A RIMes diákok interjú-sorozatot készítettek színészeinkkel olyan témákról, amik őket most foglalkoztatják. Témákról, amik nemcsak a saját generációjukat érintik. A következő beszélgetés fókusza a család témája. Ezért arra kérte Nguyen Veronika Bálint Andrást, hogy emlékezzen vissza a tinédzserkori éveire és a családjával való kapcsolatára.

Mennyire hagyta magát befolyásolni a családja által, például pályaválasztás szempontjából? Mikor tudja eldönteni egy tinédzser, hogy a szüleire vagy a saját megérzéseire kell hallgatnia?

Az én szüleim elváltak, anyukámmal éltünk, az öcsém és én. Elvált szülők gyermekei vagyunk, mint oly sokan. Apámmal viszonylag jó viszonyban voltunk. Nagyon okos ember volt, orvosprofesszor. Bölcs, művelt ember, aki azt szerette volna, hogy én is orvos legyek. Kifejezetten jó tanuló voltam a gimnáziumban, lehettem volna orvos is, de úgy döntöttem, hogy színész leszek. Amikor ezt elmondtam apámnak, akkor ő egy bölcsességet mondott: A közepes vagy átlagos orvos lehet nagyon boldog, de egy közepes, nem sikeres színész nagyon boldogtalan. Közhely, de nagyon igaz. Ezzel hívta fel a figyelmemet a színészet hátrányaira. De természetesen én magamra hallgattam. Jelentkeztem az orvosi egyetemre is és a Színművészeti Főiskolára – ma Színház- és Filmművészeti Egyetem - és mire az egyetemi felvételire került volna sor, addigra már felvettek a főiskolára. Ennyi a történet, így röviden.

Tinédzser korában a barátai véleményére, tanácsaira hallgatott jobban vagy a családjáéra, mondjuk jelen esetben a pályaválasztás terén?

Az ember 17-18 évesen eléggé önálló. Ezt már maga is így gondolja, ugye? Persze ott van a család mindig, anyuka, apuka aggódik, és a szülők mindig bölcsek, de azért alapvetően az ember a saját vágyai után megy, a saját elképzeléseit követi, de természetesen meghallgatja a barátait is. Szinte jobban hallgat a barátaira vagy arra a társaságra, akivel együtt tanul. Én például jártam színjátszó körbe, irodalmi színpadra, így az a közeg, amiben éltem nagyon erős hatással volt rám. Mondhatom, hogy erősebb hatással voltak rám a barátaim, bár engedelmesen meghallgattam apukámat is.

Akkor ön azt is vallja, hogy egy baráti kapcsolat akár szorosabbra is fűződhet, mint például egy anya-lánya, apa-fia vagy egy egyszerű testvéri kapcsolat?

Nehéz ezt így mondani vagy így összehasonlítani „erősség” szempontjából. Egyszerűen más. Az biztos, hogy az embernek kamaszkorában már vannak saját elképzelései és a szülei inkább terelgetik. Az igazán intelligens szülők nem erőszakosak. Ha jó a viszony a családon belül, akkor nincs agresszió. A fiam például nem tudta, hogy mi akar lenni, amikor érettségizett. Rábeszéltük arra, ha nem tudja, hogy mi akar lenni, akkor menjen valamilyen gazdasági egyetemre. Járt oda másfél évet, és akkor közölte velünk, hogy ő filmoperatőr szeretne lenni, és az is lett. Abbahagyta a gazdasági egyetemet, jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, elvégezte az operatőr szakot és jelenleg is operatőrként dolgozik. Mi nem voltunk erőszakosak, de miután nem voltak még határozott elképzelései, inkább tereltük.

Nagyon sok családban látom azt, hogy a gyerek számára az úgynevezett „én-téma” tabu-témának számít. Nem nyílhat meg, nem bontakozhat ki, mert a szülei érdektelenséget mutatnak iránta. Ön szerint mi kiút? Hogyan oldható meg ez a helyzet?

Hááát.. Az nem jó, ha a szülő nem kíváncsi a gyerekére. Az nagyon rossz. A legfontosabb az életben az, hogy meghallgassanak, nem? Hogy odafigyeljenek rám. És ki más fog odafigyelni rám, ha nem az anyukám és az apukám? Például ezért vannak a tanárok, jó barátok, aki hívő, annak van egy gyóntató atyja. Rám például nagyon nagy hatással volt egy tanárom a gimnáziumban. Talán a legnagyobb hatással. Matek tanár volt, színész akart lenni, az édesapja is az volt, de végül nem lett színész. De amikor  egy szavaló estet tartott a gimnáziumban, az nagyon meghatározó volt az életemben. Tehát egy érzékeny, jó tanár nagyon nagy segítség tud lenni.

