2016. március 13-án mutatjuk be Carlo Gozzi 18. századi olasz drámaíró Turandot című darabját Térey János új fordításában, Juronics Tamás rendezésében, Petrik Andreával a címszerepben. A férfiakat szenvedélyesen gyűlölő Turandot és a jóképű Kalaf herceg szerelmének története egy huszadik századi fiktív diktatúrában születik újjá a Radnóti színpadán. Erről is kérdeztük Juronics Tamás rendezőt.
Hogyan kerültél a Radnóti Miklós Színház közelébe?
Tavaly tavasszal Rudolf Péter rendezett Spam operett címmel egy zenés darabot a színházban, és ehhez keresett koreográfust. Régi barátságunk és szakmai kapcsolatunk okán felkért a feladatra, és persze nagy örömmel vállaltam. A munkafolyamat nagyon harmonikusan telt, és Bálint András – az akkori igazgató – felvetette, hogy nem csak mint alkalmazott koreográfust, hanem mint rendezőt is meghívna a Radnótiba.
A következő lépés az volt, hogy mit rendezzek, mi az, ami közel áll hozzám. Először zenés darabban gondolkoztunk, sőt az is felmerült, hogy esetleg valami vígjátékot válasszunk.
Ez nem sikerült. Illetve majdnem sikerült… Kiválasztottuk – sok más darab után – a Turandotot Gozzitól, ami egy commedia dell’arte mű, így hordoz magában vígjátéki elemeket, de az alapvetése mégis egy drámai-lírai komolyság, komikus elemekkel átszőve.
Milyen prózai műveket rendeztél korábban?
Az első prózai munkám 2004-ben A vörös malom volt, Molnár Ferenc színműve. Jó élmény volt, szerettem, és szerintem sikeres is lett. Visszagondolva érdekes, hogy az is egy metróaluljáróban játszódott, és a Turandot díszlete is egy föld alatti alagút, egy bunker…
Ezután több zenés előadást rendeztem: Háry Jánost, Hairt, West Side Sotryt, Traviátát, Rigolettót, Hoffman meséit, aztán Gogoltól a Háztűznézőt Kecskeméten, majd Szegeden, amit még a POSZT-ra is beválogattak. Nagyon jó tapasztalataim vannak tehát a prózai színházzal kapcsolatban.
A Szegedi Kortárs Balett és a Radnóti Miklós Színház között ingázol jelenleg. Mennyire nehéz a váltás?
Egészen más szavakat ért meg egy színész és egy táncos, más a gondolkodásuk, teljesen más úton jutnak el oda, hogy készen legyenek egy szereppel, és egészen más követelményrendszerük van. Régebben nehézséget okozott szót értenem a színészekkel, mert más szakzsargont használok és más irányú a gondolkodásom. Ma meg épp ellenkezőleg: a táncosokkal beszélek néha úgy, mint a színészekkel.
Mennyire mozgásközpontúak a prózai rendezéseid?
Amikor rendezek, nem vagyok hajlandó koreografálni. Mindig azt érzem, hogy nem kívánja a próza az igazi koreográfiát. Ugyanakkor, akik látják a rendezéseimet, azt szokták mondani, hogy az előadásaim zeneisége és bizonyos helyzetek kezelése egyfajta koreográfia szerint zajlik. Szóval valahogy mégis úgy irányítom a dolgokat, hogy az a fajta fluiditás, amit a táncban is keresek, azok a nagyon harmonikus, egymásba gördülő mozdulatok ugyanúgy megjelennek itt is. Nem szeretem a döccenőket, inkább íveket szeretek látni.
Milyen lesz ez a Turandot?
Nagyon fontos, hogy egy előadásnak legyen saját világa és az adott rendszeren belül konzekvensen oldódjanak meg a felmerülő kérdések és szituációk. Ez az előadás ilyen lesz.
Behelyeztem a darabot egy nem túl távoli múltba, hogy lehánthassam róla a mesei elemeket. Szerettem volna, hogy közünk legyen a darabhoz, ezért egy olyan világot kerestem, amihez a magyar közönségnek mint közép-kelet-európai közönségnek köze van. Ez nem más, mint egyfajta diktatórikus, totalitárius rendszer, ha úgy tetszik, a mi volt szocialista barakkunk, amit sokan még nagyon jól ismerünk. Vagy legalábbis annak a lenyomata, hisz az még a mai társadalmi működésben is benne van. Ez az alap nagyon izgalmassá teszi a karaktereket, amik egyébként bizonyos szempontból sematikusak. Egészen máshova helyeződik már maga a császár is, aki egy jó bácsikának tűnik a darab elolvasásakor, de hogyha egy diktatúra fejeként ábrázoljuk, máris más vonatkozása lesz a mondatainak.
A díszlet és a jelmez is eszerint alakul. Az ötvenes évek militáris világát idézik. A díszlet – mivel egy háborús világban vagyunk –, egy bunker a föld alatt. Nagyon fontos ennek a térnek a zártsága, hogy nem lehet belőle könnyen kiszabadulni. Ez egy alagút, aminek a végét nem látjuk, csak azt tudjuk, hogy van benne egy kanyar. Cziegler Balázs díszlettervező nagyszerű térérzékét bizonyítja, hogy a Radnóti színpadán egy olyan perspektívájú alagutat csinált, ami azt az illúziót kelti, mintha egy nagy színházi térben lennénk.
Hol tart most a próbafolyamat?
A héten volt az első összpróbánk. Most látunk rá – a színészek és magam is – egyben az előadásra. Látjuk a ritmusát, a hosszát, a problémákat fel tudjuk tárni és a következő két hétben ezeket javítva és gyakorolva tudjuk befejezni a munkát. És birkózunk a darab nagy drámai jeleneteivel, leginkább a végével, ahol sok gyilkosság történik, és ezt mindig bonyolult színpadon ábrázolni. Ezek nehéz és érdekes pillanatai a próbafolyamatnak, keressük még a megoldásokat. De hát majd megtaláljuk őket.
Készítette: Széplaki Nóra
portréfotó: Falus Kriszta
nyílt próbán készült fotók: Jókúti György
