Egy író, zeneszerző, filmművész, színész magánélete nem közügy, az az intimszféra része. A nyilvánosság, a közönség ismerheti, megismerheti őket műveiken keresztül: alkotásaikban, verseikben, képeiken, alakításaikban. (A magyar celebek magánélete életművük elengedhetetlen része, ők ebből élnek.)
Egy színésznek, amennyiben értelmiséginek és gondolkodó lénynek tekintjük magunkat, lehet véleménye a világ dolgairól, de ebben a hiszterizált közéletben ne próbáljon a magyar pártpolitika ügyeihez hozzászólni, és nem tartom helyesnek, ha politikusok mögé áll a tribünre.
Egy színigazgató, aki egész társulatáért felelős, nyilvános megszólalásaiban legyen óvatos és megfontolt. Aktív direktorként én is körültekintően nyilatkoztam, de most már nem mindig „fogom be pörös számat”. Például megszólaltam az Erzsébet téri Nemzeti Színház építkezése leállításának húszéves évfordulóján. A nyilvánosság elé tártam véleményemet a Soroksári úti Nemzeti épületéről, esztétikai hiányosságairól, színháztechnikai avultságáról és arról, hogy a következő száz évben aligha fog korszerű Nemzeti Színház épülni Magyarországon. Úgy gondolom, helyesen tettem.
fotó: Dobos Tamás
A szöveg a 2018|2019-es Radnóti magazinban jelent meg.
