A színház nem demokratikus intézmény, mondják, de a civil társadalomban, állampolgári közérzetünk szempontjából szükséges a demokrácia. Milyen demokrácia?
Polgári vagy szocialista, liberális avagy illiberális, nemzeti vagy esetleg népi?
„Próbálkozik a demokrácia” – mosolygott egy barátom, amikor 1985-ben pályázatot írtak ki a Radnóti Színpad direktori posztjára, a népi demokráciánk utolsó évtizedeiben ugyanis nem létezett színigazgatói pályázat. A szakmai bizottság végül engem javasolt a nálam politikailag esélyesebb kollégáimmal szemben, és a Fővárosi Tanács kinevezett. Dolgozott a demokrácia.
Igazgatásom első éveiben nyitott műsorpolitikával – a Szóváltás sorozat felvilágosult vitaestjeivel, ahol a társadalmiművészeti élet legjobbjai vitatkoztak a színpadon –, ha csekély mértékben is, részesei voltunk a rendszerváltásnak.
A „négyigenes” népszavazás népszerűsítésében 1989 novemberében Darvas Iván, Bródy János, Koncz Zsuzsa, Hegedűs D. Géza és mások társaságában aktív szerepet vállaltam, amelyet többek között az SZDSZ és a Fidesz kezdeményezett. A demokratikus Magyar Köztársaság kialakításának fontos epizódja volt ez a négy igen. Tavasszal az 1990-es első szabad parlamenti választás előkészítésében a Szabad Demokraták Szövetségének jelöltjeit támogattam, felléptem kampányrendezvényeiken, hittem a demokratikus Magyarországban.
Manapság sok gondja van a demokráciának világszerte, a betegség tünetei mutatkoznak, és különösen nálunk vitatják, hogy szükség van-e demokráciára, és ha igen, milyenre.
Véleményem szerint állampolgári jogunk a józan, felvilágosult, mértéktartó, intelligens demokrácia.
Megjelent a Radnóti 2019|2020-as Évados Magazinjában.
fotó: Máté Balázs
