Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Schneider Zoltán az idei Kaszás Attila-díj egyik jelöltje

Kedves Nézőink!


Idén hetedik alkalommal kerül sor a Kaszás Attila-díj átadására. A díjat azok a színművészek kaphatják meg, akik nem csak színházi, de fontos közösségépítő szerepet is játszanak a társulatban.

A jelöltek személyére első körben a társulatok tettek javaslatot, majd a színházak nomináltjai maguk közül választották ki az utolsó forduló három jelöltjét.

Mostantól a közönség szavazata számít. Kérjük, június 12-ig szavazzon Ön is Schneider Zoltánra!

online: http://www.kaszasattiladij.hu/online-szavazas

telefon: +361 371 3206 (3. gomb)

sms: +3620 229 9674 (SCHNEIDER)

0 Tovább

„Jó ide bejönni…” – miniinterjú Schneider Zoltánnal

Egyik kedvenc szereped A kripli Bobby babája volt. Az előadás rendkívül sikeres volt, és prózai előadás létére nagyon hosszú szériát, 200 előadást ért meg. Szerinted mi volt a titka?
A kripli iszonyú szerencsés csillagzat alatt született. Remekül működött a Gothár által megálmodott formavilág, meg Varró Dani isteni szövege, ami szintén Gothár nagy találmánya volt. Csodálatosan játszott többek között Csomi, Schell Juci, Szombathy Gyuszi, Kulka és hát persze Lengyel Tomi. Gothárnak nagyon határozott elképzelése volt a szerepről, Tomi pedig nyitottan fogadta és szuperül megcsinálta.
Talán a téma is közrejátszott: a kis emberek elvágyódása. Ez persze mindenkiben csak vágy marad - mégis jó róla beszélni, jó róla előadást nézni.

0 Tovább

„A kötődésem erősebb, mint valaha…” - miniinterjú Kováts Adéllal a 60. Vágyvillamos kapcsán

1.) A Vágyvillamos előadás komoly szakmai elismerést mondhat magáénak, a POSZT-on a Legjobb női alakítás díját kaptad érte, elnyerted a Színikritikusok díját és a Radnóti Színház társulatának díját is. Nemrég volt a 60. előadás, ami azt jelenti, hogy a nézők is szeretik. Mitől lett ekkora siker?

Van úgy, hogy egy előadás szerencsés csillagzat alatt születik. De ezt persze közben az ember nem érzi. Egy ideig csak a problémákat látja, baja van magával, az egész anyaggal, aztán egyszer csak jön az ihlet. Ez egy összetéveszthetetlen érzés, azt szoktam mondani, hogy ilyenkor kegyelmet kap a színész. A próbák egyszer csak egy másik energiaszintre lépnek. És tudod, hogy jó irányba haladsz.
Vannak jó, jobb, kedvelt és még inkább kedvelt előadások és van ez a kegyelmi állapot. Ami csak ritkán adatik meg. Nem tudom válaszoltam-e a kérdésedre…

0 Tovább

Radnóti

blogavatar

A Radnóti Miklós Színház blogja. Hírek, információk, érdekességek.

Facebook

További képek Instagram oldalunkon

Hírlevél feliratkozás

* indicates required

Hozzájárulok, hogy a Radnóti Színház hírlevelet, ajánlót és egyéb értesítést küldjön számomra

Amennyiben nem szeretné kapni a Radnóti Színház hírleveleit, minden levelünk alján megtalálja a leiratkozás gombot. A Radnóti Színház adatkezeléssel és adatvédelemmel kapcsolatos irányelveit itt találja: http://radnotiszinhaz.hu/adatkezelesi-es-adatvedelmi-tajekoztato/ További információ: titkarsag@radnotiszinhaz.hu.

We use Mailchimp as our marketing platform. By clicking below to subscribe, you acknowledge that your information will be transferred to Mailchimp for processing. Learn more about Mailchimp's privacy practices here.