Fontos, hogy a fiatal tisztában legyen a nemi identitásával. Nagyon megoszló a szülők reakciója, ha kiderül, hogy a gyerekük meleg. Ön mit gondol a melegekről? Van úgynevezett iszonya tőlük?

Azt mondják, hogy ez egy hajlam. Azt mondják, hogy az emberiségnek mintegy 5%-a a saját neméhez vonzódik. Nagyon sok olyan esetet ismerek, hogy ha valaki felfedezi a gyerekében az azonos nem iránti hajlamot, akkor azt ő tűzzel-vassal megpróbálja irtani, de ezzel szinte az ellenkező hatást éri el. És sajnos nagyon tragikus történetek vannak ezzel kapcsolatban.

Most több országban is „divatba jött”, hogy legalizálják a melegházasságot. Ön mit gondol erről?

Én egy liberális, szabadelvű, felvilágosult embernek gondolom magam. És szerintem igenis ezt lehet. Mivel ezzel nem okozunk kárt, mert a természet végzi a dolgát és ha azonos neműek vonzódnak egymás iránt, akkor ez létezik, ez van. Ismerek olyan párt - két nőt - akik örökbefogadtak egy gyereket. Már van egy 12 éves gyerekük, de hogy ők szülték-e meg vagy örökbefogadták-e vagy egy donor által esett-e teherbe az egyikük. Látja, ezt például nem tudom. Csak tudom, hogy annak a két nőnek van egy gyermeke.

Ugyanúgy rendbontó a család témájában a korai terhesség, főleg ha ez tinédzserkorban történik. Amikor Ön volt tinédzser, hogy kezelték ezt a fajta helyzetet?

Én 18 éves koromban veszítettem el a szüzességemet, megmondom magának őszintén. 18 éves elmúltam már, amikor először kerültem egy lánnyal ágyba. Az egészen más volt, amikor még én voltam gimnazista. Akkor még fiúosztályok voltak és lányosztályok. Akkor még nem volt koedukáció. De manapság olyan felvilágosító programok vannak a terhességmegelőzésről, annyi módszere van, hogy szerintem ezeket egyszerűen csak meg kell ismerni. Ideje korán meg kell ismertetni a gyerekekkel, hogy ez mit jelent. Gondolom, minden osztályban van ilyen óra nem? Megpróbáltam egyszer a fiamat felvilágosítani, és röhögött. Olyan zavarban voltam, hogy „figyelj Danikám, elmondom neked, hogy…” és már közbe is vágott nevetve, hogy ő már tudja ezt régesrég. Úgyhogy pofára estem.

Ön elítéli az abortuszt?

Nem, nem ítélem el. Most a nem kívánt terhesség megszakításáról beszélünk ugye. Jobb elkerülni az abortuszt, mert egészségügyileg nagyon káros lehet, de nem ítélem el.

Utolsó kérdésem az lenne, hogy ön szerint egy tinédzser életében, milyen szerepet játszik a család? Mi lenne a feladata?

Azt gondolom, a család nem csak a tininek, hanem mindenkinek nagyon fontos, a nagypapának, aki én vagyok, ugyanúgy. Hogy legyen egy közeg amihez az ember hazatérhet. Hogy legyen egy otthon, ahol meg lehet beszélni, mi volt aznap, csinálnak vacsorát, megágyaznak. Nyilván egy kamasznak elege van abból, hogy már megint otthon kell lenni, és a vasárnapi ebéden ott kell ülni. De ez egy olyan közösség, ami egy csomó jó és alig elviselhető dologgal jár. Bár sokkal több az előnye, mint a hátránya. Ahogyan az ember öregszik, egyre fontosabbnak tartja a családot. A mi szakmánkban különösen. Az egyetlen biztos pont számunkra a család és a gyerekek. Egyszerűen fontosnak tartom a családot. Azt hiszem, hogy elmondhatom, hogy akárhány éves is leszek, a család lesz az az örökbiztos pont, amihez mindig is kapcsolódni fogok. Amitől úgymond, nem fogok tudni sosem megszabadulni, és nem is szeretnék.

Fotók: Brozsek Niki és Dömölky Dániel