Radnóti

1. megálló: Olvasópróba 2011. augusztus 30.

2. megálló: Bemutató 2011. október 16.

3. megálló: POSZT, szakmai beszélgetés 2012. június 11-12.

Célegyenesbe fordult a próbafolyamat. Vészes iramban közeledik a bemutató, nemsokára találkozik az előadás a közönséggel. Egyre több dolog igazi a színpadon. A jelzésdíszlet helyét átveszi a valódi: bekerült egy letűnt, boldog kor atmoszféráját idéző szecessziós keret, egy fotografáló masina, egy kandalló; a régebbi előadásokból kölcsönvett, már nem játszó (tehát repertoár előadásban nem szereplő), az elmúlt hetekben jelzésként funkcionáló kellékek helyett megjelennek azok, amiket használni fognak a színészek az előadásban. Ahol eddig be kellett érnünk az "itt majd zene lesz"-megjegyzéssel, ott most már felcsendülnek a Dinyés Dániel által írt dallamok.

Rendelkezőpróba. Ez olyasmi a színházban, mint a szabásminta készítése a szabóműhelyben. Az anyag adott - esetünkben az Anatol az, de hogy a ruha (vagyis az előadás) milyen szabású legyen, egyenes vonalú vagy ejtett, sliccelt vagy raffolt, zsabós vagy zsebes - az most dől el. A rendező nagy vonalakban vázolja, hogy képzeli a jeleneteket. Mind tartalmilag, mind formailag. Honnan hova megy színész, honnan hová tart a jelenet. És ez az első nagy csaták időszaka is, ugyanis ekkor találkoznak a rendező és a színészek elképzelései. Különösen izgalmasan alakul ez Bálint András és Pál András - vagy ahogyan Schneider Zoltán hívja őket: a két Anatol - esetében. Az Andrások nagyon különböznek, de sok szempontból hasonlítanak is.

Arthur Schnitzler: Anatol. Olvasópróba. A színészek, az ügyelő, a súgó, a dramaturg, a kelléktárvezető, a ruhatárvezető, a világosító, egyszóval mindenki, akinek dolga lesz az előadással a társalgóban - magyarul büfében - tömörül. Ja, és persze az igazgató, aki ezúttal a rendező is egy személyben.