Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Buborékok próbanapló 2.

Mohácsi János rendezői munkájával szorosan összefügg a színdarabok írása és átírása, ebben partnere öccse, István is.

Ezúttal Csiky Gergely Buborékok című színdarabját dolgozták át a Radnóti társulata számára. Hogy hogyan, abból adunk egy kis ízelítőt.

0 Tovább

Buborékok próbanapló 1.

Immáron negyedik hete zajlanak a Buborékok című, eredetileg Csiky Gergely, esetünkben inkább Mohácsi testvérek által írott darab próbái a színház falai között.

Három héttel ezelőtt a rendező, a tizenhat szereplő, a zenészek, és a számos háttérdolgozó birtokba vették a kisméretű színház egészét. Azóta egy átlagos délelőttön az épület közösségi terei zsúfolásig teltek. Míg néhányan Remete Krisztával - az előadás jelmeztervezőjével - az öltözőben a leendő jelmezeket próbálják, a többiek a büfében már a következő jelenet szövegét mondják össze. Kósza kellékesek és díszítők egyre-másra vágnak át a nyüzsgő tömegen, hogy minden felmerülő ötlet a lehető leghamarabb és legjobban megvalósulhasson, hisz mindeközben a színpadon folyik a próba.

0 Tovább

Karamazov testvérek próbanapló II. rész

Belecsaptunk a főpróbahétbe. Áll a díszlet, készen vannak a jelmezek, már technikával együtt próbálunk naponta kétszer. A színészek néha szerepneveken szólítják egymást és sokszor a szabadidejükben is a szöveget gyakorolják.

0 Tovább

Karamazov testvérek próbanapló I. rész

Már javában zajlanak a Radnóti Színház legújabb bemutatójának, a Karamazov testvéreknek próbái (premier: december 21!). A karácsonyi hangulatról az apagyilkosság üdítő témája és Alfred Shnittke "enyhén" diszharmonikus zenéje gondoskodik…

0 Tovább

A csillagos ég - próbanapló 4. rész

Elkezdődött a főpróbahét és az egész színház dupla sebességre kapcsolt. A lassabb, sok megállással szabdalt rendelkező próbák befejeződtek, az előadás pedig kezd összeállni, egységessé formálódni. A tegnapi éjszakát mindenki feszülten várta, hiszen akkor ment először egyben, szinte megállás nélkül a darab. Ilyenkor mindenki feszülten figyel. A jelenetek közti változások technikai kérdései, a fények és a zene helye, illetve a dramaturgiai arányok is megmutatkoznak. Nem is baj, ha minél több hibára derül fény - ebben a fázisban talán pont ez a fontos, hogy kiderüljön, hogy hol kell még olajozni a gépezetet. Közben a színészek is állandóan dolgoznak, nem csak a színpadon, de a szünetekben is épülnek a szerepek. Nagyon érdekes, ahogy a történet életre kel az egyes emberekben.

0 Tovább
«
12

Radnóti

blogavatar

A Radnóti Miklós Színház blogja. Hírek, információk, érdekességek.

Facebook

További képek Instagram oldalunkon

Hírlevél feliratkozás

* indicates required

Hozzájárulok, hogy a Radnóti Színház hírlevelet, ajánlót és egyéb értesítést küldjön számomra

Amennyiben nem szeretné kapni a Radnóti Színház hírleveleit, minden levelünk alján megtalálja a leiratkozás gombot. A Radnóti Színház adatkezeléssel és adatvédelemmel kapcsolatos irányelveit itt találja: http://radnotiszinhaz.hu/adatkezelesi-es-adatvedelmi-tajekoztato/ További információ: titkarsag@radnotiszinhaz.hu.

We use Mailchimp as our marketing platform. By clicking below to subscribe, you acknowledge that your information will be transferred to Mailchimp for processing. Learn more about Mailchimp's privacy practices here.