Radnóti

A Radnóti Színház 2012-ben indult színház-pedagógiai programján keresztül már eddig is számos alkalommal nyílt lehetőségünk párbeszédet folytatni a közönséggel. Ezek a beszélgetések, legnagyobb örömünkre, nem csak – remélhetőleg mindkét fél számára – hasznosak, de jó hangulatban is telnek. Mivel azonban a program eseményeire az érdeklődők csak korlátozott számban férnek be, ezentúl írásbeli összefoglalót adunk a találkozókról.

VASÁRNAPI SZALON – KURÁZSI 2013.02.03. „Mazsolás nézőre vágyom” – mondta Zsótér Sándor a Kurázsi mama és gyerekei c. előadás kapcsán tartott közel háromórás Vasárnapi Szalonon. Mit jelent ez? 

Többen annak adtak hangot, hogy a Zsótér rendezte előadás bosszantó, mert a nézőnek szembesülnie kell azzal, hogy nem ért meg mindent. Az előadást gyakran éri az a vád, hogy túl sok: számos rétege van, a rengeteg vizuális és verbális információ összességében befogadhatatlan, a szimbólumok lefordíthatatlanok.  Ezért van olyan, aki szünetben feladja; kilép abból a párbeszédből, amit az előadás kezdeményezett.Voltak, akik arról számoltak be, hogy a kezdeti bosszankodás után úgy döntöttek, nem mennek haza, hanem lazítanak, hátradőlnek, lesz, ami lesz – és ettől a ponttól élvezni kezdték az estét. Egy nézőt kifejezetten az ragadott meg, hogy a rázúduló impulzusokból kedvére mazsolázhatott. „Mazsolás nézőre vágyom” – mondta erre Zsótér Sándor. A problémakör összefoglalásaként elhangzott, hogy a képek asszociációs lehetőségek, mindenki annyit csipeget belőle, amennyire igénye és ideje van a történet befogadása, követése mellett – valamint, hogy vannak dolgok, amiket nem kell logikusan megmagyarázni, mert az érzékekre hatnak, akár egy mese. A szimbólumok nyelvéről nincs egyetlen pontos fordítás, éppen annyi van, ahányan nézik. Ha az ember nem akar mindent megmagyarázni és mindent észrevenni, hanem hátradől, és engedi, hogy hasson rá, amit érzékel, akkor kezd az előadás a maga összetettségében működni. Többen sajnálkoztak, hogy már nem tudunk úgy figyelni, mint a gyerekek.
És hogy mitől nehéz nézni a Kurázsit? Például azért, mondta Zsótér, mert ami szándék szerint vicc, játék vagy mesekönyv, az a közönség egy részének akadály lehet. Az eredetileg mintegy harmincszereplős darabot mindössze nyolcan játsszák.  A női szereplők állandóak, de a férfiszínészek váltogatják szerepeiket. Nehézséget okozhat azonnal beazonosítani, hogy ki kicsoda, hiszen a színészek nem archetípusokat játszanak, hanem összetett karaktereket. A jelenlévő nézők felvetették, hogy már Brecht személye is távol tarthatja a közönséget. Felsejlő iskolai emlékek alapján a német klasszikust didaktikusnak, elidegenítőnek tartjuk, és az rémlik, hogy a darabjai végén nincs megoldás. Ungár Júlia, Zsótér állandó dramaturgja ekkor felsóhajtott, hogy az elidegenítés milyen  rossz hangulatú szó. Talán nem is kellene iskolákban kimondani. Zsótér és  Ungár Júlia Brecht elkötelezett hívei, a Kurázsinak is harmadszor, és valószínűleg nem is utoljára futottak neki. Brecht ugyanis rafinált szerző. A darabjaiban mindig van valami csavar, bölcs rálátás az életre. A Kurázsi története látszólag egy szimpla mese, de valójában körmönfont helyzetek sora. Olyan szituációkba kerülnek a hősök, amelyekben nincs jó döntés. 

Például Kurázsi mamának választania kell a történet egy pontján a fia és a kocsija között. Hezitál, így kivégzik a fiút. Mondhatjuk, hogy egy anyának nincs min gondolkoznia egy ilyen pillanatban, de ez a helyzet leegyszerűsítése lenne, hiszen ha feláldozza a kocsit, akkor nem marad semmijük, ő maga és gyermekei éhen halnak. Kurázsi pedig túlélni akar. Okos, vagány, ravasz asszony, aki pontosan látja a helyzetet. Tudja, hogy a háborúban a kisember nem nyerhet. Mégis bízik benne, hogy zabrálással előrébb juthat. De Brecht figyelmeztet, hogy ebből nem lehet hasznot húzni: a háborúban nincs olyan, hogy jó. Yvette, az örömlány ugyan feljut a csúcsra, de milyen áron? Beteg, öreg, illúzióvesztett és magányos. Cserébe van egzisztenciája.

Bertolt Brecht:

Kurázsi mama története

Volt egyszer egy mama

Kurázsi mamának hívták

Épp harminc éves háború folyt

Kereskedett míg vívták.

A háborútól nem félt

Hasznot remélt a hadból

És vitte lányát s két fiát

Ők is hadd járjanak jól.

