Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Buborékok próbanapló 1.

Immáron negyedik hete zajlanak a Buborékok című, eredetileg Csiky Gergely, esetünkben inkább Mohácsi testvérek által írott darab próbái a színház falai között.

Három héttel ezelőtt a rendező, a tizenhat szereplő, a zenészek, és a számos háttérdolgozó birtokba vették a kisméretű színház egészét. Azóta egy átlagos délelőttön az épület közösségi terei zsúfolásig teltek. Míg néhányan Remete Krisztával - az előadás jelmeztervezőjével - az öltözőben a leendő jelmezeket próbálják, a többiek a büfében már a következő jelenet szövegét mondják össze. Kósza kellékesek és díszítők egyre-másra vágnak át a nyüzsgő tömegen, hogy minden felmerülő ötlet a lehető leghamarabb és legjobban megvalósulhasson, hisz mindeközben a színpadon folyik a próba.

0 Tovább

KávéSzünet - Jelenetek egy házasságból

A színházi alkotók sokszor merítenek személyes élményeikből, így most előadásaink kapcsán, azok tartalmára asszociálva ugyanazt az 5-6 rövid kérdést tesszük fel az alkotóknak (legyen az színész, díszítő, rendező vagy jelmeztervező.) A második részben a Jelenetek egy házasságból című előadás két szereplőjét, a darab rendezőjét és jelmeztervezőjét kérdeztük.

1. Tudsz pálcikával enni?
2. Szereted a kétszereplős darabokat?
3. Mennyi idő alatt készülsz el reggel az indulás előtt?
4. Fajult-e már szerelmi vitád tettlegességig?
5. Ismerted-e Bergman filmjét / sorozatát a színházi munka előtt?

0 Tovább

A csillagos ég - próbanapló 3. rész

Hetekkel ezelőtt, a próbafolyamat kezdetén egy szünetben éppen a színpad mögött nézelődtem, amikor valaki szólt, hogy egy bizonyos asztalra ne tegyünk semmit, ne támaszkodjunk neki, és főleg ne üljünk rá. Mint megtudtam, ez az asztal a kellékes fennhatósága alá tartozik, aki nehezen viselné, ha bárki is hétköznapi tárolónak nézné azt. A bemutató előtt másfél héttel már világosan látom a tiltás okát: szó sincs túlzásról, a kellékes asztalkáján most már a legkülönfélébb tárgyak sorakoznak komoly rendszer szerint.

0 Tovább

Radnóti

blogavatar

A Radnóti Miklós Színház blogja. Hírek, információk, érdekességek.

Facebook

További képek Instagram oldalunkon

Hírlevél feliratkozás

* indicates required

Hozzájárulok, hogy a Radnóti Színház hírlevelet, ajánlót és egyéb értesítést küldjön számomra

Amennyiben nem szeretné kapni a Radnóti Színház hírleveleit, minden levelünk alján megtalálja a leiratkozás gombot. A Radnóti Színház adatkezeléssel és adatvédelemmel kapcsolatos irányelveit itt találja: http://radnotiszinhaz.hu/adatkezelesi-es-adatvedelmi-tajekoztato/ További információ: titkarsag@radnotiszinhaz.hu.

We use Mailchimp as our marketing platform. By clicking below to subscribe, you acknowledge that your information will be transferred to Mailchimp for processing. Learn more about Mailchimp's privacy practices here.