2016. április 16-án, szombaton délelőtt az ír-angol drámaíró, Martin McDonagh A párnaember című darabjából készülő előadásba pillanthattak be az érdeklődők a Radnóti Színházban. A nyílt próbán Szikszai Rémusz rendező az első felvonást próbálta Pál András, Köles Ferenc, Schneider Zoltán, valamint Pallai Mara részvételével. Alább beszámolót olvashatnak a Radnóti Ifjúsági Műhely diákjainak tollából, akik ott voltak az eseményen.
Az előadás premierjét május 7-én, szombaton tartjuk.
A nyílt próbára eljött a kultonline.blog.hu újságírója is, az ő beszámolóját itt olvashatják.
Szombat délelőtt sokan álltunk a Radnóti előtt, hogy a színházba járáshoz kicsit szokatlan időpontban megtöltsük a nézőteret. A súgó beült az első sorba, felgördült a függöny. A színpad nem sokáig maradt üres, mert Szikszai Rémusz, a darab rendezője már oda is pattant a nézőtérről, hogy röviden beszéljen a darabról, a rendezésről és az ezekhez fűződő viszonyáról.
Ezt követően színre léptek a színészek és elkezdődött az előadás. Vagyis a próba. Vagyis a nyílt próba.
A színészek – a most megmutatott első felvonásban Köles Ferenc, Pál András, Schneider Zoltán és Pallai Mara – jelmez nélkül, úgy is mondhatnánk, civilben léptek színpadra. Először egyben eljátszották az egész felvonást, majd a rendező észrevételeit követően – amiket addig piros tollal jegyzetelt a színpadi eseményeket figyelve – kisebb, már látott részletek következtek újra: más mozgással, más hangsúllyal, hogy végül, mire az előadás elkészül, kialakulhasson: melyikkel is működik ez a bonyolult rendszer igazán. /Debreceni Luca/
„Azt kihúztuk végül még a szünetben”; „Nem, azt ott kihagyhatod” – ilyen és ehhez hasonló utasítások, humoros megjegyzések hangzottak el a rendezőtől, akin látszott, hogy jól ismeri az alapművet. Ilyenkor valahogyan én is kiestem a jelenetből, mert az előadott párbeszédek szövevényeibe szinte teljesen beleéltem magam közben, mintha én is részese lennék a folyamatnak. Abból a szemszögből néztem az egészet, mint amikor egy szokásos színdarabot látok, azonban mégis másképpen, a rendező szemszögéből vizsgáltam a látottakat. (…)
Rettentő mulatságos volt nézni, ahogy Schneider Zoltán és Köles Ferenc a jó zsaru, rossz zsaru szerepből hirtelen kiléptek és Pál Andrással elnevették magukat egy rosszul megjátszott mimika vagy hangsúly miatt. Az egész terem együtt nevetett velük a helyzeten. /Lajos Boglárka/
McDonagh drámájának több forrása is volt, bevallottan nagy rajongója Quentin Tarantino munkásságának. Ez meg is látszik a jelenetekben, a dialógusokon a kihallgatás alatt. A látottak után nehéz elhinni, hogy az író erőszakellenesnek tartja magát.
A nyílt próbán az első felvonásba tekinthetett bele a közönség, az érdeklődők nagy száma meglepte magát a rendezőt, Szikszai Rémuszt is. /Szilárd Ákos/
Mivel a díszlet itt nagyrészt csak jelezve, az elemek helyét, magasságát, formáját mutatva létezett, a próba vizuálisan a színpad és nem a történet terében zajlott: a vasszekrény még fa, a fűtőtest egy asztal és két rúd (ezek a csövei), a csempefal még textil, de az íróasztal már íróasztal, ahogy már a székek is székek. Így még tágabb tere nyílik a képzeletnek, ami a rendező aprólékos, precíz leírását követően elénk festette a fiktív diktatúrában kiürített és a rendőrség által használt templomot.
Voltaképpen a nyílt próbát tekinthetjük időbeli kulisszajárásnak is, hiszen mikor a térbeli színfalak mögé pillantunk be, akkor az előadás technikai hátterét láthatjuk: sminket, kelléket, öltözőt, világítást. Most pedig az előadás kialakításába, a bemutatót megelőző, a nézők számára szintén láthatatlan, ám elengedhetetlen folyamatba, a próbát az előadástól elválasztó időbeli fal mögé kukucskálhattunk be. /Debreceni Luca/
Nyílt próba fotók: Hunyadi Margit
