MIÉRT EMLÉKEZÜNK? – A RADNÓTI SZÍNHÁZ ÖTVENHATRÓL - Pál András

A Radnóti Színház idén úgy emlékezett meg ötvenhatról, hogy beszédtémává avatta a színházon belül az évfordulót, a családi emlékeket, a megemlékezés gesztusát és a fiatalok viszonyát mindehhez. Az intézmény dolgozói egymástól függetlenül nyilatkoztak, ezek pedig együtt adnak ki egy közös képet. Naponta ismerhetik meg egy-egy színész vagy munkatárs nézőpontját, a szövegek mellé pedig a Fotrepanról, egy online fotóarchívumból gyűjtöttünk 1956-os képeket.

Az interjúkat készítette: Kelemen Kristóf.

Himfy utca a Villányi útról nézve - 1956 FOTÓ-FORTEPAN

„Nem szeretném kiadni a nagyapám történeteit. Ő ötvenhatról keveset beszélt, és akkor is suttogva, még a rendszerváltás után is. Hiába mondtuk neki, hogy már semmitől sem kell félnie, ő azt állította, hogy jobb ez így. „Ez már reflex, fiacskám”

Én a nagyapámra világ életemben hősként néztem fel, és az egész generációjára hősként nézek fel – mindenkire, aki a második világháborút megjárta. Olyat hordoznak magukban, amiről nekünk fogalmunk sincs. A nyolcvanhat éves nagybátyám, aki ’56-ban disszidált, és Ausztráliában élte le az életét, pár napja hazajött Magyarországra: a felesége, akivel az elmúlt ötvenhat évben házasok voltak, nemrég elhunyt, és a bácsikám úgy döntött, hogy ő Magyarországon szeretne meghalni – még ennyi idő után is ragaszkodik az otthonához, és boldogság neki, ha magyar hangot hallhat. Annak idején ’56-ban ő túlélt egy sortüzet, és megdöbbentő dolgokat mesélt: hogyan mászott ki a sortűz után a halottak alól, hogyan vadult meg a tömeg, és dobott ki egy ártatlan embert az ablakon, hogyan menekült el ő mindezek után Svájcba pénz és minden egyéb nélkül, hogyan segítettek ott neki az emberek, majd hogyan ismerkedett meg a későbbi magyar feleségével Ausztráliába menet a hajón. Arról is beszélt, hogy mennyire nem tudjuk ma már, hogy ’56-ban ki kit szolgált, hogy ki miért volt felelős, és a menekülők közül hányan voltak azok, akik csak az elszámoltatás elől tűntek el. Tehát azt érzem, hogy mindezeket megérteni mai fejjel nem lehet pontosan, maximum gondolkodhatunk róluk, és megpróbálhatunk közelíteni a témához.

Nekem nagyon jó képem volt ötvenhatról lázadó tinédzser koromban, és nagyon kiégett, közönyös, szomorú képzettársításaim lettek mostanra. Tinédzser koromban valami olyasmit jelentett, hogy nem szabad tűrni, ma pedig azt látom, hogy birkaként tűrünk mindent, és meg is fáradtunk már ebben az egészben – tehát nagyon csalódott vagyok. Politikai pártok kisajátították ötvenhatot, és megpróbálják azt a hatalmi céljaikra felhasználni.”

Pál András, színész

Bálint András visszaemlékezését itt találjátok

Garai Judit - dramaturg visszaemlékezését itt találjátok

Horváth Szilvi - gazdasági titkár visszaemlékezését itt találjátok

Adorjáni Bálint visszaemlékezését itt találjátok

Schaffler Saca - marketing- és kommunikációs vezető visszaemlékezését itt találjátok

0 Tovább

MIÉRT EMLÉKEZÜNK? – A RADNÓTI SZÍNHÁZ ÖTVENHATRÓL - Schaffler Saca

A Radnóti Színház idén úgy emlékezett meg ötvenhatról, hogy beszédtémává avatta a színházon belül az évfordulót, a családi emlékeket, a megemlékezés gesztusát és a fiatalok viszonyát mindehhez. Az intézmény dolgozói egymástól függetlenül nyilatkoztak, ezek pedig együtt adnak ki egy közös képet. Naponta ismerhetik meg egy-egy színész vagy munkatárs nézőpontját, a szövegek mellé pedig a Fotrepanról, egy online fotóarchívumból gyűjtöttünk 1956-os képeket.

Az interjúkat készítette: Kelemen Kristóf.

