Belecsaptunk a főpróbahétbe. Áll a díszlet, készen vannak a jelmezek, már technikával együtt próbálunk naponta kétszer. A színészek néha szerepneveken szólítják egymást és sokszor a szabadidejükben is a szöveget gyakorolják.

Múltkor a próbateremben eltöltött hetek leírásánál hagytam abba. Még néhány mondat erejéig visszatérnék ehhez. A rendelkező próbák után, amikor a mozgások és a jelenetben elfoglalt pozíciók véglegessé váltak, a hangsúly átkerült a színészi játék csiszolására, a szerepek átélhetőbbé tételére. Ehhez külső segítséget is kaptak a fiúk. Szabó Kimmel Tamásnak egy pszichológus tartott előadást skizofréniáról, hogy jobban meg tudja érteni hallucinációktól gyötrődő karakterét, Ivant. Az Aljosát játszó Rétfalvi Tamást pedig egy pravoszláv pap látta el hasznos tanácsokkal. Pál András, aki szerepe szerint remek szakács, azzal viccelődött, hogy ilyen alapon ő egy Michelin-csillagos étterembe szeretne ellátogatni.

   

Azóta a színpadon vagyunk, és ahogy már írtam, felépült a díszlet is, amelyet Bagossy Levente tervezett. Az első látásra templomnak látszó építmény számos más helyszínt rejt magában. Az egyik jelenetben családi ház, a másikban étterem, a harmadikban a nyílt utca… Néhány díszletelem hozzáadásával vagy elvételével a tér be is tud szűkülni vagy épp ellenkezőleg, képes még nagyobbá válni. Ebben természetesen nagy segítséget jelent a világítás is. A legérdekesebb az, hogy akármekkora vagy akármi is éppen ez a hely, mindig ott vannak benne az apró hibák. A kis repedések, kiálló deszkák, finom törések az előadás kezdetétől figyelmeztetnek a közelgő tragédiára, csak észre kell venni őket.

   

A natúr fa díszlet előtt a színészek fekete, fehér és szürke jelmezekben játszanak, ezért ha néha megjelenik egy élénkebb szín a színpadon, az egyből feltűnik. Ilyen például a konyakos üveg, a kovászos uborka vagy éppen a narancssárga lavór.

És ha már itt tartunk, érdekes volt megfigyelni, hogy néhány színészt mennyire megihletett, amikor bekerült egy-egy kellék a jelenetébe. Gáspár Sándor (Fjodor Karamazov, az apa) akárhányadszorra csinálja, mindig képes megnevettetni az egyelőre kisszámú, belsős közönséget azzal, ahogy azt a bizonyos uborkát eszi. A jelenetet azonban igazán groteszkké teszi, hogy mindeközben nem kevésbé komoly témáról folyik a szó, mint Isten létéről vagy nemlétéről…

- Oláh Kriszta -

A fotók próbán készültek.