Az idei évadban a Radnóti Színház elmozdul, kilép a komfortzónájából, s új kihívások elé néz. 6 játszóhelyen találkozhat velünk a közönség. A társulat tagjait is próbáltuk kimozdítani a komfortzónájukból, ezért olyan kérdéseket tettünk fel nekik, amelyek személyes területeket érintenek. Idén a havi műsorok hátoldalán és itt a blogon az ő válaszaikat olvashatják, ebben a hónapban Lovas Roziét, amely témájában kapcsolódik A művésznő és rajongói című legújabb bemutatónkhoz is.

 

"Szerintem terméknek lenni nem rossz dolog. Jó terméknek. Hogy mikortól válik az ember azzá, azt nem tudom. Bizonyára a nyilvánossággal van összefüggésben. Azzal, hogy én ezt a szakmát választottam és művelem, vállaltam a nyilvánosságot. Látszódom. Szerepeken keresztül ugyan, ami nem egy az egyben rólam szól, de az én törekvésem az, hogy mindig minden úgy legyen hiteles, hogy közben a lehető legszemélyesebb és legőszintébb is. Így talán lesz ezeknek a szerepeknek egy rám jellemző íze, hangulata, milyensége, lovasrozissága, amitől egyedi lesz, olyan, ahogyan az én szememen keresztül látszódik a világ. Ez az egész a néző fejében, szemében, lelkében valószínűleg összemosódik és összekapcsolódik a személyemmel, a nevemmel, velem. Lesz belőlem egy termék. Az én feladatom, hogy megőrizzem a minőségét, hogy kíváncsi és jelen idejű legyek. Jelenthet az ember neve, a termék, egyfajta garanciát a jó minőségre. Ez talán nem rossz dolog. Ez az én törekvésem is. Ez vonz magával bennem egy folyamatos figyelést, elégedetlenséget, nyughatatlanságot, maximalizmust. Szükségem van visszaigazolásra is a munkámmal, a milyenségemmel kapcsolatban, mert azt érzem, hogy ez a látszódás, hogy engem folyamatosan néznek, komoly felelősség is.

Nem tudom hol vannak a határok, mennyit és mit vállalhat az ember. Nem hiszem, hogy ezek szabályszerűen és általános érvényű elvek mentén kőbe vannak vésve, és nem is szeretem, ha valamiféle pökhendi attitűdből vagy esetleg tájékozatlanságból csak úgy megítéltetik egy ember és az ő munkássága – hogy ez jó, az viszont nem, ezt még szabad, azt viszont már nem… Szerintem nincsenek általános szabályok és igazságok, minden az adott pillanattól, személytől, mondanivalótól és minőségtől függ. Azt kifejezetten szeretem és izgalmasnak találom, ha valaki a saját, tőle megszokott komfortzónáján kívül is mer és tud magas színvonalat képviselni. Jó kihívás és fontos egy olyan közegbe vagy műfajba átemelni a saját magam által képviselt és fontosnak tartott értékeket, ahol esetleg nem ez a mérvadó.

De ezt én csinálom, ezek az én döntéseim és vállalásaim. Nem éreztem még azt, hogy valaki más csinált volna belőlem terméket. Folyamatos félelem van bennem azzal kapcsolatban, hogy rossz hatások által elromlok, felejtek, és rossz dolgok ragadnak rám. De a vállalásokon kívül az is az én felelősségem, hogy vigyázzak magamra, hogy keressem azokat a közegeket és embereket, akik által szívesen befolyásolódom, akiket nagyra tartok és akiktől tanulni szeretnék. Akik szólnak, ha baj van, ha esetleg egy tőlem idegen irányba kanyarodnék. Szerencsére elég sok ilyen emberrel kapcsolódtunk egymáshoz. Akiken keresztül néha tisztábban látom saját magamat. Ők segítenek.

Egyszer megtaláltam magamban, valahol mélyen, egy tiszta, zűrzavaroktól és hamis hangoktól mentes pontot. Ide próbálok meg mindig visszatalálni. Ott egy picit csendben maradni és egyedül lenni. Az akkor és onnan érkező válaszok mögött tudom, hogy én vagyok. Ez megnyugtató. Legalább ennyi. Pont."

Lovas Rozi

Fotó: Dobos Tamás