Móricz Zsigmond körtér, szemben a Villányi út - 1956 FOTÓ: FORTEPAN/PESTI SRÁC

„Nagyon szeretem a Szamárköhögés című Gárdos Péter filmet, abban van egy jelenet, amikor Törőcsik Mari felmegy a lakásba, és a hóna alatt visz egy kenyeret, amit korábban átlőttek, és csak fönt veszi észre, hogy tulajdonképpen őt majdnem megölték – mindez végtelenül egyszerűen van megmutatva. Nekem ez a momentum arról szól, hogy hogyan válik a történelem az életünk részévé. Sose tudod, amikor benne vagy, hogy ez most a történelem, és így tulajdonképpen ugyanolyan egyszerű része lesz az életnek a forradalom, a felkelés, a megemlékezés, mint az az átlőtt kenyér.”

Schaffler Saca, marketing- és kommunikációs vezető

Bálint András visszaemlékezését itt találjátok

Garai Judit - dramaturg visszaemlékezését itt találjátok

Horváth Szilvi - gazdasági titkár visszaemlékezését itt találjátok

Adorjáni Bálint visszaemlékezését itt találjátok

0 Tovább

MIÉRT EMLÉKEZÜNK? – A RADNÓTI SZÍNHÁZ ÖTVENHATRÓL - Adorjáni Bálint

A Radnóti Színház idén úgy emlékezett meg ötvenhatról, hogy beszédtémává avatta a színházon belül az évfordulót, a családi emlékeket, a megemlékezés gesztusát és a fiatalok viszonyát mindehhez. Az intézmény dolgozói egymástól függetlenül nyilatkoztak, ezek pedig együtt adnak ki egy közös képet. Naponta ismerhetik meg egy-egy színész vagy munkatárs nézőpontját, a szövegek mellé pedig a Fotrepanról, egy online fotóarchívumból gyűjtöttünk 1956-os képeket.

Az interjúkat készítette: Kelemen Kristóf.

Rákóczi tér - József körút sarok - 1956., FOTÓ: FORTEPAN PESTI SRÁC2


„Én erdélyi vagyok, a családunk is erdélyi, tehát a nagyszüleim nem vettek tevékenyen részt az akkori eseményekben. Azt sajnos nem tudom, hogy ők akkor mennyit észleltek az itthoni történésekből, pedig érdekes lett volna megkérdezni őket. Ugye mindig a győztesek írják a történelmet, és mindig egy adott tankönyvből tanulunk, ezért is bánom, hogy nem beszéltettem többet őket, nem ültem és hallgattam a történeteiket – csak hát gyerekként annyira türelmetlen az ember.” 

Adorjáni Bálint

Bálint András visszaemlékezését itt találjátok

Garai Judit - dramaturg visszaemlékezését itt találjátok

Horváth Szilvi - gazdasági titkár visszaemlékezését itt találjátok

0 Tovább

MIÉRT EMLÉKEZÜNK? – A RADNÓTI SZÍNHÁZ ÖTVENHATRÓL - Horváth Szilvi - gazdasági titkár

A Radnóti Színház idén úgy emlékezett meg ötvenhatról, hogy beszédtémává avatta a színházon belül az évfordulót, a családi emlékeket, a megemlékezés gesztusát és a fiatalok viszonyát mindehhez. Az intézmény dolgozói egymástól függetlenül nyilatkoztak, ezek pedig együtt adnak ki egy közös képet. Naponta ismerhetik meg egy-egy színész vagy munkatárs nézőpontját, a szövegek mellé pedig a Fotrepanról, egy online fotóarchívumból gyűjtöttünk 1956-os képeket.

Az interjúkat készítette: Kelemen Kristóf.

Akácfa utca a Rákóczi út felől - 1956 FOTÓ-FORTEPAN

„Nekem nincs történetem ötvenhatról, és ennek az az oka, hogy csak apukám szülei éltek akkor Budapesten, viszont amikor megkérdeztem őket, azt mondták, hogy nem mesélnek erről semmit, főleg a nagypapám. Azt mondta, hogy ő nem mond semmit, mert ötvenhatról össze-vissza beszélnek a tévében és a rádióban, és azok közül semmi sem igaz. Azt nem mondta ki, hogy fél erről beszélni, de én éreztem ezt is a dolog mögött. Hiába mondtam neki, hogy már semmi sem történhet, akkor is hajthatatlan volt. Már kilencven éves elmúlt, teljesen jó szellemi állapotban van, de egyáltalán nem hajlandó erről beszélni. Azt hiszem, akartam kicsit, hogy kiderüljön, hogy mondjuk ők akkor bátrak voltak, vagy hősies dolgokat tettek.
Ha ötvenhatra gondolok, az egész téma nekem kicsit azt is jelenti, hogy meg kellett tenni valamit azért, hogy változás legyen, és mégis történtek olyan dolgok, amelyekkel nem tudok azonosulni. A Kazamaták című Térey-darab kapcsán gondolkodtam el ezen, ami eléggé jól bemutatta azt a helyzetet, amikor lincshangulat alakult ki ’56-ban, és elszabadultak az indulatok. Mostanában is sokszor eszembe jut, hogy miközben az emberek nagy része éhezik, vannak ezek a politikusok és celebfeleségek, akik szépek, divatosak, sok pénzt költenek, és ha lenne bármilyen polgárháború, adná magát, hogy ők a lehetséges áldozatok. De ők csak a szimbólumai valaminek, és ha bármi ilyesmi történne, abban a pillanatban én csak azt látnám, hogy ő is egy ember.”

