A Radnóti Színház idei utolsó bemutatója, Martin McDonagh A párnaember című darabja kapcsán társulatunk színészei mellé több vendégművész is érkezett hozzánk. Interjúsorozatunkban bemutatjuk, kik azok, akik másfél hónapon keresztül minden délelőtt birtokba vették a színháztermet. Elsőként Gyulay Eszterrel, Szikszai Rémusz rendező munkatársával beszélgettünk.
Eddigi munkáidat végignézve nem csupán egyfajta munkakörben dolgozol, sőt… Mit válaszolnál, ha megkérdezném, mi a te munkád?
Ebben az előadásban asszisztensként dolgozom. Emellett a két saját társulatomban (Vádli Alkalmi Színházi Társulás, Nézőművészeti Kft. – a szerk.) még sokféle feladatom van a színészek egyeztetésétől kezdve a produkciós vezetői munkán keresztül egészen a konkrét előadások létrehozásig. Legközelebb hozzám mégis a szöveg és a dramaturgi munka áll, talán mert bölcsészként végeztem az egyetemet.
Mennyire tudod A párnaember próbafolyamata alatt – asszisztensként – kiélni a dramaturgi vénád?
Rémusz (Szikszai Rémusz, a rendező – szerk.) saját maga szokta a szövegeket színpadra alkalmazni. A párnaember esetében, mivel egy kortárs darabról van szó és a fordító frissítette a fordítását, nem volt szükség hagyományos értelemben vett dramaturgiai munkára. Ebben az esetben Rémusz inkább a rendezői koncepció egyes lépéseit próbálta a szövegkönyvbe rögzíteni, amely nem a szöveg módosítását vagy átírását jelenti.
Mióta dolgoztok együtt Rémusszal?
Nagyon régóta ismerjük egymást. Én egyetemistaként a Bárkán voltam szakmai gyakorlaton, ahol ő színészként dolgozott. Később, amikor megszületett az első rendezésének az ötlete, megkért, hogy segítsek a létrehozásban. Ekkor én már produkciós vezetőként dolgoztam. Ez az előadás a Caligula helytartója volt, amit 2011-ben Zsámbékon mutattunk be, és a mai napig játsszuk. Tehát tulajdonképpen már az első rendezése óta együtt dolgozunk.
Minek a hatására találtatok szerinted ennyire egymásra?
Erős bizalom van köztünk. Bízunk egymás ízlésében és gondolkodásában. Bár van, hogy más a véleményünk egy-egy dologról, de szeretünk egymással vitatkozni is. Ezek a viták nagyon inspirálóak is tudnak lenni.
Mennyire tudod ezt a próbafolyamatot kívülről nézni és véleményezni, segítő kérdéseket feltenni hozzá?
A saját társulatunkban, a Vádli Alkalmi Színházi Társulásban – ami szabadúszó vagy félig-meddig máshol elkötelezett színészek örömszínháza – minden évben egy produkciót hozunk létre. Ott annyira összefolyik a barátság és a személyes kapcsolat a szakmaival, hogy sokkal nehezebb kívülről szemlélni. Most azonban új találkozások is történtek, ezért talán könnyebb távolságot tartani. Persze az ember egy idő múlva így is „belevakul”, óhatatlan, hogy magáénak kezdi érezni az előadást. De amíg 15 évvel ezelőtt még ölre mentem minden előadásomért, most már egyre fontosabbnak tartom, hogy objektívebben próbáljam megítélni a készülő előadást.
Másodjára dolgozol a Radnótiban. Milyen volt visszatérni?
Én elsősorban a független szférában dolgozom, ahol alapvetés a személyesség és a családias kapcsolat. A Radnóti ebből a szempontból közel áll a független színházakhoz. Már az előző radnótis próbafolyamatom, a Rába Roland által rendezett Yerma alatt is feltűnt, hogy nagyon jó műszaki kiszolgáló személyzete van a színháznak, segítőkész, profi emberek. A másik fő erénye, hogy nyitottság van az új emberek felé, ami nagy mértékben megkönnyíti a közös munkát.
Milyen lesz A párnaember?
Azt gondolom, ez az előadás a Radnóti repertoárján belül a progresszívebb előadások közé fog tartozni, mind témája, mind a rendezés tekintetében. Amennyire költői, ugyanannyira kegyetlen és durva is. De mégsem egy elviselhetetlen történet, mert megjelenik benne a szépség és a föloldás is, valamiféle remény. Rémusz színházában mindig látok reményt. Ő nem szereti a nézőt egy sötét alagútban hagyni.
Széplaki Nóra
olvasópróba fotó: Dömölky Dániel
nyílt próba fotó: Hunyadi Margit
előadásfotó: Dömölky Dániel