A hős fiu hősi halált halt

Követte derék-gyerek öccse

A lánynak épp túl jó szive volt

Hogy a golyó átütötte.

ford. Tandori Dezső

 ******************

 Ha van vétke Kurázsinak, talán az, hogy a gyermekei helyett akar dönteni. Sok mindenre megtanítja őket, csak épp a túlélésre nem; ő maga akarja megvédeni őket, persze sikertelenül. A gyerekek fontosak neki, csak néha elfeledkezik róluk. Megy előre a futószalagon, mint egyik néző találóan megjegyezte, és onnan nem néz se oldalra, se hátra. Néha kizökken, megáll egy pillanatra: akkor, amikor meghal a fia vagy a lánya. De aztán megy tovább. Utólag könnyű elítélni őt, de a saját életünkben mi is sokszor bután döntünk. Nem bűnös ő, inkább vak. És lenyűgöző erő van benne: szenvedélyesen csinálja, amit csinál. Esze is van, humora is van, nem egy boszorkány. Ugyanakkor lop, csal, hazudik, semmilyen skrupulusa nincs ezzel kapcsolatban. Összetett személyiség – kihívás megmutatni a fény és árnyék állandó változását.

A díszlettel kapcsolatban Ungár Júlia elmondta, hogy a mai világra nagyon erős vizuális kultúra a jellemző, ez egyfajta befogadói elvárást is meghatároz. Zsótérnál a látvány mindig fontos eleme az előadásnak, de nem a szöveget képezi le, hanem valami pluszt ad ahhoz képest. Ez nem feltétlenül tartalmi többletet jelent. A díszletelemek több történelmi és kulturális réteget jelenítenek meg. A háttérfüggönyökön iszonyú jelenetek rajzolódnak ki korabeli, a harmincéves háborúval egykorú metszetek képein.

Elöl szobabelsőket ábrázoló festmény: Kurázsi otthona. Noha a történetből tudjuk, hogy az asszony és családja a kocsin (és a kocsiból) él, állandóan vándorúton vannak, ezek a polgári lakok behozzák a háború otthonosságának gondolatát. Mert az ember a legextrémebb körülmények között is csak a hétköznapjait éli. Ha harminc évig tart egy háború, azt megszokják a benne élők, sőt, aki beleszületik, annak a számára ez a normális. A második felvonás hatalmas függönyei kortárs vallási tárgyú képeket ábrázolnak. Ez a darabtól látszólag idegen világ, valójában azonban szorosan kapcsolódik Brechthez, hiszen a Kurázsi egy vallásháború idején játszódik, amikor egy eszme nevében ölnek és becstelenítenek meg embereket.

Amerikától Európáig, mióta a darabot játsszák, a díszletkép meghatározó eleme volt a kocsi. A Zsótér-féle előadásban nóvum, hogy a kocsi Kurázsi negyedik gyerekeként jelenik meg. Egy olyan lény, akinek érzései vannak, személyes viszonya van a szereplőkkel és véleménye a döntéseikről. Ez érzékletesen fejezi ki Kurázsinak a kocsihoz való viszonyát és a választás nehézségét.

A színészi játékkal kapcsolatban Zsótér egy korábbi nézői kritikára reagálva elmondta, hogy a színészek azért beszélnek gyakran a nézők felé fordulva, mert fontos, hogy látszódjon az arcuk, a szemük. A lényeget a tekintetükből tudjuk kiolvasni. A történet konfliktusok és döntések sora, a nézővel való szembefordulás pedig látni engedi a gondolat születését. Jó esetben így a néző a dilemma részesévé válik, és bekapcsolódik a gondolatmenetbe. Egyébként az életben sem nézünk mindig arra, akihez szavainkat intézzük.

 Kurázsit Kováts Adél letisztultan, szikáran játssza, míg a körülötte lévő alakokat széles színészi eszköztárból gazdagon színezve formálják meg a többiek. Más szóval a „finom körítésben Adél a halacska”. Brecht darabja különösen alkalmas erre, mert nem pszichorealista színjátszást kíván, mint pl. Ibsen, hanem megengedi a molière-i pojácáskodást.

A Kurázsi tulajdonképpen nem más, mint kabaréjelenetek tömkelege. Olyan éles, csupasz, szenvedélyes, megvilágító, sarkos és sarokba szorított helyzeteket felmutató rövid jelenetek sora, amiket könnyedén, jó ritmusérzékkel és sprőden kell játszani. A darab humorát alapvetően a békaperspektíva adja: Brecht kisembereket beszéltet, akik a gangon politizáló háziasszonyokhoz hasonló módon fejtik ki nézeteiket a háborúról és az életről. Ennek megfelelően szitkozódnak, gúnyolódnak, frivolak – nem nagy, súlyos és letargikus gondolatokat fogalmaznak meg. A háborúban nincs depresszió, az emberek nevetni akarnak, a nevetésnek pedig gyógyító ereje van.

 ************

Állítólag Brecht maga is fellépett egy berlini kabaré színpadán hat alkalommal, 1922-ben, kezdő író-rendező korában. Két saját dalt adott elő, köztük a groteszk hangvételű háborús nótát: a Legenda a halott katonárólt. A linkre kattintva megtalálják a német és a magyar szöveget (utóbbit Eörsi István fordította), és meghallgathatják a dalt Ernst Busch, német színész előadásában, aki főszerepet játszott a Koldusopera 1928-as berlini ősbemutatójában.