Horváth Szilvi, gazdasági titkár

Bálint András visszaemlékezését itt találjátok

Garai Judit visszaemlékezését itt találjátok

3 Tovább

MIÉRT EMLÉKEZÜNK? – A RADNÓTI SZÍNHÁZ ÖTVENHATRÓL - Garai Judit

A Radnóti Színház idén úgy emlékezett meg ötvenhatról, hogy beszédtémává avatta a színházon belül az évfordulót, a családi emlékeket, a megemlékezés gesztusát és a fiatalok viszonyát mindehhez. Az intézmény dolgozói egymástól függetlenül nyilatkoztak, ezek pedig együtt adnak ki egy közös képet. Naponta ismerhetik meg egy-egy színész vagy munkatárs nézőpontját, a szövegek mellé pedig a Fotrepanról, egy online fotóarchívumból gyűjtöttünk 1956-os képeket.

Az interjúkat készítette: Kelemen Kristóf.

FOTÓ: FORTEPAN / adományozó UVATERV

„Anyukám mosonmagyaróvári, és ott ugye ’56-ban eléggé sok dolog történt, ezek közül a sortűz az, amiről a legtöbben tudnak. Anyukám akkor kilenc éves volt, a templomtéren laktak, és arra tisztán emlékszik, hogy amikor egyik reggel kinézett az ablakon, rengeteg tank állt ott, és az egyik tanknak az ágyúcsöve pont az ő házuk felé, az ő ablakukra mutatott. De az a kép is sokszor bevillan neki, ahogy a rengeteg letakart holttest között mennek az utcán, és egyszer csak meglát egy kezet, aminek nincs gazdája.

Anyukám bátyja, Gyuszi bácsi, aki akkor tizennyolc éves volt, ’56-ban elhagyta az országot, és Svájcba menekült. Anyukám ebből arra emlékszik, hogy a nagybátyám egyszer csak eltűnt, nem jött haza, és az anyukájuk nagyon kétségbe volt esve, mert sajnos azt a rémhírt kapták, hogy lelőtték őt menekülés közben. Egy hónapig ebben a tudatban éltek,  de a nagybátyám végül a Szabad Európán keresztül Bécsből üzent, hogy épségben van.

A nagybátyám akkoriban egy gyárban dolgozott Óváron, és megbeszélték a többiekkel, hogy a vasútnál találkoznak majd, és onnan indulnak el a szántóföldeken át Ausztria irányába. Amikor az indulás előtt olyan dél körül hazament, a nagymamám pont a ház előtt állt – a boltból hazafele jövet beszélgetett valakivel –, és csodálkozott is, hogy mit keres ott a nagybátyám, és akkor Gyuszi bácsi azt mondta, hogy csak a kártyapakliért ugrott haza, mert a munka után majd elmennek kártyázni, és még mutatta is a kártyát, amit elővett a munkáskabátja zsebéből. Ez olyan szívszorító nekem, hogy hazaugrott titokban, és a nagymamám éppen találkozott vele, és akkor még volt annyi lélekjelenléte, hogy viccelődjön, nem roppant össze, nem mondta el nagymamámnak, hogy mire készülnek, mert csak így lehetett abban biztos, hogy nem esik bántódása a családjának.

János, a férjem mesélte, hogy az ő nagypapája ebben az időben Mosonmagyaróváron határőr volt. Nagyon furcsa belegondolni, hogy itt vagyunk 2016-ban, férj és feleség, 1956-ban pedig az ő nagypapája, amikor az én nagybátyám épp menekült, ott cirkált a határnál. ”

Garai Judit, dramaturg

Bálint András visszaemlékezését itt találjátok.

2 Tovább

Radnóti

blogavatar

A Radnóti Miklós Színház blogja. Hírek, információk, érdekességek.

Facebook

További képek Instagram oldalunkon

Hírlevél feliratkozás

* indicates required

Hozzájárulok, hogy a Radnóti Színház hírlevelet, ajánlót és egyéb értesítést küldjön számomra

Amennyiben nem szeretné kapni a Radnóti Színház hírleveleit, minden levelünk alján megtalálja a leiratkozás gombot. A Radnóti Színház adatkezeléssel és adatvédelemmel kapcsolatos irányelveit itt találja: http://radnotiszinhaz.hu/adatkezelesi-es-adatvedelmi-tajekoztato/ További információ: titkarsag@radnotiszinhaz.hu.

We use Mailchimp as our marketing platform. By clicking below to subscribe, you acknowledge that your information will be transferred to Mailchimp for processing. Learn more about Mailchimp's privacy practices here.