Az évad utolsó bemutatóját Zsótér Sándor rendezi, Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regényéből. Egy fiatal rendező, hajdan volt tanítványa, Szilágyi Bálint beszélget vele a regényről, a hősökről és a bezártság biztonságáról.
2012-ben rendezett utoljára a Radnótiban. A színház azóta sokat változott. És maga?
Zsótér Sándor: A színház szerintem változatlan. Új képeket raktak ki. Én nem tudok róla, hogy változtam volna.
Ősszel egy másik regényt rendez. És ha jól tudom, az egyetemen is dolgozik egy regényen. Miért nem színdarabokat választ, miért regényeket?
Zs. S.: Két teljesen különböző regény és két teljesen különböző ok. Az őszi egy krimi. Ritkán írnak színdarab-krimit. Sokat alkudoztunk Kováts Adéllal egy Schiller-darab szereposztásán. Így jutottunk el a bolondokházába érkező McMurphy történetéhez.
Egyszer már megrendezhette volna a Száll a kakukk-ot. Miért most választotta ezt a regényt?
Zs. S.: Akkor kaptam ezt a feladatot, most választottam. Az élet így hozta. És a társulat.
Maga kit tekint a regény főszereplőjének? Főhőst nem is merek mondani.
Zs. S.: Nem tudom, ki a főhős. Nincs rossz hős. Mert aki hős, nem lehet rossz. A mi hősünk bűnöző. A hős harcol, vagy megnyeri vagy nem. Mind a ketten hősök: McMurphy és Indián is. A hős az, aki valamit elér, akár belebukik, akár nem, nem a siker a lényeg. Ők ketten együtt hősök: McMurphy és Indián. A nő, aki fanatikusan csinálja, amit csinál az agyelvevésig, az nem hős.
A regény narrátora egy Indián, aki süketnek tetteti magát, az ő szemén keresztül látunk mindent és mindenkit. A többi ápolt mintha egyszerre tisztelné és nézné hülyének. Maga szerint mit képvisel a figura ebben a történetben?
Zs. S.: Az Indián tettet. Saját sorsát eszi. Számít a mérete. A kiveszőfélben lévő őslakos. A tettetéssel szeretne elveszni, ez félig sikerül is, védetté válik. A kívülálláshoz erejét a múltjából veszi. Maggal bír.
„Furi egy hely az ilyen, ahol fölnőtt férfiemberek egy nevetést meg nem mernek kockáztatni, és térdet hajtanak egy ilyen kifestett szájú, földúcolt csöcsű öreglány akaratának." Ezt az Indián mondja erről a helyről. Szerinte „furi". Maga szerint milyen?
Zs. S.: Aki nem veszett el, az az élet elől menekül a bezártság biztonságába. Könnyebb alávetni a földúcolt tyúknak magát, mint kakasként lépni. Az elveszettek meg tehetetlenek.
Mit gondol a regény humoráról? Újraolvasva a könyvet, engem meglepett. Nem emlékeztem, hogy ezen nevetni is lehet. Az egyik őrült például azt mondja: „mindnyájan nyuszik vagyunk, és egy Walt Disney-rajzfilmben ugrabugrálunk itt.”
Zs. S.: A nyúl gyáva. A rajzfilmfigurát lélekkel töltik meg. Animálják. Ratched az ő Walt Disney-jük.
Úgy tűnik, az ápoltak elfelejtettek nevetni. Talán ez a megfélemlítettség legbiztosabb jele. McMurphynek meg kell tanítani őket újra nevetni. Került már olyan helyzetbe, ahol magának is ezt kellett csinálnia?
Zs. S.: A színházban mást se csinálok. A színészekkel is és a közönséggel is. Hol nevetnek, hol nem.
Miss Ratched vajon hisz-e a terrorban? Ő belül meg van győződve arról, hogy az elektrosokk, a fegyelem, a megalázás az emberek javát szolgálja? Vagy azért csinálja ezt, hogy ő maradjon fölül és senkiben ne merüljön fel, hogy akár máshogy is lehetne?
Zs. S.: Is-is. Mint a színészek az igazgatóval, úgy vannak az ápoltak Ratcheddel.
McMurphy taktikus vagy ösztönös? Be akar bizonyítani az osztálynak valamit vagy csak önmagát adja, amit beindít egy folyamat? Szándékosan provokál vagy öntudatlanul rohan a vesztébe? Ravasz forradalmár vagy nagyranőtt gyerek? Esetleg a szemünk láttára változik meg?
Zs. S.: Ösztönös. Önmagát adja. Szándékosan provokál és öntudatlanul rohan a vesztébe. Nagyranőtt forradalmár és ravasz gyerek. Észrevétlenül megszereti a többieket.
Miért nem szalad el McMurphy, amikor elszaladhatna?
Zs. S.: Mert nem nyúl.
McMurphy megváltja ezeket az embereket?
Zs. S.: Nem.
És Maga szerint szükségük van ezeknek az embereknek megváltásra?
Zs. S.: Ők egy mozdulatot se hajlandóak tenni. Így nem lehet.
Hogy viszonyul a híres filmhez? Ilyenkor újranézi? Nyomasztó előkép? Inspiráció? Nyilván sok néző ez alapján vár majd el valamit az előadástól. Maga mit tud ezzel kezdeni? Akar egyáltalán?
Zs. S.: Megnéztem. Nem tudok vele versenyezni. Tökéletes. Nem tudom, hogyan kell vele törődni, de gondolni fogok rá.
Képzelje, az előadásáról álmodtam. Láttam a színészeket, ahogy spanyol körgallérban ülnek az elmegyógyintézetben és Schiller-szövegeket mondtak. Mit szól?
Zs. S.: Bár ilyen bátor lennék. Szép álom.
Portréfotó és olvasópróba fotók: Falus Kriszta
