Naiv, idealista vagy csak szimplán hülye vagyok, de úgy gondolom, hogy igenis van értelme a demokráciának, ennél jobb társadalmi berendezkedést nem talált még ki az emberiség, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy gyakorolni nem tudjuk.
Az athéni virágkor se tartott túl hosszú ideig. Nekünk nem képezi a kultúránk részét. Tanulni, tanítani kellene. Kisgyerekkortól. Az érdekérvényesítést, a másik ember elfogadását, a szolidaritást, azt, hogy kiállunk a jogainkért és nem hagyjuk csorbítani azokat. Irigylem azokat a nemzeteket, akik a legkisebb jogtiprás következtében utcára vonulnak. Mert tudják, hogy a hatalom technikájából adódik, hogy mindig van következő lépés. A hajó meddig marad ugyanaz, ha elkezdjük kicserélgetni a deszkáit?
A rendszerváltáskor (amit Cserhalmi Gyurka már akkor gengszterváltásként emlegetett) pont végeztem a Színművészetin. Boldog, reményteljes időszakként éltem meg, hiszen mindannyian úgy éreztük: megnyílik előttünk a világ. Hegyeshalomnál megállás nélkül átautózni évekkel később is könnyfakasztó volt.
Azt gondoltam, annyi jó minta van a világban a demokrácia gyakorlására, csak sikerül valamelyiket utánozni! Sőt, mindegyikből a legjobbat nálunk is meghonosítani! Naiv, idealista vagy csak szimplán hülye voltam.
De azt legrémisztőbb álmomban sem gondoltam volna, hogy 30 év elteltével vissza fogunk jutni 40 évvel korábbra, elvándorol az ország egy része, az oroszok újfent a spájzban lesznek, bizonyos témák érintésekor az emberek suttogóra redukálják majd a hangerejüket, mindenfajta függetlenség korlátozva lesz, elüldöződik az ország egyik legsikeresebb egyeteme, és ilyen mértékben lesz megcsonkítva az egyik legnagyszerűbb vívmányunk: a Szabadság.
Ezt sikerült a gyermekeimre hagyni…
Megjelent a Radnóti 2019|2020-as Évados Magazinjában.
fotó: Máté Balázs
